Uj Idők, 1906 (12. évfolyam, 27-52. szám)

1906-08-12 / 33. szám - Krúdy Gyula: Andráscsik örökösei / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok

Uj Idők Szépirodalmi, művészeti és társadalmi képes hetilap Előfizetési ára Előfizetési ára Félévre 8 korona Szerkeszti Herczeg Ferenc Negyedévre 4 korona XII. évfolyam ige6 augusztus 12­33. szám Andráscsik örökösei Regény Irta KRÚDY GYULA Folytatás Haragjában leült az öreg urak partijába, a sarok­asztalhoz, akik krajcárban tarokkoznak ott, évtizedek óta. Szórakozott játékával, elhamarkodott kontráival annyira felbőszítette az öreg urakat, hogy egyesült erő­vel kitették a partiból. A sok lárma, asztalcsapkodás, kártyavagdosás után Zathureczky kinyújtózkodott: — Gondolkozzunk most nyugodtan a dolgon, — mormogta magában és a hintaszékben eltemetkezett egy lepedőnyi újság mögé. * A sulyomi kastélyban ezekben a napokban lakói akadtak a régen üresen álló vendégszobáknak. Ismeret­len nagy vadászcsizmák jelentek meg a folyosókon, valamint lehetetlen szabású kabátok és mellények. Az a három úriember, aki a felsővidékről a milliomos And­ráscsik Zsuzsánna meghódítására ideérkezett, a csábí­tási eszközöknek egész fegyverraktárát hozta magával a pátriából. Szabolcsban, ahol szintén adnak valamics­két a divatra, az ifjú gavallérok, még csak álmukban sem láttak olyan világossárga lovagló-nadrágot például, amilyenben alsó -és felsőbunyitai Bunyitay Pista Sáros­vármegyéből ideérkezett. A nyírségi fiatal urak már a világra is fajdtollas vadászkalapban jönnek, de mik vol­tak az idevaló vadászkalapok a Pay báróné három ga­vallérjának kalapjaihoz mérten! Az angol király csak elég nagy divathős volt fiatal korában, de még az ő fan­táziája is megállott bizonyos pontnál: hogyan lehet szalonképessé tenni a csizmaviseletet? Gravinczy György tiszteletbeli szolgabíró egy felső vármegyében, ezt a problémát megoldotta. Rövidszárú, hetyke lakk­cs­izmájában talán még az udvari bálon is föltűnt volna. Aztán micsoda nyakkendők, micsoda gallérok és mily merész bajuszok sorakoztak a gavallérok eszközei közé. Borcsánszky például, aki fejtetőn veszedelmesen kopa­szodott, a bajuszkötőt még éjjel sem tette le. No hiszen, volt is ottan szép bajusz! Az a bajusz élt, beszélt, hall­gatott, szerelmet va­llott vagy kesergett. Az egész Bor­csánszky egy nagy fekete bajusz volt. A bajusz cseleke­dett helyette mindent... . Kifejezéstelen és szürke, apró szeme semmitmondóan pislogott, mialatt a bajusz im­ponált, folyton csak imponált. Bunyitag a lábszárára volt bin. Órákig ült a hintaszékben és bámulta a saját lábait. Kár, hogy a divat szegénysége nem gondosko­dott megfelelő módon a lábakról. Ezek a lábak meg­érdemelték volna, hogy valami új nadrágviseletet ta­láljanak ki a kedvükért. Pista minden új ismerősével megtapogattatta a lábszárát: — Micsoda izmok, mi? — kérdezte és szerfölött büszke volt a lábizmaira. Gravinczy, aki legkevésbbé bővelkedett külső elő­nyökben, a legmosolygóbb arccal erősítette, hogy Pista biciklizni szokott, amiért Pista nagyon haragudott. Gravinczynek sem bajusza nem volt, sem lábszára nem volt, az arca kicsit himlőhelyes, a foga csorba, a kabát­jai se tündököltek a rendkívüliségü­kkel. Pay báróné mégis Gravinczyhez fűzte a legtöbb reménységét. — Pistának kegyelmes úr volt az apja, Jankó varankói földesúr, míg Gravinczynek semmije sincsen, de azt hazudik magának, amit akar. Az övé az egész világ. Sőt talán még annál is több. Mert a hazugság a csillagokig ér. Hisz le is tagadhatja őket. Eleinte csak a környéken tünedeztek föl a hóri­horgas gavallérok, és mint Payné unokaöc­csei min­denkivel megismerkedtek már, csak éppen azzal az eg­gyel nem, akivel szerettek volna: Andráscsik Zsuzsánnával. A báróné ugyan megreszkírozta, hogy a nagybajuszú Borsánszkyval (titokban ezt szerette legjobban a három között, talán azért, mert az volt köz­tük a legidősebb s így kevesebb ideje volt a házasság­hoz) átkocsizott a sólyomi kastélyból Törökfáiba. A törökfái kastélynak még csak mohos zsindelyfödele látszott a nagy fák között, amikor Borcsánszky bajusza már szörnyen izgett-mozgott. A báróné megindultan simogatta meg öc­cse arcát: — Látom, Jankó, hogy komolyan fogod föl a dolgod. A kirándulás azonban még­sem sikerült. Zsuzsánna letagadtatta magát, amikor a báróné kocsija a kapuba befordult. Sőt még Boronkay őrnagy is köszvényt szi­mulált. Borcsánszkynak meg kellett elégednie azzal, hogy a névjegyét leadja, amelyre sárosi szokás szerint hétágú korona volt nyomtatva. Paynét nem riasztotta meg az első kudarc. — Úgy látszik, nem hatott eléggé a bajuszod, Jankó, — mormogta epésen. — Mert bizonyos, hogy a kisasszony látott a leeresztett zsalugáterek mögül. Borcsánszky értelmetlenül csóválta a fejét:­­— Nem értem, sehogyan sem értem . .. Egész úton visszafelé a bajuszával foglalkozott és gyakran vonogatta vállát, a gondolataihoz. (Furcsa is volt, hogy Zsuzsánnának nem tetszett meg az a bajusz!) A gondos néni otthon más tervet főzött ki. Meg­tudta, hogy Andráscsik Zsuzsánna reggelenkint lova­golni szokott a török fai úton. Lovaglásában elkíséri a nagybátyja, vagy az öreg huszár. Csakhogy ez csak amolyan parádé, mert Zsuzsánna rendesen messze el­hagyja kísérőit és nélkülük tér vissza a kastélyba. A Pistának föl kell húzni a kanári-színü nadrágot és lóra kell ülni. A többi aztán már az ő dolga. Bunyitay helyeslőleg bólintott. Nagyon bízott a nadrágban. Hátas­ló is akadt a sulyomi istállóban és Pista szépen lesbe állott a török fai úton. Csakhamar föltűnt a boltozatosan összehajlott nagy fák alatt 13 145

Next