Uj Idők, 1900 (6. évfolyam, 27-52. szám)

1900-08-19 / 34. szám - Csapó Róza: Útlan-úton / Költemények - Wolfner Pál: Az Unio Italia mai világításban / Társadalmi ismeretterjesztő cikkek, genreképek, leírások

hogyan verte le hajdanában a fürge, de szi­mító Ignác a hatalmas, verhetetlen Tokiót. Azóta Ignác is, Tokio is eltűnt a fehér kor­látok birodalmából, idegenbe utazott Ignác hirhedt lovasa Sharpé, kit a nép egyszerűen a betörők királyának nevez, s új generáció méri össze erejét a harcok mezején Kartal, Horizont, Mindegy, Hamlet, Andrée s ki tudja még hány lókapacitás száll majd csatába a hatvanezer koronáért. A küzdelem gyönyörű lesz s bizonyára még nagyszerűbb lesz a meglepetés, mel­lyel a verseny végződni fog. Mert meglepetés lesz, meglepetésnek lenni kell. A favorit Kartal. A könnyű csikóhoz az évszázad egyik legnagyobb kvótája fűződik , mert favorit bizonyára nem jön be elsőnek, hiszen ő a meglepetések lova. A Péchy-Üchtritz-istálló lovairól nem igen beszél a fáma. A Milne-istállóban vihar előtt mindig csend van s ki tudja, nem nevel­tek-e föl egy újabb Ignácot? Vederemo! Egy azonban bizonyos. És ez­t kérdezik önök. A válasz egyszerű és világos. — Én vesztek, te vesztek, ő veszt, mi veszítünk, ti vesztetek, ők vesztenek ! . . . ez a lóverseny axiomatájának alaptétele Minden időben igaz és megdönthetetlen. Minden vál­tozik a versenytéren. Új küzdők jelennek meg a pályán, új fogadók vesztik el össze­gyűjtött vagyonukat, új zsokék szállanak új harcokba, minden tavas­szal új füvön dűlnek el a küzdelmek , minden, minden megváltozik, de örökké igazság marad : — Én vesztek, te vesztes, mi veszítünk . . . P. Á. — — 163 — A székesfehérvári püspök halála A magyar püspöki kar legharciasabb tagja halt meg a mult szombaton, augusztus tizen­egyedikén. Hogy nálunk az utolsó évtizedben az ecclesia militans fogalma nem volt puszta fogalom, hanem erősen belejátszott a politikai közéletbe, első­sorban az ő műve volt. S nem a nagyravágyás vitte erre a térre, mert kevés ember akadt, ki saját magával annyira nem törődött, mint ő, hanem a tiszta és erős meggyőződés. Olyan szigorú volt önmagával szemben, hogy joggal megkövetelhette mások­tól is a szigorú kötelességteljesítést. S meg­követelte. Akik egyházmegyéjéhez tartoztak, egy­szerű plébánosok épp úgy, mint a katolikus egyháznak magasabb rangú férfiai, egy kicsit féltek tőle, de nagyon tisztelték. Az ő tekin­tete mindenhova behatolt és igazságosan, szigorú mértékkel látolta azt, amit meglátott. Keménysége és hajthatlansága miatt sokszor meggyűlt a baja és tán az állotta útját, hogy nem jutott el olyan magas rangra az egyház­ban, minőre különben jutott volna. Olyan korban, minőben mi élünk, mikor az ellenté­teket nem kiélesíteni kell, hanem lehetőleg elenyésztetni, a gránitmeggyőződésű és szikla­makacsságú férfiaké ritkán a vezető sze­rep. Az a szeretet, mely eltávolítja az útból a súrlódás és összeütközés anyagát, nem volt meg Steiner püspök szívében és lelkében. Amit akart, azt tisztán, erősen és fana­tikus meggyőződéssel akarta, nem riadva vissza semmi akadálytól. Becsülés illeti ezért emlékét és tisztelet a jellemét, melyet azok sem vontak meg tőle, még életében sem, kik­kel küzdelembe elegyedett. S ha nem érte is el azt, miről nem annyira <ő maga álmodott, mint inkább hívei, mégis sokat ért el; a val­lási érzés újabb fölbuzdulása a közöny áram­latával szemben jórészben neki köszönhető. Előkelő olasz családból származott, a Della Pietra-házból, mely 1816 körül fordí­totta németre a nevét. 