Új Horizont, 1998 (26. évfolyam, 1-6. szám)
1998-10-01 / 5-6. szám
XXVI. évfolyam, 5-6. szám grazi magyar diákok másnap megalakították az első Nemzetőr Baráti Kört, amit azután szerte a világon, ahol 56-os magyarok éltek, számos hasonló alapítvány létesítése követett. A szabadságharcos írók lapjának, a Nemzetőrnek az első hét esztendőben (1963 őszéig) Bécs 4. kerületében, a Starhemberggasse 4. számú ház 4. emeletén, egy négyszobás lakásban volt a szerkesztősége. Egészen pontosan: egy szobában működött a Nemzetőr irodája, ezzel szomszédos volt az én szobám (miután 1959-ben Grazból felkerültem Bécsbe), a további két helyiségben pedig a főszerkesztő, Tollas Tibor és családja lakott. A szerkesztőség zsongása, nyüzsgése alól azonban egyik szoba sem vonhatta ki magát, hiszen a szüntelenül érkező látogatókból minden helyiségbe, még a konyhába is jutott. Megfordult ott minden valamirevaló 56-os magyar, aki a világ bármely részéről Bécsbe érkezett. Gyakori vendég volt Svájcból Kerényi Károly, a híres tudós, Dénes Tibor Géniből, Saáry Éva Luganóból, Vadnay Zsuzsa Rómából, Kabdebó Tamás Londonból, Kisjókai Erzsébet Hilversumból vagy Szente Imre Helsinkiből. A mindennapos vendégek természetesen bécsi magyarok voltak, mint Szőts István filmrendező, Kovács Kálmán festő, Hanák Tibor filozófus, Deed Ferenc grafikus, Gogolák Lajos történész vagy a vadászhistóriák bohém, vidám mestere, Ilosvay Ferenc. Egyszóval valóságos magyar szellemi központ volt a Nemzetőr bécsi irodája, amely a szerkesztőségi munkák mellett időnként menedékhelyként, irodalmi kávéházként vagy mint honvágycsillapító lelkigondozó hivatal működött. Az osztrák főváros másik magyar lapjával, a Bécsi Magyar Híradóval sohasem volt ellenséges a viszony, de barátinak sem volt mondható. A Nemzetőr a konzervatív, a Híradó pedig a liberális gondolkodású magyarok sajtófóruma volt. A két szerkesztőség között majdnem olyan hűvös volt a kapcsolat, mint manapság a Bem tér és a Mérleg utca között... A hatvanas évek elején még csak nagyon kevés, kivételezett magyar utas jutott el Bécsbe, ők is messze elkerülték a Nemzetőr starhemberggassei irodáját. Annál nagyobb volt a meglepetésünk, amikor egy napon csengett a telefon és egy magát megnevezni nem akaró budapesti látogató rendkívül fontos ügyben találkozni kívánt Tollas Tiborral egy közeli kávéházban. Tibor a biztonság kedvéért magával vitt erre a titokzatosnak tűnő randevúra. Legnagyobb meglepetésemre a megadott kávéházi asztalnál volt egyetemi tanárom, a törvényszéki orvostan professzora, Tamáska Lóránt ült. Előtte az asztalon egy vastag kézirat, az új magyar büntetőtörvény tervezete feküdt, amelyet azzal a kéréssel adott át, hogy hozzuk nyilvánosságra a halálbüntetéssel kapcsolatos módosítást és minden fórumon tiltakozzunk a 16 éven felüli fiatalok kivégzését lehetővé tevő paragrafus ellen. A Nemzetőr következő számának címlapján jelent meg az az egész oldalas tiltakozó írás, amit a német és az angol nyelvű Nemzetőr is átvett. Tollas Tibor nemcsak a nagy nyugati lapokat, de az ENSZ magyar üggyel foglalkozó bizottságát is tájékoztatta a készülő büntetőtörvény visszásságairól. A nemzetközi felháborodás olyan nagy volt, hogy a kommunista törvényalkotók kénytelenek voltak kihagyni a halálbüntetést módosító szakaszt a törvénytervezetből. A Nemzetőr háttérbe húzódó, nagytudású szürke eminenciása Kovách Aladár, a Téli zsoltár írója, a Nemzeti Színház egykori igazgatója volt, aki a szomszédos Meierhofgasséban vett ki albérleti szobát, hogy állandó kapcsolatban állhasson a főszerkesztővel, Tollas Tiborral. A szerkesztőség belső tagja volt még Szalay Lóránt (ma ismert pszichológus Washingtonban), Fehérváry István (ma a PÉK elnöke Budapesten), Csizmadia Zoltán, Schermann Rudolf és Ilosvay