Uj Idők, 1901 (7. évfolyam, 27-52. szám)

1901-11-03 / 45. szám - T. R.: Munkácsy Kálmán / Társadalmi ismeretterjesztő cikkek, genreképek, leírások

Molnár Viktor. A kultuszminisztérium­ban egy érdemes és kiváló tehetségű férfiú­nak siettek a magyar nevelésügy barátai gratulálni: Molnár Viktor miniszteri tanácsos lett e héten, annyi évi odaadó és eredményes munka után. Egy ízben már volt alkalmunk Molnár Viktor munkálkodásának egyik ered­ményével foglalkoznunk, amidőn szóvá tet­tük azt az etnográfiailag rendkívül becses és érdekes rajzgyűjteményt, amelyet Molnár állított össze a húsvéti tojásokról, mint do­kumentumát a magyar nép művészkedésé­nek. De bármily fontos és becses volt ez a gyűjtemény s bármily nagy is annak tudo­mányos értéke, mégis csak mellékes epizódja hosszú pályájának. Molnár Vikor erejét megfeszítette a Trefort időktől minden máig, hogy tehetségét a magyar nevelésügy fölvi­rágoztatása körül értékesítse. Ő volt meg­teremtője az Uránia tudományos egyesület­nek is, amelynek az a hivatása, hogy a kö­zönség tág rétegeiben népszerűsítse a tudo­mányt. Erre csakugyan az ő fáradhatatlan tettereje volt leginkább hivatva és most csak a közönségen múlik, hogy magáévá tegye azt, ami neki nyujtatik. Látnivaló, hogy Molnár nem a hivatalos akták, hanem az élet embere, erős kezdeményező tehetség, a legszélesebb értelemben vett kultúra embere. —<».— Molnár Viktor­ ­­­ 411 Munkácsy Kálmán A Gárdató környékén találkoztam vele utolszor néhány esztendővel ezelőtt. Odalent járt, hogy egészségét megreparálja. Én egy szeretett betegemet kisértem. Egy este együtt ültünk hárman a víz partján és néztük a nap­lementét. — Most kezdődik a munka java a szer­kesztőségben, — mondta hirtelen Munkácsy Kálmán, — de szeretnék ott lenni ! — Adjon hálát az Istennek, hogy meg­szabadult attól a füstös, idegrontó atmosz­férától ! — szólottam én. — Én legalább nem bánnám, ha egy pár hónapra kikapcsolhat­nám magamat abból a szárazmalomból, hol nemcsak a gondolat búzáját őrlik meg, hanem magát a molnárt is. — Maga' Az más ? Mert, ha akarja, ott lehet, ha nem akarja, kipihenhet tőle ... Én azonban biztosan tudom, hogy sohasem tér­hetek többé vissza hozzá. Örökre elszakad­tam tőle ... A testem nem bírja ki a lükte­tést a véredényekben, ami pedig a költészet, a zsurnaliszta­ munkában ... Az a gondolat hogy el kell válnom tőle, csudálatosan meg­szépítette előttem. Még a szobájának dohos levegőjét is megjavította . .. — Ha költészetet akar, van itt bőven. — Kinyújtott karommal kört írtam le a le­vegőben. — S ha szeretkezni akar, minek veti magát a cseléd után, mikor az úrnő a kegyébe fogadta? Ön író a javából, aki olyant is alkot, ami túléli a mát, mire való hát ez a beteges vágy a hírlapírás után ? — Nem fogok én többé semmit sem írni, — válaszolt ő sóhajtva. — Ami megölte félig-meddig a testemet: a zsibongás körül­tem, a zaj mellettem és fölöttem, az idegek folytonos izgalma, az volt egyszersmind az írói tehetségemnek az élesztője. Anélkül nem tudok alkotni, nem tudom formába önteni a gondolataimat. Ma, mikor hírül hozzák Munkácsy Kál­mán halálát, fájdalmasan érzem, hogy igazat beszélt akkor Gardoneban. Csakugyan nem írt többet a nyilvánosságnak mióta onnan hazatért és az orvosok parancsára otthagyta a fővárost. Azok után, amiket addig írt és amik kötetben jelentek meg tőle (Hóvirágok, Hosszú estékre, Szürkület, A szív életéből) sokat várhatott tőle az irodaiom. De ő elnémult, mert hiányzott körülte a zsibongás, fölötte és mellette a zaj és az idegek folytonos iz­galma. Nagy kára esett az elbeszélő irodalomnak az ő elnémulása által. Finomlelkű, mélyen érző poéta volt Munkácsy