Uj Idők, 1901 (7. évfolyam, 1-26. szám)

1901-04-14 / 16. szám - Joannes: Radakovich Vera / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok

- 34? - Tavaszi kirándulások Aki tömeghangulatokat akar tanulmá­nyozni, annak ünnepnapon kell a környékére kirándulni. A fővárosi nép főváros csak tömegekben tudja élvezni a természetet. Nem áhítja a magányt, a csöndes berkek untatják, többre becsüli a sváb zenekarok siketítő disz­harmóniáját, mint a fülemüle lágy dalát. Kü­lönben is a fülemülék már rég elköltöztek a főváros környékéről. Rájöttek, hogy a dü­börgő vonatok zsivajával, füttyével, a villa­mosok éles csengettyűszavával csak a ludak tudnak versenyt gágogni. Aki fülemüledal­ban akar gyönyörködni, annak legalább a ha­todik zónára kell jegyet váltani. Ilyesmire csak filiszternek telik, a filiszter azonban otthon marad. A bogárrajok még nem zizegnek, a zelírek fugalmának még csípős éle van, mikor a néptömegek már kíméletlenül tapossák a ter­mészet ölét. A húsvéti ünnepek alatt a fél­város már küvnn tanyáz a szabadban. Az életkedvnek örökké éber ösztöne zöldbe. A lélek és a tüdő egyaránt kergeti , áhítja a szabad légzést. Azzal a vidámsággal indul­nak neki a Városligetnek, a Gellérthegynek, s a budai félreeső korcsmáknak, mintha a börtönből szabadultak volna ki, mintha a mosolygó napsugár kegyesen elengedte volna nekik szabadságbüntetésük hátralevő idejét. És ez a kiránduló tömeg nem fingás, nem válogatós. Megelégszik azzal, amit a természet ad. Nem szidja a villamos társaságokat, hogy kevés kocsit tart, nem kritizálja a korcsmák étlapját, s megissza a sört, akár habzik, akár nem. A sokadalom szemlélése gyönyört okoz neki. Napokig emlegeti nagy elragadtatással: „Annyian voltunk, hogy alig fértünk." Ott künn a mulatságok minden formációja olyan­nak látszik, mint a régi jó időkben. A kiránduló tömegek soraiban az életkedv forr és pezseg. Gondtalan szerelem, hamis ének és pajkos iháncolás tölti be a műsort reggel­től napestig. Ha valami látnivaló akad, annál jobb, ha a rézkürtök csengenek, annál szebb, de egyébként egy verkli is megteszi. Megkapóan érdekes a tömegeknek ez az igénytelensége ebben az időben, amelyben minden ember legalább a második osztályon szeretne utazni végig az életen és már alig akad halandó, aki beérné a harmadik vagy negyedik osztál­lyal. A kiránduló néptömegek még az ősemberek mintáit mutatják : kiiUő eszközök nélkül, csupán illúziókkal képesek mámorba ringatni magukat. Kivételt csupán azok tesznek, akik Buda­fokra rándulnak : az illúziók közé kellő mennyiségű alkoholt vegyítenek, minél fogva a mámoruk sokkal intenzívebb. Aki a késő esti órákban egy Budafokról hazatérő hajó fedélzetén időz, az egy népies bakhanália izgalmaiban gyönyörködhetik. A hajó személyzetén kívül alig akad józan ember a fedélzetén. Rózsáskedvü házasfelek, bizonytalan járású szerelmes párok és egyen­súlyt veszített aggastyánok kavarodnak ott össze-visszaságban. A lelkek veszedelmesen kigombolkoznak, egy-egy szilajabb tempera­mentum fölösleges izomerejét próbálja fele­barátja fejebúbján elhelyezni, a másik szenti­mentálisan sóhajt, a harmadik fölfedezi magában a tenoristát és borízű hangon szólítja versenyre a partokon bujdosó vissz­hangot. Zenekíséret ehhez a dalnokversenyhez azoknak hortyogása, kiket már levert a lábuk­ról a jóhírnévnek örvendő budafoki ital. De mindez csak addig tart, míg a hajó kiköt. Mihelyt a kiránduló tömeg lába a par­tot éri, a raj elül, a mámor elszáll s a ki­ránduló tömeg példás békességben oszlik széjjel. De az illúzió még sokáig lobog az elmék­ben. Hetek múlva is kéjesen emlegetik, hogy milyen nagyszerű volt a budafoki kirándulás. — S — Mátyás király nagyszombati fája Néha eláll az ember szeme-szája, látván, hogy mi mindenre képes az emberi bölcseség visszája minálunk. Bár ezer esztendő óta gyakoroljuk a históriát, a mult szép emlékei iránt mégis alig-alig mutatunk érzéket. Leg­szebb műemlékeinket pusztulni hagyjuk s ha akad olyan ereklye is, amihez a hagyomány valami legendát fűz, hát sietünk azt is ki­kisöpörni. Lám, a nagyszombatiaknak volt egy híres fájuk, gyönyörű szép, impozáns egy fa, festői s ritka terebélyes, nagyságú, erről azt meséli a hagyomány, hogy lomb­jainak árnyékában pihent