Új Horizont, 2003 (31. évfolyam, 1-6. szám)

2003-05-01 / 3. szám

Konok hittel Tollas Tibor emlékére Élete folyamán sokszor nézett szembe a halállal. Azt mondhatnám, a halál árnyékában élt. Nem akarok itt beszélni a háború borzalmairól, sem a keserves börtönévekről (ezeket elmondták már a társak, a szemtanúk), de 1956 után is egyik betegségből a másikba esett Meg-megújuló, súlyos májbántalmakkal, szívoperációval hónapokat töltött évről évre kórházban. Mégsem ezek vitték sírba, hanem egy titokzatos, ma még gyógyíthatatlan be­tegség, melynek kifejlődésében - meggyőződésem -, lelki okok is szerepet játszottak: a félresikerült hazai változások, az emigrációban, majd itthon is végzett munkáink elismeré­sének hiánya és a mindnyájunkat emésztő keserű fölismerés, hogy nem sok értelme volt a negyven esztendős külföldi helytállásnak, harcnak, hiába és fölöslegesen hoztuk az ál­­­­dozatokat. (Netán azoknak volt igazuk, akik saját, egyéni karrierjüket építgették, vagyont gyűjtöttek, és minden aggály nélkül elfogadták a hazai kommunista rendszer kegyeit?) Gábor Áron mondta volt annak idején, hogyha Tibor jégszekrényeket árult volna­­ azzal a lendülettel és lelkesedéssel, mellyel újságját és könyveit terjesztette! -, multimilliomos lenne! De nem a pénz hajszolása fűtötte, hanem egy Eszme szolgálatába állította minden te­hetségét, erejét­­, azzal sem törődve, hogy öregkorára esetleg nyugdíj nélkül marad. 121 2003. 3. szám bosszúállás, hanem a kacagtató, néha az abszurdig torzított humor segítségével. A neve­tésbe azonban időnként keserűség is vegyül. Ne felejtsük el, amikor könyv alakban meg­jelent (1943-ban), a II. világháború kellős közepén, az embereknek nem igen volt kedvük önfeledten nevetgélni. Rideg Sándornak sem, hiszen börtön, bujkálás, nyomor közepette élt. De alaptermészete, született optimizmusa, a morális fölényből szár­azó lelki egyen­súlya mégis lehetővé tette számára, hogy a derű - még ha ironikusan színezett is - vezes­se a tollát. Milyen ember volt Rideg Sándor? Egyéniség. Hegedűs Géza Arcképvázlatok c munká­jában így rajzolja meg portréját. ,, Emlékszem, írószövetségi gyűléseken már vártuk Rideg Sanyi felszólalását, mert akármiről volt szó, amit ő mondott, azon hangosan kellett nevet­ni. Mintha egy furfangos falusi atyafi kezdett volna gúnyolódni nála sokkal tanultabb, de sokkal tapasztalatlanabb ,,nadrágos " emberek körében. Olyan volt, mint egy Rideg-no­vella kicsit csetlő-botló, kicsit mesebeli, kicsit pesti proli­, kicsit Toldi Miklós-szerű hőse. És hihetetlenül becsületes volt. Csak azt mondta, amit valóban hitt. Csak azt tette, amit valóban helyesnek tartott. Szótartó volt, mint egy mesebeli lovag. És soha senki se hallot­ta ezt a félparaszt-felmelóst, hogy egy trágár szót kiejtett volna. Nagyon szeretetreméltó ember volt. És a stílusának van valami olyan sajátosan egyéni íze, zoimata, Mata, ami ön­magában is maradandó helyet biztosít neki századunk irodalomtörténetében. " Az író születésének 100. évfordulóját ünnepeljük. Valóban ünnepeljük? Erdélyi Erzsébet

Next