Uj Idők, 1894-1895 (1. évfolyam, 1-28. szám)

1895-03-24 / 14. szám - Herczegh Ferenc: A cserebőrüek / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok

Uj Idők Szépirodalmi, művészeti és társadalmi képes hetilap Szerkeszti Herczeg Ferenc I. évfolyam. 1895. március 24. 14. szám. Irta: HERCZEG FERENC. (Illusztrálta: NEOGRÁDY ANTAL.) (Vege.) E föltevés ellen szól, hogy Füstölő több izben maga vezette Háromszemüt Talány tanyájára, a mit ép és­szel nem tehetett volna, ha két társának egy­máshoz való közeledéséből valami hátrány k­áromol­hatott volna rá. Joggal kérdezhetnők tovább: miért hagyta Talányt folyton magára, ha tudta, hogy ebből baj származhatik ? Eddigi tapasztalataim után nem tartok túlságosan sokat a cserebőrüek elmebeli ké­pességéről, a primitív gondolkozás tehetségét azon­ban még­se akarnám eltagadni tőlük. Ötödik éj. Tudós kollegám, a­ki a tudás szomjától ösztö­nözve, ma korábban jelent meg az obszervatórium­ban, mint magam, fölhívta figyelmemet egy különös jelenségre, mely a tóparti kolóniától jó messzire, a délen elterülő hegyes vidéken folyt le. A kopár hegyek közt, melyek élesen árnyékolt mappaként terültek el a szemeim előtt, a napfény­ben csillogó, hegyes szerszámokkal ellátott és egy­forma kék bőrbe buj­tatott cserebőrüek légiói vonul­tak. A csapatok, mintha csak a saját akaratukat alárendelték volna egy felsőbb intelligenciának, össze­vágó, gépies léptekkel vonultak egy hegy­lejtő felé, melyet piros föveges cserebőrnek tartottak megszállva. A találkozásnak megdöbbentő eredmé­nye lett. Miután szer­számaikból fehér füst­felhőket szórtak, egy­másnak rohantak és összegomolyodva, vad birokra keltek. A he­gyes nyársaikat belemártogatták egymás testébe, a fegyverük vastagabb végével pedig főbe ütötték egymást. Sokan hanyat estek közü­lök, mások pedig — piros könyeket hullajtva szétmarcangolt testükből futásnak eredtek. A kéksapkások pedig telhetetlen dühvel üldözőbe vették a vörösöket, fanatikusan lo­bogtatva a póznára tű­zött tarka kelméket. Az egész hegy­láncon tüzes förgeteg­ként tombolt végig a dühös hajsza, vörös po­csolyákban fetrengő, összerongyolt testeket szórva útjába. A jelenet különös gondolatokat ébresz­tett bennem és tudós kollegámban. Három­szemű példáján okulva, már tegnap tapasztaltuk, hogy a cserebőrüek teste igen tökéletlen és törékeny szervezet, melyet a hegyes, kemény tárgy könnyen átaljár. Bár tegnap még kétségbe vontam, most már magam is azt hiszem, hogy az ilyen megcsonkítás fájdalmat okoz nekik, esetleg meg is semmisíti őket. Mindazonáltal a cserebőrűek "mégis "külön szerszá­mokat gyártanak egy­más megcsonkítására, sőt szervezett töme­gekben támadnak egymásra, hogy bán­talmazzák egymást. Mi ennek a magya­rázata ? Kollégám úgy vé­lekedik, hogy mi szem­tanúi voltunk két, ősi ellenségeskedésben élő faj mérkőzésének, fi hipotézist azonban nem tehetem Gondosan megfigyeltem az egymást gyilkoló csere­bőrűeket és azt a megfigyelést tettem, hogy ugyan­egy fajhoz tartoznak, azaz nincs közöttük semmiféle agonikus külömbség. A rokon fajok pedig az állat­világ minden osztályában szívesen tömörülnek tár­saságokba, hogy megvédjék egymást, a faj­ gyilkos­a magameva. Wm'

Next