1839-ben született és korán lépett a papi pályára. Az akkori győri püspök és későbbi primás, Simor János na­gyon kedvelte és midenben elősegítette elő­menetelét. Huszonnyolc éves korában lett hittan és az egyháztörténelem rendes tanára, a hat évvel később szentszéki ülnök és 1890-ben székesfehérvári püspök. Kitűnő egyházi szó­nok hírében állott és József királyi herceg már rég kiszemelte családja számára gyón­tatónak. Nagyobb politikai szereplésével az egyház­politikai viták idejében föltűnt, mikor is a legszélesebben szervezte az ellenállást a libe­rális áramlattal szemben. Azóta is folyton küzdött elvei mellett, míg csak a halál el nem szólította a harctérről, az élők sorából. —<$>— Kínai képek Dávid Dezső kolozsvári ismerősöm tizedik éve tapossa Ázsia földjét s az utazó szen­vedélyével járja be a Kelet meseországait. Időközökben szebbnél-szebb felvételeket és érdekes tartalmú leveleket küldözött haza. Ez utóbbiaknak inkább az idegenben utazó eredeti megfigyelései, mint a szakember búvár­latai kölcsönöznek érdekességet. Mielőtt az apró kalandokkal tarkított utazás könyv alakban világot látna, a világutazó és a mű sajtó alá rendezője az „Uj Idők" rendelke­zésére bocsátotta a képek és az adatok leg­érdekesebbjeit. ...A fanatikus kínai nép számtalan tem­plomot épített Buddhának. Különböző formájú pagodái eredetiségben túltesznek egymáson. A shangai pagoda toronyszerű építkezésével, kicifrázott gyárkéményhez hasonlít. A hong­kongi nagy pagoda apró szélházai inkább a sziámi építkezési modorra emlékeztetnek Tulajdonképpeni konstrukciójuk : külömböző falú facövekeknek egymás mellé való sora­kozása ülve, fekve, állva, oldalt, homo­rúan, domborúan stb. Különösen így áll ez a hosszú, faragott éllel bíró tetőzetnél, mely erkélyszerű alapról fölnyúló ékezett oszlo­pokon nyugszik. A kínai papok hatalmas testületet alkot­nak. Egy-egy főpap mellé négy-nyolc szol­gálattévő segédpap van beosztva, akik cifra selyemleplekbe, sapkákba bújva, végezik az Istenek tiszteletének százféle ceremóniáit. A nap javarészét imával töltik el s folytonosan arra kérik Buddhát, hogy mielőbb irgalmas kegyébe vegye őket. Vagy pedig leborulva a díszesen kifaragott háború és öröm istene előtt, föltárják előtte hő óhajukat. A kínaiaknál, valamint a japániaknál, nagy divatba van a fehér ló imádása. Templomaik­ban vagy az udvaron áll egy-egy bronzból, néha fából készült hatalmas mén ló. Naponta piros ropogósra sült disznót áldoznak neki, melynek fülét, farkát krizantém­mel s egyéb virágokkal díszítik föl. A kínai férfiak mindannyian borotválják bajusz- és szakálaikat, mert Buddha Isten meghagyta, hogy amíg unokájuk nincs, nem szabad bajuszt és szakált viselniük. Ebből a díszből tehát már csak az öregembereknek jut. A copf viselését a vallás megköveteli s úgy mondják, Buddha ezzel emeli magához a menybe szeretett hivét. A kínai bölcses­ségre jellemző egy honkongi kínai tanár amaz állítása, mely szerint Hygea kínai, kantoni születésű nő volt és Hypokrates orvosi könyveket lopott Kínából. Jellemzők a kínai Steiner Fülöp püspök Bismarck Klein Miksa szoborműve

Next