Uj Idők, 1898 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1898-04-10 / 15. szám - K.: Húsvét falun / Társadalmi ismeretterjesztő cikkek, genreképek, leírások
volna, ha Ohnet el nem írja előle témáját a Vasgyárosban. De így is hatott szép nyelvével és egynémely hatásos jelenetével. Aranylakodalom. A Magyar Színház márciusi darabja, az Aranylakodalom, már megérte ezüstlakodalmát. Április elsején volt a huszonötödik előadása, ami nagyon szép siker, ha tekintetbe vesszük, hogy alig három hét folyt le az első előadástól az első jubileumig. Mai számunkban mutatunk be Uher fényképfelvétele nyomán egy sikerült csoportképet Rákosi Viktor és Beöthy László eme érdekes alkalmi darabjából. A második felvonásbeli toborzót ábrázolja. 334 - MINDENFÉLE. Szápáry Géza gróf. Hetvenéves korában hosszú betegség után kedden meghalt a magyar arisztokrácia és a magyar politikai életnek egyik kiváló tagja: Szápáry Géza gróf. Halála rést ütött a régi lelkes gárdán, amely a magyar szabadságharcban karddal kezében védte a hazát. Ott járt Budavár ostrománál, mint azoknak az elsőknek egyike, akik a magyar zászlót fölplántálták a történeti bástyafokra. Börtönt szenvedett érte, de kékésőbb, a kiegyezés előtt kiszabadulván, ugyanazzal a hévvel munkálkodott a nemzetért. Deák Ferenc hű segítőtársat bírt benne a kiegyezés munkáiban. Később főispán lett, majd tíz éven át Fiume kormányzója, míg a királyi kegy és elismerés magyar főudvarmesterré tette. Mint ilyen tagja lett a főrendiháznak, melynek alkotmányos küzdelmében élénk részt vett. Halálát mindenfelé gyászolják, mert nemeslelkű, munkás és lelkes hazafi volt. Az alkotmányos pertu. Valaki megkérdezte Eötvös Károlytól, igaz-e, hogy Deák Ferenc mindenkivel pertu volt. Eötvös az ő rapszodikus módján ezt felelte : — No nem mindenkivel. Károlyi Pista gróf mentségére mondhatom, hogy ő is válogatott. Csakhogy Deák nem lefelé, hanem fölfelé válogatott. A konzervatív mágnások közt. Hanem akit becsült közülök, azt tegezte... Emlékszem, mikor Sennyey 1872-ben először bejött a Deák-klubba, mert hát belépett. Mikor ez a minden ízében hegyes, gót toronyhoz hasonló mágnás lipegő, minét léptekkel bejött, az öreg úr éppen kártyázott. Sennyey nagy grandezzával üdvözölte, amire Deák kardiálisan visszafelelt : — Szervusz. És tovább kártyázott. Sennyei nagy szemet meresztett erre a fogadtatásra. Pedig ha magyar lélek lett volna benne, abból, hogy Deák föl nem állt a kártyától, per tu-val és szervusszal fogadta, kiérezte volna, hogy az öreg úr befogadta. . . . No, de hát Sennyey javíthatatlan volt. Pedig megmondotta neki Molnár Pista, a mostani zempléni főispán, mikor megkérdezte tőle : — Te Pityu, nem mehetnék be én is a Deákpárti klubba ? — De bejöhetsz, hanem valamit az előszobában kell hagynod. — Mit? — Az excellenciás címet. Molnár Pityunak igaza volt, a Deák-párt demokrata párt volt, legalább amíg az öreg úr dirigálta. De bizony Sennyei nem tudott megbarátkozni az új tónussal. Akkorjában a korelnök Gubody Sándor volt. Ez tajtékpipával, dohányzacskóval, egyszerű nemzetes úri magyarban jött el a Házba. Sennyei pedig fényes díszben, gyémántos boglárral. Úgy járult a korelnök elé, hogy a honőröket tegye. Mélyen meghajolt a mi szegény bátyánk előtt és így szólt: — Ajánlom magamat, mint új képviselő, nagyságod szíves figyelmébe. Gubody bátyánk azt hitte, hogy ez a fene nagy úr tréfál vele és a pipa mellől oda vetítte neki : — Ugyan ne bolondozz velem . . . voltam én is olyan szegény legény, mint te! No de nem Sennyeiről akarok beszélni, hanem arról, hogy kikkel nem tegeződött az öreg úr. Egyszer megkérdeztem tőle : — Hát, bátyám, te mindenkivel per tu vagy az országban ? — Már ez olyan régi országgyűlési szokás nálunk. — No de mindenkivel ? — Nem mindenkivel, felelt Deák. Három emberrel soha sem voltam és soha sem leszek : Apponyi Györggyel, Szögyényvel és Mazuranics bánnal. Bizony, Mazuraniccsal. Ez egyszer eljött a Deák-klubba. Nagyon alázatos volt. Deák eleinte oda se nézett, de aztán eszébe jutott, hogy ő azzal beszélhet, mert nincs vele per tu. Fölkelt, üdvözölte és megkérdezte : — Hogy érzi magát excellenciád? Csend lett az egész klubban. Mindenki letette a kártyát s mint valami síri hang futott át a szobákon . — Az öreg úr magát valakit és excellenciásnak szólítja. Ki az a szerencsétlen ? Keve. Régi és új ékszerekről. Híres drágakövek szép számmal akadnak még ebben a szegénynek csúfolt világban és a népi golkondai szultán nem az egyetlen ember, aki megengedhette magának azt a tréfát, hogy minden udvari szolgájára rárakott egy milliót fölérő kincset. Ő cselekedte meg azt is, hogy a nála követségben járó lord Jeffersonnak egy fehér egeret küldött ajándékba, amelynek nyakára két mogyoró nagyságu gyémánt volt kötve és a kisérő levélben büszkélkedve íratta udvari íródeákjával, hogy : íme a legdrágább egér, amely valaha a föld kerekségén egérlyukból kibujt. Pedig nem is mondott igazat. A legdrágább egér az volt, amelyet Simsey lord mutogatott ismerőseinek. Az apró állatka megette a lord íróasztalában heverő bankutalványt, amely százezer font sterlingről szólott. A bank megtagadta az utalvány kifizetését és ebből nevezetes per keletkezett, amely száz és néhány esztendeig folyt az angol bíróság előtt. A törvény ítélete odaszólott, hogy a lord örökösei megkapják a csinos sunmát kamatostól, az egeret pedig tartozanak a banknak kiadni, hogy rajta vegye meg kártérítést. Szerencsére a lordban volt annyi előrelátás, hogy kitömette és bebalzsamoztatta a nevezetes egeret. Vannak azonban ékszerek, amelyekben nem a drágakő súlya, hanem a művészi munka képviseli a nagy értéket. Ilyenek nagyrészben azok, amelyeknek birtokával az olasz nobilik dicsekednek. Akárhány olyan elszegényedett nemesi család akad még ma is Olaszországban, amelynek nincs meg a betevő falatja, de azért a világért sem adna túl egy olyan régi ékszeren, amelynek alkotásába Benevenuto Cellini, vagy valamely más híres olasz művész bele lehelte egész művészetét. Övcsat. •J^^WRgHSfl Ks*/».* ^méééHHH^BHBBBS^^ Diadém. Füzöcsat.