Uj Idők, 1901 (7. évfolyam, 1-26. szám)

1901-04-14 / 16. szám - Joannes: Radakovich Vera / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok

- 3 IG - MINDENFÉLE Váradi Antal Olyan régen szerepel már az irodalom­ban, a közéletben, hogy csodának vehetjük, miért nem jubilált már réges-régen? Olyan fiatal a külseje és lankadhatatlan a munka­ereje, hogy szinte hihetetlen, hogy ő az, kit jubilálnak. De van nemezis ! Ü — mivel a legjobb szónokok közül való — már annyi jubiláló emberfiát köszöntött föl hasonló alkalommal, hogy most szinte megtorlás számba megy, mikor őt köszöntik föl min­den oldalról azok, kik múzsájának lelkes barátai. Pedig ezúttal nem is az írót ünnepelték, hanem az Országos Színiakadadémia tanár­igazgatóját, ki nemzedékeket készített elő a színpadra. Hatalmas munkaereje, mely nem talált teljes kielégítést a drámaírásban, versírásban, a nyilvános élet különböző ágai­­­ban, a színiakadémia körül koncentrálódott leginkább. Volt egy időben dramaturg is a Nemzeti Színháznál, de ettől az állástól el­riasztotta jó szíve. A kezdő írók, a névtelen olymp-ostromlók annyira megostromolták ezt a jó szívet, hogy abba a dilemába jutott: vagy elfogadni mindenkinek a darabját, aki hozzá appelált, vagy lemondani. Inkább le­mondott hát. Jubilánsnak nagyon is fiatal még. 1854 május másodikán született, Pécsett végezte iskoláit és már tizenkilenc éves korában tette le a doktorátust. Paulay ajánlatára 1876-ban nevezték ki az Országos Színiakadémiához tanárnak, mely intézetnek tója. Egy évvel előbb nyerte 1895 óta igazga­teg a Kará­csonyi díjat Iskariót című drámájával, melyet most is játszanak még a Nemzeti Színház­ban. Még négyszer nyert akadémiai jutalma­kat és az illető darabok közül : Tamora, Charitas és A tőr nagy sikerrel kerültek Szí­nre. Ezeken kívül előadták a Nemzeti Színházban Az eredendő bűn, Rafael, A hunn utódok Az úttörők és A szentkorona című drámáit. Költeményei a szép nyelv, a mesteri forma é­s a vallásos ihlet által tűnnek ki. Regé­nyei közül az Uj Időkben jelent meg egy Szent Agatha levelei címen. De ezzel korántsem merült ki irodalmi tevé­kenysége. Lefordította Moliére egy vígjátékát, Goethe Fausztjának második részét, Aeschylos Oresteiát, Wagner Rikárd Nürnbergi mester­ dalnokait, írt egy jelmeztant, operaszövegeket Erkelnek, Sárosynak, Elbertnek és Mihalovics Ödönnek. S most, hogy negyvenhat éves, egyre dolgozik, lankadatlan erővel, nagy hivatottság­gal és olyan hatalmas sikerrel, mely csaknem megcáfolja azt a közkeletű fölfogást, hogy minálunk nem ismerik el igazi nagy talen­tumnak azt, ki egyre dolgozik. Névnapi köszöntő a mult századból Barcsay Ábrahám verse A költő: Barcsay Ábrahám, az elegáns, poéta néven ismert fejedelmi sarj, kit Kazinczy testi szépségeért Antoniushoz hasonlít. Bar­csay a XVIII. századbeli magyar költői isko­lák közül annak a tagja volt, mely Bessenyei vezetése alatt francia minták nyomán töre­kedett irodalmunkat fejleszteni és gazdagí­tani. Tanulmányai végeztével 1762-ben az éppen akkortájt alapított nemesi testőrségbe lép s Bécsben telepszik le. Az udvari élet fénye azonban nem feled­teti az itthoniakat, aminek ékes bizonyítékai azok a verses levelek is, melyekkel különösen Radvánszky Jánost kereste föl s amelyekkel a magyar költői levél egyik úttörője lett. A Radvánszky Jánossal való bizalmas barát­ság egyik emléke az a jókedvű névnapi kö­szöntő is, mel­lyel költőnk barátja feleségét, Prónay Évát üdvözölte s amelyet egy a Rad­vánszky bárói család radványi levéltárában lévő XVIII. századbeli verseskönyvből írtunk ki, mintegy abból a célból, hogy bemutassuk az elegáns poéta „köteles udvarlását", — mint abban a korban nevezték, — egy szép as­­szon­nyal szemben. Íme a vers : Ez már régi kérdés s rendes feszegetés, Hogy