Új Horizont, 2003 (31. évfolyam, 1-6. szám)
2003-05-01 / 3. szám
Konok hittel Tollas Tibor emlékére Élete folyamán sokszor nézett szembe a halállal. Azt mondhatnám, a halál árnyékában élt. Nem akarok itt beszélni a háború borzalmairól, sem a keserves börtönévekről (ezeket elmondták már a társak, a szemtanúk), de 1956 után is egyik betegségből a másikba esett Meg-megújuló, súlyos májbántalmakkal, szívoperációval hónapokat töltött évről évre kórházban. Mégsem ezek vitték sírba, hanem egy titokzatos, ma még gyógyíthatatlan betegség, melynek kifejlődésében - meggyőződésem -, lelki okok is szerepet játszottak: a félresikerült hazai változások, az emigrációban, majd itthon is végzett munkáink elismerésének hiánya és a mindnyájunkat emésztő keserű fölismerés, hogy nem sok értelme volt a negyven esztendős külföldi helytállásnak, harcnak, hiába és fölöslegesen hoztuk az áldozatokat. (Netán azoknak volt igazuk, akik saját, egyéni karrierjüket építgették, vagyont gyűjtöttek, és minden aggály nélkül elfogadták a hazai kommunista rendszer kegyeit?) Gábor Áron mondta volt annak idején, hogyha Tibor jégszekrényeket árult volna azzal a lendülettel és lelkesedéssel, mellyel újságját és könyveit terjesztette! -, multimilliomos lenne! De nem a pénz hajszolása fűtötte, hanem egy Eszme szolgálatába állította minden tehetségét, erejét, azzal sem törődve, hogy öregkorára esetleg nyugdíj nélkül marad. 121 2003. 3. szám bosszúállás, hanem a kacagtató, néha az abszurdig torzított humor segítségével. A nevetésbe azonban időnként keserűség is vegyül. Ne felejtsük el, amikor könyv alakban megjelent (1943-ban), a II. világháború kellős közepén, az embereknek nem igen volt kedvük önfeledten nevetgélni. Rideg Sándornak sem, hiszen börtön, bujkálás, nyomor közepette élt. De alaptermészete, született optimizmusa, a morális fölényből szárazó lelki egyensúlya mégis lehetővé tette számára, hogy a derű - még ha ironikusan színezett is - vezesse a tollát. Milyen ember volt Rideg Sándor? Egyéniség. Hegedűs Géza Arcképvázlatok c munkájában így rajzolja meg portréját. ,, Emlékszem, írószövetségi gyűléseken már vártuk Rideg Sanyi felszólalását, mert akármiről volt szó, amit ő mondott, azon hangosan kellett nevetni. Mintha egy furfangos falusi atyafi kezdett volna gúnyolódni nála sokkal tanultabb, de sokkal tapasztalatlanabb ,,nadrágos " emberek körében. Olyan volt, mint egy Rideg-novella kicsit csetlő-botló, kicsit mesebeli, kicsit pesti proli, kicsit Toldi Miklós-szerű hőse. És hihetetlenül becsületes volt. Csak azt mondta, amit valóban hitt. Csak azt tette, amit valóban helyesnek tartott. Szótartó volt, mint egy mesebeli lovag. És soha senki se hallotta ezt a félparaszt-felmelóst, hogy egy trágár szót kiejtett volna. Nagyon szeretetreméltó ember volt. És a stílusának van valami olyan sajátosan egyéni íze, zoimata, Mata, ami önmagában is maradandó helyet biztosít neki századunk irodalomtörténetében. " Az író születésének 100. évfordulóját ünnepeljük. Valóban ünnepeljük? Erdélyi Erzsébet