Uj Idők, 1906 (12. évfolyam, 27-52. szám)

1906-07-29 / 31. szám - Krúdy Gyula: Andráscsik örökösei / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok

Uj Idők Szépirodalmi, művészeti és társadalmi képes hetilap Előfizetési ára . Előfizetési ára Félévre 8 korona Szerkeszti Herczeg Ferenc Negyedévre 4 korona XII. évfolyam 1906 július 2- 31. szám Andráscsik örökösei Regény írta KRÚDY GYULA Folytatás — Hja, a Zathureczky barátsága! — kiáltott fül tréfás komolysággal Bajsa. — Zathureczky a kön­­nyelmü fiatalemberek mentora; ő tanítja meg a kis­korúakat az adósságcsinálásra. Ő a legnagyobb kor­hely, a legjobb táncos és a legkedvesebb cimbora. Barát­nak a legönfeláldozóbb, szeretőnek a leghűségesebb. De hiszen az utóbbiról már csak az öreg asszonyok tud­nának beszélni, akik még ma is úgy emlegetik őt: „a gróf". Nobilis gavallérsága egy grófhoz tette őt ha­sonlatossá. Zsuzsannát nem nagyon hatották meg Bajsa szavai. — Helyes, maradjon meg Zathureczky annak, aki, de az én nagybátyámat ne csalogassa Bujiba, különben is miféle hely az a Buji? Buji! Már a neve is olyan rosszhangzású! — Buji a Zathureczky faluja. Ebben a faluban csak kétféle ember lakik: Zathureczky és Gaál. Azaz, hogy a Gaálok vannak túlsúlyban, de azért a Zathu­reczkyek az előkelőbbek, éppen ezen furfangos atya­fi­juk révén. Itt húzódik meg Zathureczky minden esz­tendőben egy-két hónapig. Itt eszeli ki vármegyére szóló tréfáit, innen intézi hadműveleteit az anyagi esz­közök megszerzésére. Buji neki éppen olyan, mint a császárnak Bécs, a királynak Budavár. Bujiban Zathu­reczky a király. Mindenki azt teszi, amit ő kíván. Ha mulatni akar, az egész falu mulat. Ha aludni akar, min­denki a fülére húzza a bundáját. A kurta nemeseknek ezen megmaradott régi fészkében patriarkális élet fo­lyik. Olyan, amilyenről manapság már csupán az ócska kalendáriumokból olvasunk. Itt még ösmerik azt a kü­lönös adót, amit azon célból vetnek ki, hogy a cigány­bandának piros nadrágja legyen. Együtt szüretel az egész falu és együtt isszák meg a bort. Nem hagyják egymást elpusztulni, valamennyi egyért, és egy vala­mennyiért : ez az uralkodó elv. És amiről Buji a legne­vezetesebb, itt teremnek azok a szépséges Gaál-kisas­szonyok, akiknek párja nincsen ebben az országban. Azok a táncos, vidám, fehérarcú, gyújtótekintetű, mu­latós kisasszonyok, akik elhitetik az idegennel, hogy tulajdonképpen nem is egy rongyos nyírségi faluban van, hanem a mennyországban és Zathureczky az Úr­isten helytartója. A Gaál-kisasszony olyan, mint a derby-nyertes agár kölyke : lopják, mert másképpen nem lehet hozzájutni. De azért hál' Istennek, bő termés van ott még agárban is, leányban is. Zsuzsánna révedezve nézett maga elé Bajsa elő­adása alatt. — Csodálnám, — mormogta elgondolkozva, — ha a híres Telekdiné nem Bujiba való volna. — Sőt, igazi Gaál-leány! — kiáltott föl az ügy­véd. — Nyaranta otthon szokott lenni a falujában. A leány fölemelkedett. Hidegen nézett maga elé. — Furcsa vármegye ez, — mondotta, — ahol az asszonyok éppen úgy származnak egyes helyekről, mint az agarak, vagy a lovak. Azon csodálkozom, hogy nem két milliót szerzett az apám az ilyen léha gondolkozású emberek között. Jó éjszakát, Bajsa. Amíg Bajsa elhelyezkedett a kocsijában, sokáig nézett föl a kastély kivilágított ablakaira. Amikor a kocsi kigördült az udvarból, egy pillanatra úgy rémlett előtte, mintha az ódivatú, rácsos erkélyen valaki meg­mozdult volna. Egy árnyék vagy egy szellem. Az éj­szaka hideg volt és a teli­hold a havas síkság fölött el­merengve bámult alá a magasból. Törökfái felől tompa kutyaugatás hallatszott. Bajsa keze ügyébe vette a pus­káját. Farkas szokott bitangolni itt a réti tájakon. Az­után lehunyta a szemét és ábrándozva gondolt Telek­i­­nére, született Gaál Irmára. — Persze, — mormogta félhangon, — hogyan is értené meg azt egy Andráscsik-leány, hogy az as­­szonyban éppen olyan nemes, telivér fajta van, mint a paripában! Amikor a falu alatt haladt a kocsi, a fehér ország­úton hirtelen két sötét, fenyegető árnyék jelent meg. A cserjék beárnyékolták az utat és a homályból négy kerek zsarátnok világított zöldes ragyogással. A lovak horkolva hátráltak, csaknem az árokba fordították a kocsit. A két meggörbült hátú, lompos, didergő farkas tompán vonítva állott az út közepén. — Lőj­jön, tekintetes úr! — kiáltott a kocsis és a megriadt lovak gyeplőjébe kapaszkodott a két karjával. Bajsa ledobta a válláról a bundát és fölemelte a Zsuzsánna Winchester-puskáját. A hideg téli levegő­ben éleset dörrent a lövés. Rekedt üvöltéssel nyúlt el a havon az egyik úton­álló. Vergődött egy percig. A társa eszeveszetten mene­kült el a cserjésbe. — Szép lövés volt, — mormogta elégedetten Bajsa. Aztán megparancsolta a kocsisnak, hogy a faluba hajtson. A faluba érve, felzörgette a bírót, aki nyom­ban intézkedett, hogy vasvillás emberek menjenek a farkasért. — Reggel pedig vigyétek a kastélyba a kisas­­szonynak. Bajsa ügyvéd küldi és köszöni a kölcsönadott fegyvert. V. A kállói megyebálok minden időben két dologról voltak nevezetesek: ezen a bálon találkozott három vármegye legszebb menyecskéje, lánya, boldogult Ali, nagyváradi basa háromszáz esztendővel eltévesztette az időt, most kellett volna megrohanni Kallót. A másik nevezetesség az volt, hogy sohase lehetett megtudni, 97 9

Next