Uj Idők, 1906 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1906-09-09 / 37. szám - Krúdy Gyula: Andráscsik örökösei / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
Szépirodalmi, művészeti és társadalmi képes hetilap Szerkeszti Herczeg Ferenc Előfizetési ára Félévre 8 korona 1906 szeptember g XII. évfolyam Előfizetési ára Negyedévre 4 korona 37 szám Andráscsik örökösei Regény írta KRÚDY GYULA De az ösztönök azok megmaradtak, bármennyire megvénült Gaál Napoleon. Mert például, amint a leányát bizalmas közelségben letelepedni látta a fiatalember mellé, fölébredt benne a sokkapitulációs, kiszolgált lányos apa, mint amikor a vén huszárló a trombitát hallja. Napoleon bácsi is izegni-mozogni kezdett a csendesebben elmondott szavakra, amelyeket a fiatalok váltottak egymással. Tüsszögött, Vastag szemhéjai le-lezárultak álmosan, már ásított, táskás ujjaival se bírta őket nyitva tartani. Azért nagy csendesen beszökött az ebédlőbe és leheveredett a díványra. — Micsoda kitűnő komédiásnő lett volna magából, Irma. — kezdte Bajsa. — Képes mindennap valami új szerepet eljátszani. Az asszony ránevetett Bajsára: — És tetszem magának az új szerepemben? A Bajsa feje körül még mindig ott zümmögött az a csúnya dongó, amit mogorvaságnak hívnak. Elelhagyta, majd megint visszacsapott hozzá és körülrepülte a fejét, éppen, mint a dongó, amit nem lehet elhessegetni. — Ahogy vesszük. Nekem amúgy is tetszett. Nagyon furcsa képe volna a világnak, ha az eladó leánykák mind ilyen öntudatosak, tapasztaltak lennének, mint maga. — Ugyan menjen maga, goromba ember! Hát csak többet ér talán egy öntudatos nő, mint valami ostoba sárga libácska? — A libácskából bizonyosan lúd lesz idővel, de a lúd sohasem lesz többé libácska. Telekdyné nevetés mögé rejtette a bosszúságát. — Igaza van, Bajsa. De maga előtt én nem is komédiázom. Jobban ismerjük mi már egymást. Csak az új szerepemben akartam magam bemutatni, amely szerepet az apám nekem szánt. Az új szerep nem tetszett önnek, maradok a régi. Hirtelen mozdulattal megrázta a fejét. A koszorú lebomlott fejéről és a vastag hajfonatok mint megannyi kígyók tekerőztek arca, térde körül. Szórakozottan emelte föl az egyik vastag selyemfonatot a tenyerébe: 1— Végig az enyém! Aztán egy aranylándzsával a nyakán laza kontyba tűzte,a haját. Nem messze függött egy tükör, de inkább Bajsa felé fordult arccal ennél a műveletnél és a veranda ablakát használta tükörnek. — Tehát férjhez akar menni ? — kérdezte tompa hangon Bajsa. Az asszony naiv kacagással emelte rá szemét:— Ha az nagy újság maga előtt, akkor valóban férjhez akarok menni! Ha ugyan akad valaki, aki elvesz ilyen vén asszonyt. Ez a kacér hang bosszantotta Bajsa Gábort. — Annyira meglepő újság ez előttem, hogy eddig tudomásom szerint esze ágában sem volt a másodszori férjhezmenés. Valaminek kellett történni. Az asszony ártatlan mosollyal nézett a férfi duzzogó arcába. Tengerszínű szemének odaadó tekintete, felső testének előrehajlása máskor ellágyította volna Bajsát. Most gyanakodva vizsgálta az asszonyt. Valami titkos hang azt súgta neki, hogy vigyázzon magára. — Nem történt semmi, — folytatta csendes hangon Telekdyné. — Beláttam, hogy huszonkét esztendő még nem az az idő, amikor könnyű szívvel lehetne lemondani az élet örömeiről, élvezeteiről. Semmiféle fogadalmat nem tettem első férjem halálakor, lassan elfelejtettem szegényt, természetes tehát, hogy most már férjhez akarok menni. Az édesapám is sürgeti és azzal fenyegetőzik, hogy Bujiból becsődíti a Gaál-fiúkat. Vessenek rám sorsot. — Az öreg úr nem beszél komolyan. — Dehogy is nem. Maga is ismeri az apámat. Ha valamit a fejébe vett, ahhoz makacsul ragaszkodik. Az apám szempontjából az volna a leghelyesebb, amit tennék, hogy valamelyik özvegy Gaálhoz mennék feleségül. — Özvegy az özveggyel, — mondja az apám. Valami nagybajuszú kurta nemeshez, akinek már köszvény is hasogatja néha a lábát. Kacsákat, libákat a ültetnék és Debrecenből venném a kalapjaimat, nem Paksból. Hát ilyen férj akadna számomra éppen kettő. Tegnapelőtt itt volt Löködi uram és olyan pillantásokkal mért végig, mint a vásáron a lovat, ökröt szokta. A véleménye az volt felőlem, hogy becses kis kutya vagyok. Csak az aggasztotta, hogy tudok-e majd kedvére főzni. Tegnap viszont Gaál Samu volt itt és nyomban a dolog érdemére tért. — Elvennélek, Irma, — szólott hozzám, — ha ugyan tudnál egy ilyen vén embert szeretni még! — Megjegyzem, hogy Samu nem is olyan vén ember, csak elhanyagolt, elvadult férfin, akit gondozni, ápolni kellene, hogy jóravaló figura válhasson belőle. Bajsa szórakozottan hallgatta az asszonyt. Valami önkéntelen hasonlatot vont magában Telekdyné és Andráscsik Zsuzsánna között. És ez a hasonlat nem az özvegy asszony javára ütött ki. Észre sem vette, hogy Telekdyné elhallgatott, és a szemét lesütve, ölébe eresztette gömbölyű, fehér kezét. A nyakát meghajlította, mintha félt, aggódott volna, hogy talán többet is mondott a kelleténél. — Nos, és melyikhez fog menni a kettő közül ? — kérdezte Bajsa. Az asszony fájdalmas mosollyal emelte fel arcát. — Melyikhez? — kérdezte és szemrehányó pillantást vetett a férfira. — Én csak ahhoz mennék, akit szívemből szeretek. Annak hűséges lenni, felesége tudnék Folytatás 20 241