Uj Idők, 1903 (9. évfolyam, 1-26. szám)

1903-03-22 / 13. szám - Herczeg Ferenc: Léghajón / Társadalmi ismeretterjesztő cikkek, genreképek, leírások

Léghajón Turul. Március 5-én indult el tizennyolcadik légiútjára a Hivatalos út volt amennyiben e napon Európa összes léghajóállomásain gömböket eregettek, hogy bizonyos légköri megfigyeléseket tegyenek. A Turul-1 magyar Aero-klub nagytudományú ifjú kapitánya vezette, a Tolnay Lajos dr., aki arról is nevezetes, hogy máig az ő nevéhez fűződik a magassági világrekord. Tudományos megfigyelések céljából egyízben másodmagával (persze oxigén légzőtömlők segítségével) fölszállott tízezer méternyi magasságba. A Turul utasai voltak: Král főhadnagy, az ismert légi sportember, továbbá Vojnich Oszkár dr., aki már előbb is járt a felhők birodalmában és végül egy sült laikus, e sorok írója. Azelőtt való éjszaka derekasan üvöltött a tavaszi vihar s így szép útra volt kilátásunk. Hozzértők fogadást is ajánlottak, hogy a Turul ezúttal Magyarország határain kívül fog kikötni, ami nem is olyan nagy dolog, ha az ember tekintetbe veszi, hogy a léghajó „toronyirányban" halad és kedvező széllel óránkint száz kilométert is könnyen megtesz. Előre is megmondom azonban, hogy a vérmes reményeink dugába dőltek. A szél, mintha ezt várta volna csak, tüstént elült, mihelyt fölemelkedett a hajónk, később szelíd áramok vitték előre a Turult, végül teljes szélcsendbe jutottunk, úgy, hogy még alkonyatkor is Pest vármegye határában találtuk magunkat. Nem volt az, amit érdekes útnak szokás nevezni, de akadhat az olvasók között, akit így is érdekelnek a részletei. A fölszállás a lipótvárosi gázgyár udvarán történt, a nemzetközi megállapodáshoz híven, reggeli nyolckor. Hatkor még úgy látszott, hogy a vihar miatt egyáltalában nem lehet megtölteni a gömböt. Később azonban engedett valamit a szél. Mikor négyen beszállottunk a kosárba, segítségül kellett hívni egy csapat kiskorú amatőrt, hogy fogják a köteleket. Mivel a szél a nagy gázométer felé fújt, a nagy udvar túlsó végébe vitték a gömböt. Ereszd el! — Visszamaradó barátaink nevetve köszöntenek, a következő pillanatban már csak erős skurzban látom őket, amint valamennyien fölfelé fordítják ábrázatukat. A gyors emelkedésből semmit se érzek. Inkább az az érzésem, mintha a kosár nyugodtan állana egy helyben és a talaj sülyedne alattunk rohamosan. Most villámgyorsan elsiklik alattunk a gázométer veszedelmes teteje. . . Most meg egy óriás gyári kémény vágtat felénk, gyönyörűen megcélozva a Turul-1. A következő pillanatban már alattunk siklik el a kormos nyílása. Gyorsan és könnyen szállunk föl, mint a fecske. 2— 300 méter magasságban elhaladunk a város felett, a nagy körút irányában.— Egyenesen alattunk marad a Nyugati pályaudvar, a Körönd, a Rottenbillerutca. Jobb kéz felől, hozzánk elég közel, látom a New York rommá égett tetejét, balra a Keleti pályaudvart. Bár tiszta időben szállottunk föl, olyan fekete pára gomolyog alattunk, mintha az egész város egyetlen nagy kovácsműhely volna. Némi titkos önérzettel konstatálom, hogy nem szédülök semmit. Öt perccel az indulás után már ki tudok könyökölni a kosár szélén. Pedig úgy emlékezem, hogy a pétervári Izsák-templom kupoláján éreztem egy kis szédülést, nemkülönben a római Péter-templom belső gallériáján. Ez a valószínűtlen játékváros azonban, amelyet magam alatt látok, nem szédít el, még kevésbbé a mappa, amelyet később ezernégyszáz méter magasságból nézek. Azt hiszem, egypár jóvérű falusi csikóval végighajtani a Kerepesi úton, jóval veszedelmesebb vállalkozás, mint léghajóra ülni. Kellemetlenség tulajdonképpen csak erős vihar idején érheti a léghajóst — akkor se a levegőben, hanem a kikötés pillanatában. A hajó mozgását nem érzi az ember, a rohamos emelkedést vagy gyors esést sem, mivel a körülötte levő levegő együtt mozog vele. Ha a légi utas tisztába akar jönni a hajója mozgásával, papírszeleteket dob ki a kosárból, vagy az árnyékot figyeli, amelyet a gömb a földre vet. 8 óra 30 perc — Soroksár. Közel vagyunk a Dunához, de aztán irányt változtat a szél s mi visszakanyarodunk délkeleti irányban Pest megyébe. Sváb szántóföldek fölött haladunk és a határmesgyék errefelé rettenetes girbe-gurba vonalakban kígyóznak ; úgy látszik, hogy a derék gazdák sűrűn szántanak egymás földjébe. Egymást megcsalhatják, de nem a mennybelieket, mert azok is perspektívából nézik a szántóföldeket. A szél már nagyon is elült, egy óra alatt csak 25 kilométert tettünk meg. Egyik községben — Harasztiban ? — éppen búcsú volt. A templom előtt pléhbanda játszott és sok tarkaszoknyás fehér személy nyüzsgött. A reggeli napfényben ragyogó Turul megjelenése láthatólag igen fokozta az ünnepi hangulatot. A vidám lármájuk egyszerre elhallgatott, aztán katonásan háromszoros dörgő éljenzéssel köszöntöttek bennünket. Féltízig megint csöndes szántóföldek fölött cirkáltunk, 4—500 méter magasságban. A tanyákról mindenütt libagágogás és kutyaugatás köszöntötte a Turul-t. Ezt a két éber háziállatot nagyon idegessé teszi a léghajó megjelenése, a hangja pedig mind a kettőnek, úgy a kutyának, mint a libának, elhallatszik még a felhők közé is. Itt-ott ránk kiáltott egy-egy emberi hang is. Rendesen azt kérdik, hogy „hová mennek a tekintetes urak ?" Erre pedig nagyon nehéz lesz a válasz mindaddig, amíg ki nem találják a kormányozható léghajót. Fél tízkor Alsó-Délegyháza fölött voltunk. Két ismerős úri családnak szomszédos pusztáit pillantottuk meg lenn a mélységben. Hamarosan elhatároztuk, hogy meglátogatjuk Ballon-töltés a lipótvárosi gázgyár udvarán i a Turul reiszáír 291 35"