vala egykoron Mátyás király. Itt tehát egy kedves hagyomány­ról van szó, amely más országban már magá­­ban véve is elég volna arra, hogy meg­becsüljék és szeressék a legendának ezt a­ szép néma tanuját. De még ilyen ritka, pompás faóriást ok nélkül elpusztítani magá­ban véve is egyszerű barbárság. Dühösek is a nagyszombatiak és méltán. A szép Mátyás­fája, amelyet itt képben mutatunk be, úgy suttyomban szenvedte el a nehéz halált. Akadt egy bölcs városi tanácsos, aki kivágatta, állítólag azért, mert akadályul szolgált egy kálvária megépítésére és mert — úgymond — életveszélyes. Hát szeretnénk azt a remek­művű kálváriát látni, amiért ilyen barbariz­musra kellett vetemedni. A fa pedig éppen nem volt életveszélyes, egészséges volt sok száz esz­tendős kora ellenére is, csak két ága hajlott le, de az ilyesmin könnyű segíteni: másfelé, pél­dául az óbudai római fürdőben vagy Német­ország sok helyén szépen, kegyeletesen alá­támasztják a túlságosan nehéz ágakat. De nálunk ki törődik szép dolgokkal ? Akiknek ez feladatuk volna, vagy nem értenek hozzá, vagy pedig oly szerény látókörűek, hogy igazán csak naivságuk menti őket a legkegyet­lenebb elítéléstől. A nagyszombati favágó­tanácsos talán ebbe az utóbbi kategóriába tartozik. — Göre-levelezőlapok. A leghíresebb ma­gyar falusi bíró, Göre Gábor immár eljutott a színpadra is és onnan hirdeti Gárdonyi­nak A bor című darabjában, eredeti élet­filozófiáját. Hogy pedig otthon levő híveivel tudassa ezt a legújabb sikerét, képes levelező­lapokat csináltatott Singer és Wolfnernál és azokra írogat népének. Minden levelezőlapon van egy színes kép és egy bölcs mondás. Az egyik mutatja a bíró uramat abban a kellemesnek nem mondható helyzetben, mikor a falu kovácsa harapófogóval gyógyítja a fájós fogát. De itt sem hagyja el humora és azt kívánja az öt nézőnek: Lyó egésséget és hasonló jókat kivánok ! A másikon emelgeti legkedvesebb hangszerét, a csutorát és föl­köszöntőt mond, a harmadikon a falu jóléte fölött elmélkedik, előtte hever az asztalon csutorája és bíró uram kijelenti : Várni kell, míg gondokodok ! Meglátszik, hogy azonnal inspirációt fog meríteni a csutorából. A ne­gyedik Lepénd község pecsétjét mutatja, az ötödik a bíró uramat, mikor a fülébe húzza hátsa a nótáját. De nehogy valaki azt higyje, hogy a bíró úr nem tűr meg maga mellett más hírességet is : lerajzoltatta a Martsa la­kodalmából az egyik ételhordót és elmon­datja vele, hogy ahol az magyarok hires eledele Kiskása az alja, kóbász a teteje, Aki ebbül egyszer jól bekanalazott, A német emberből feddő vághat hatot. Mivel pedig Göre Gábor bíró úr tudja, hogy a népszerűségnek egyik föltétele az ol­csóság, hát csak tíz fillérben szabta meg egy-egy képes levelezőlapjának az árát. Ne mondja róla senki, hogy hirtelen akar meg­gazdagodni. • Új könyvek Az Uj Idők szerkesztőségének a követ­kező új könyveket küldték be : Mrs Hugh Fraser: A pompás herceg, regény három kötetben, angolból fordította Szigethyné Szalay Erzsi. Megjelent az Athe­naeum kiadásában. Balla Ignác : Tűz, költemények. Singer és Wolfner kiadása. Vdézy János dr . Berzsenyi Dániel­ költői és prózai művei. Megjelent az Athenaeum kiadásában. Zsoldos László: Cato kutyám és egyéb történetek. Megjelent szerző saját kiadásában. Magyar Könyvtár. Az áprilisi füzetek soro­zatát megnyitja Mikszáth Kálmán A jó palócok című híres könyve. Benne van a sorozatban Cyrano de Bergerac, Ábrányi Emil fordításában, Petőfi kisebb elbeszélő költeményei és egy hollandi írónak jeles el­beszélése. A Magyar Könyvtárt szerkeszti Radó Antal, kiadják Wodianer F. és fiai. Gárdonyi fölvonásban, Géza: A bor, népszínmű három megjelent Singer és Wolfner kiadásában. Torkos László: Hatvani, humoros eposz tizenkét énekben. Erdmann W. A bibliai történetek magya­rázata felnőttek számára. Németből átdolgozta Adjutus Secundus. A fordító saját kiadása. Ara fűzve hat korona. Rákosi Jenő Budapesti Hirlap Újság­vállalata kiadásában megjelentek: 1. Péterfi Tamás: Gyászkirály, regény. 2. Lengyel Laura: Klára, regény. 3. Sajó Aladár : A csá­szár kenyerén, történetek a kaszárnyából. 4. Kemechey Jenő: Magyar Mohikánok. Malonyay Dezső : Az ordító tanyán, elbeszé­­­­lések. Minden egyes kötet ára 3 korona. —<$>—

Next