midőn tdonban lan első teremtés, Vajjon mi lehetett Évának almája? Ama híres gyümölcs, természet csudája, Jónak és gonosznak tanító plántája; Egyszóval : Istennek titkos almafája. Ebben botránkoztak világiak s szentek, Sokan megbotlottak, sokan beléestek ; De én csak így viszem könnyű értelemmel. Mivel a csudákat nem érem eszemmel, Hogyha Ádám uram e titkos almára Vágyván, nem vett volna abból a fogára — Talán nem írhatnám most Éva napjára: Hogy sok áldás szálljon Prónay Évára. * Ezért pálcakötőt várok Nagyasszonyom, S addig is kacsóját ezerszer csókolom. Barcsay kapitány. A pálcakötő szónak magyarázatául szol­gáljon, hogy abban az időben olyan értelem­ben vették, mintha ma azt mondanák vala­kinek, hogy hátrakötik a sarkát. Az itt kö­zölt verssel kapcsolatban jut eszünkbe egy kedves kis jelenet, mely jó egy pár évvel ezelőtt játszódott le egyik főúri családunk vidéki kastélyának parkjában. Szereplők: Kálmán (hatéves) és Béla, aki már negyedik éve élvezi a boldog gyer­mekkor örömeit. Kálmán (aki már tanul, éppen a vallás­ Váradi Antal óráról jön s referál öc­csének a tanultakról) : Tudja miről tanultam ma. Béla? Béla: Miről? Kálmán: Ádámról és Éváról. (Elmondja, hogy milyen csúf dolgot mivelt Ádám, mikor az Úr parancsa ellenére evett a tiltott gyü­mölcsből.) Béla: ? Kálmán (aki történetesen nem szereti az almát) : Látja Béla, ha nekem a mama azt mondaná, hogy ne egyem az almából, én nem enném ! Béla: Könnyű magának, mert maga nem szereti az almát, de Ádám szerette ám ! Baros Gyula — Az első magyar mozgófényképek Azok az apró, alig egy-két centiméter méretű képecskék, melyeket e számunkban közlünk s amelyek egymástól alig különböz­nek, az első magyar mozgófényképek, jobban mondva az első magyar mozgóképek épen maradt apró részletei. Ismeretes ugyanis, hogy az Uránia-színházat, éppen mikor legszen­zációsabb darabjára, Pekár Gyula és Kern Aurélnak A tánc című művére készült, tűz­eset érte, mely laboratóriumát és egész föl­szerelését tönkretette. Szerencsére a magyar társadalom és a hivatalos körök nem ejtik el a fővárosnak ezt a derék intézményét s így az Uránia máris hozzálátott szétdúlt fészkének újraépítéséhez és ennek következ­tében A tánc premierje még ebben a hóban bizonyosan meglesz. Lapunknak van A tánc elégett mozgóképeiből módjában épségben maradt egynéhány részletet bemutatni. Az egyik mozgókép a nagy mazúrt ábrá­zolja, amit az Operaház ballerinái táncoltak el a fényképező­gép előtt, közülök négy len­gyel női kosztümben az első sorban, négy pedig a második sorban lengyel férfi-díszruhában. A másik mozgófénykép a magyar palotást mutatja. Éppen a tánc legelején vagyunk. Most vonulnak föl a párok. A tizenegy képecske fölvételének időtartama egy másod­perc, mialatt két kis lépést tettek a párok. Ez a két lépés az első és az utolsó kép összehasonlításából is konstatálható. A tán­coló párok szintén az Opera balletkarából kerültek ki. A harmadik mozgókép szatirikus csárdást mutat abban a romlott formájában, amint ezt ma úri báljainkon táncolják. A táncoló párok közül látható Hegedűs, a Vígszínház művésze Bosnyáknéval és Szerémy Zoltán Berzetey Ilonával. A harmadik pár , Vendrey Nikó Linával, éppen e helyen a kép terüle­téről kiment. Az apró képek közül egy másodperc alatt tíz-tizenöt képecske kerül fölvételre olyan­formán, hogy a kamara obscura nyílása egy másodperc alatt tíz-tizenötször nyílik meg és csukódik be. Minden nyitásnál nyugton áll a lemez és minden csukásnál egy-egy kép távolsággal tovább húzódik. A negatívról való másolásnál három-három képpel megy előre a lemez és a diapositív lemezre egy­szerre három kép rajzolódik. A technikai kivi­tel, még a gépek konstrukciója is, Zitkovszky Bélát, az Uránia műszaki vezetőjét dicséri. Sz. A.

Next