Új Holnap, 2002 (47. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 4. szám - A KÖZMŰVELŐDÉS SZÍNTEREI - Kiss Noémi: Antropológia az irodalomtudományban és irodalom az antropológiában
ropológia kidolgozásán fáradozott, addig az angolszász országokban az egyes rész-antropológiák kezdtek hódítani, s ezek saját, empirikus (holisztikus) kutatási területüket nyerték meg a maguk számára. A mai kultúratudományos kutatások ezen rész-diszciplínák metódusait használják. Ezért lehet azt mondani, hogy az amerikai kulturális antropológiát alapvetően a módszer pluralizmusa jellemzi. Az irodalomtudomány számára azért válik e „gyűjtőfogalom” oly fontossá, mert ez a középutas módszer a nyolcvanas években az ún. writing culture vitában viszonylag hamar konfrontálódott az irodalom hermeneutikai elméletével, a szemiotikával és a dekonstrukcióval. A vitában az egyik vezető teoretikus, Clifford Geertz számára két dolog válik igazán fontossá: a jel és a diszkurzus értelmezése. Mint etnográfus használja a szemiotikus kultúra fogalmát, és Foucault nyomdokain a diszkurzív kultúra kifejezést. Geertz a kultúrát úgy határozza meg, mint különféle szövegek montázsát, mint egy színpadot, ahol szövegek szerepelnek, melyek maguk is cselekményeket, történeteket visznek színre, így az interpretatív antropológia eleve saját orientációjának, vagyis más tudományágakból átvett módszerek paradigmatikus színpadaként fogható fel. Az egyes módszerek útmutatók; közöttük csak akkor vagyunk képesek eligazodni, ha egy-egy perspektívaként fogjuk fel őket. Mindig azt a módszert, leírási formát, vagyis látószöget választjuk ki, amelyet nemcsak hogy képesek vagyunk indokolni, hanem amely önmagában is e pluralizmust jeleníti meg. Hogy példát is említsek, így működik lassan tíz éve a kulturális emlékezet kutatása az irodalmon, a történelmen, a szociológián, vagy az etnológián belül. De a perspektívák cseréjét másképp is lehet bizonyítani. Mikor Stephen Greenblatt, az új historizmus egyik alapítója a reneszánsz színház önreprezentációs formáinak vizsgálatakor Clifford Geertz a baliszigeteki kakasviadalhoz készített interpretációjára támaszkodik, az út, melyen halad, már bejáratódott az etnológiában. A Sűrű leírás szerzője, Geertz ugyanis maga vont párhuzamot a bali-szigeteki nézők és a Macbeth című Shakespearedráma színházi közönsége között. Az esztétikai katarzis egyik kiváltó oka, Geertz szerint, mindkét esetben az erőszak látványa. Amikor tehát Greenblatt a társadalmi energiát látja áramlani a színpadon, Geertz számára pedig a kakasviadal esztétikai mechanizmusa felér az európai művészettel, a két tudomány között egyszerűen hermeneutikai csere folyik. A kulturális antropológia, mely az embert egyszerre természeti és társas lényként határozta meg, egyik fontos tudományos vívmányát avval érte el, hogy mindezt nem örökkévaló adottságnak tekintette, hanem a társadalmi-kulturális változásokkal összefüggésben vizsgálta. Ebben a változásban kizárólag olyan szövegek keletkezhetnek, melyek nem hordoznak állandó értelem- vagy érték-szempontokat, hanem folyamatosan cserélődnek. Az antropológia és az irodalom házassága tehát nemcsak a szöveg fikcionális természetére világít rá, hanem általában a kultúra keletkezésének konstrukciós mechanizmusait tartja szem előtt. 182 IlbLNAP