Új Horizont, 1998 (26. évfolyam, 1-6. szám)

1998-10-01 / 5-6. szám

ÚJ HORIZONT Ferenc. Rendszeresen írt a lapban Hanák Tibor, valamint a legfiatalabbak közül Deák Ernő és Vargha Gyula. Tőlem Kun László néven közölt a Nemzetőr - főként magyar belpolitikai témájú - cikkeket. A lapot Bécsben szerkesztették, de Münchenben adták ki. A lapzártát mindig nagy izgalom kísérte, mivel az anyag és a tördelőnek szóló tükör rendszerint csak az utolsó pillanatban készült el. Tibor a tőle megszokott lázas sietséggel ragasztotta le és címezte meg a kéziratokat tartalmazó borítékot, majd lerohant a villamosmegállóhoz, végigutazott a városon, hogy azután a Westbahnhof csarnokában ismét futva tegye meg az utat az éjfélkor induló müncheni expressz postakocsijáig és abba megkönnyebbülve bedobja a küldeményt. Ezekre az utakra gyakran elkísértem, és mivel ő minden együttműködést azonnal jutalmazni akart, ilyenkor úgy hálálta meg társaságomat, hogy meghívott a Göcsörtösnek titulált sarki kocsmába fél deci kevertre. Nemcsak a lap és annak idegen nyelvű kiadványai készültek a starhemberggassei főhadiszálláson, hanem könyvek is, így a börtön­versekből összeállított Füveskert, a Gloria Victis 1956, valamint Tollas Tibor Csak ennyi fény maradt című első verseskötete. Az ebben szereplő legtöbb költemény születésének tanúja és első hallgatója voltam, mivel Tibor, ha elkészült egy verssel, azonnal átjött az irodából a szobámba, hogy felolvassa azt és véleményemet kérje. Ő volt a legszerényebb és a kritikáért leghálásabb alkotó, akit valaha ismertem. Egy alkalommal - a javaslatomra - két szót kijavított egy új versében. Más költővel is előfordul ilyesmi, csakhogy hallgat róla és gyorsan elfelejti. Nem így Tollas Tibor, aki még húsz év múlva is emlékeztetett rá, hogy azt a két szót abban a versben nekem köszönheti. Miután megihlette egy 200 éves bécsi platán kora, megkért, mondjam el neki, hogy Magyarországról jövet, az idők során kik fordulhattak meg ez alatt a császárváros keleti kapujában álló öreg fa alatt. Bár a tanácsomnak nem volt különös jelentősége, ha ezt a Bécsi platán című versét valahol elszavalta, mindig hivatkozott a „forrás”-ra. Idegen társaságban hosszú időn át grazi diákként mutatott be (noha akkor már a SZER bécsi tudósítója voltam), majd első történelmi témájú publikációm után hirtelen „fiatal történész” lettem a számára, és ezt a nevem után tett állandó értelmező jelzőt még akkor is használta, amikor már elmúltam negyvenéves. A hontalanság első éveiben született verseiből az elhagyott hazával szembeni elkötelezettség, lelkiismeret-furdalás és önvád árad. 1960. november 4-én, Andau határában született a Senki földjén című verse. A magyar szabadságért megtartott münchen-andaui zarándoklatot bezáró ünnepségről kisétáltunk a drótsövényhez és átnéztünk a vasfüggönyön. Csillagos este volt, a távolból Mosonszentjános fényei világítottak felénk. Itt fogalmazódott meg Tiborban a vers utolsó két sora: „Négy év után mondd, messzebb mi ragyog, / Túl a lámpák, vagy fenn a csillagok?” Tollas Tibor Bécsben nemcsak lapot alapított, hanem­­ a közel tíz évet megemésztő börtön miatt megkésve­­ családot is. Szebbnél szebb versek őrzik ebből a korból a családi élet örömét. A nyomasztó börtön-emlék azonban sokszor még itt is feltűnik, mint például a Kisfiam a sarokban című versben. Meki, akit ma már Tamásnak hívunk, kétéves lehetett és szokása szerint rossz volt. Apja büntetésből sarokba állította, majd hirtelen megbánta tettét, mivel a látvány eszébe juttatta a rabokat sújtó „arccal a falnak” parancsot. Megsajnálta és azzal a fohásszal emelte magasba fiát, hogy „Arccal a fénynek Uram tartsd meg őt!” 1962 tavaszán megnősültem, és mivel saját lakásra nem volt pénzem, egy fővel nőtt a

Next