Kálmán, kinek a tolla úgy dolgozott, hogy a legminuciózusabb gonddal, a leggyöngédebb szeretettel rajzolta meg alakjait. Sokszor hetekig tartott, míg elkészült egyik elbeszélésével, nem mintha nehezen merített volna a fantáziájából, de mert olyannyira lelkiismeretes volt, hogy egyre csiszolta azt, ami már úgyis művészi módon elkészült. Most végleg elhallgatott. A gyilkos beteg­ség, mely szervezetében lappangott, mind­erősebben terjeszkedett és már a napfényes Délvidék sem adhatott enyhülést neki. Emlé­két megőrzi barátainak szíve és az a négy szép kötet, mely írói munkásságának gyü­mölcse : A szürkület címűből van véve az az elbeszélés, melyet mai számunkban közlünk s amely mutatja, hogy tudott játszani Mun­kácsy Kálmán, az író, az érzések húrján. — T. R. A telautográf feltalálója. Virág József, a telautográf feltalálója meghalt, fiatalon, harmincegy éves korában. A fiatal, nagyte­­­hetségű mérnök neve világszerte ismert lett távíró tökéletesítésén tett tanulmánya révén. Az új távírókészüléknek ketten voltak a mesterei, Virág József és Pollák, egy fő­városi villamossági gyár könyvelője. Talál­mányuk a távírónak olyan tökéletesítése, hogy azzal ugyanannyi idő alatt, mint az eddig használatos rendszereknél, százannyi szót, sőt annál is többet lehet leadni. Utóbb még annyiban is tökéletesítették a találmányt, hogy az most nem pont-vonal jelekkel, ha­nem összefüggő betűkkel adja le a szavakat. A találmánynak nagy jövője van, de ezt már egyik mestere Virág nem érhette meg. Virág József 1870-ben született a brassó­megyei Földváron. Iskoláit Brassóban, Kolozs­várott, Budapesten végezte s itt tanársegéd lett a műegyetemen. Majd a kereskedelem­ügyi minisztériumba lépett be mérnöknek s ott később a szabadalmi osztály szervezésé­vel bízták meg. Utóbb szabadalmi bírónak nevezték ki s ennek a testületnek egyik leg­képzettebb s legszorgalmasabb tagja volt. Ezelőtt három évvel szerkesztette meg Polák­kal a telautografot és ezen való kísérletezé­sük közben jutottak a gyorstávíró gondolatára. A találmány itthon és a külföldön egyaránt nagy föltűnést keltett. A legkiválóbb szak­lapok foglalkoztak vele, ismertették s nagy jövőt jósoltak neki. Értékesíteni azonban pénzügyi nehézségek miatt még eddig nem lehetett a találmányt. Virág Józsefet nemrég gyilkos betegség lepte meg. Legutóbb egy fővárosi szanatóriumban keresett gyógyulást, de a betegséggel nem lehetett bírni. Szép találmányáról annak idején hosszabb, illuszt­rált leírást adott az Uj Idők. Virág József — Uj könyvek Csikvári Jákó: A tisztviselő-életből, rajzok és elbeszélések. Szerző sajátja. Petri Mór: Szilágy vármegye monográfiája, I. kötet. Kiadja Szilágy vármegye közönsége. Vértes József: Verseghy Ferenc emlékezete. Papp Miksa: Nóták. Biró Lajos: Bálványrombolók, elbeszé­lések és rajzok. Shelley: Cenci, tragédia öt felvonásban, fordította Molnár István. Néhány szó a szöllőművelési egyesületek alapításáról. írta Lukács Emil. Szegzárd,, 1901. A szent­gotthárdi magyar asztaltársaság­örténete. írta Fodor Árpád. Szent-Gotthárd, 1901. Schubert dalai. Magyar és német szöveg­gel. Tartalmi: 1. Az én helyem. 2. Messze­földön. 3. Atlas. 4. Képe előtt. Kiadja Bárd Ferenc és testvére zeneműkiadó. Századok. A magyar történelmi társulat közlönye. Szerkeszti Nagy Gyula. XXXV. évf. VII. füzet. Ócska történetek. írta Szívós Béla. Buda­pest, 1901, Hornyánszky Viktor kiadása. Nemzeti Ideál. Kibocsájtja ezer magyar ifju. Budapest, 1901, Stephaneum. Irodalomtörténeti Közlemények. Szerkeszt: Szilády Áron. XIV. évf. III füzet. A vörös talár, írta Brieux, magyar fordí­tását kiadta a Franklin-Társulat az Olcsó könyvtárban.

Next