Uj Idők, 1894-1895 (1. évfolyam, 1-28. szám)
1895-03-24 / 14. szám - Herczegh Ferenc: A cserebőrüek / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
Uj Idők Szépirodalmi, művészeti és társadalmi képes hetilap Szerkeszti Herczeg Ferenc I. évfolyam. 1895. március 24. 14. szám. Irta: HERCZEG FERENC. (Illusztrálta: NEOGRÁDY ANTAL.) (Vege.) E föltevés ellen szól, hogy Füstölő több izben maga vezette Háromszemüt Talány tanyájára, a mit ép ésszel nem tehetett volna, ha két társának egymáshoz való közeledéséből valami hátrány káromolhatott volna rá. Joggal kérdezhetnők tovább: miért hagyta Talányt folyton magára, ha tudta, hogy ebből baj származhatik ? Eddigi tapasztalataim után nem tartok túlságosan sokat a cserebőrüek elmebeli képességéről, a primitív gondolkozás tehetségét azonban mégse akarnám eltagadni tőlük. Ötödik éj. Tudós kollegám, aki a tudás szomjától ösztönözve, ma korábban jelent meg az obszervatóriumban, mint magam, fölhívta figyelmemet egy különös jelenségre, mely a tóparti kolóniától jó messzire, a délen elterülő hegyes vidéken folyt le. A kopár hegyek közt, melyek élesen árnyékolt mappaként terültek el a szemeim előtt, a napfényben csillogó, hegyes szerszámokkal ellátott és egyforma kék bőrbe bujtatott cserebőrüek légiói vonultak. A csapatok, mintha csak a saját akaratukat alárendelték volna egy felsőbb intelligenciának, összevágó, gépies léptekkel vonultak egy hegylejtő felé, melyet piros föveges cserebőrnek tartottak megszállva. A találkozásnak megdöbbentő eredménye lett. Miután szerszámaikból fehér füstfelhőket szórtak, egymásnak rohantak és összegomolyodva, vad birokra keltek. A hegyes nyársaikat belemártogatták egymás testébe, a fegyverük vastagabb végével pedig főbe ütötték egymást. Sokan hanyat estek közülök, mások pedig — piros könyeket hullajtva szétmarcangolt testükből futásnak eredtek. A kéksapkások pedig telhetetlen dühvel üldözőbe vették a vörösöket, fanatikusan lobogtatva a póznára tűzött tarka kelméket. Az egész hegyláncon tüzes förgetegként tombolt végig a dühös hajsza, vörös pocsolyákban fetrengő, összerongyolt testeket szórva útjába. A jelenet különös gondolatokat ébresztett bennem és tudós kollegámban. Háromszemű példáján okulva, már tegnap tapasztaltuk, hogy a cserebőrüek teste igen tökéletlen és törékeny szervezet, melyet a hegyes, kemény tárgy könnyen átaljár. Bár tegnap még kétségbe vontam, most már magam is azt hiszem, hogy az ilyen megcsonkítás fájdalmat okoz nekik, esetleg meg is semmisíti őket. Mindazonáltal a cserebőrűek "mégis "külön szerszámokat gyártanak egymás megcsonkítására, sőt szervezett tömegekben támadnak egymásra, hogy bántalmazzák egymást. Mi ennek a magyarázata ? Kollégám úgy vélekedik, hogy mi szemtanúi voltunk két, ősi ellenségeskedésben élő faj mérkőzésének, fi hipotézist azonban nem tehetem Gondosan megfigyeltem az egymást gyilkoló cserebőrűeket és azt a megfigyelést tettem, hogy ugyanegy fajhoz tartoznak, azaz nincs közöttük semmiféle agonikus külömbség. A rokon fajok pedig az állatvilág minden osztályában szívesen tömörülnek társaságokba, hogy megvédjék egymást, a faj gyilkosa magameva. Wm'