Uj Idők, 1906 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1906-07-01 / 27. szám - Krúdy Gyula: Andráscsik örökösei / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
Uj Idők Szépirodalmi, művészeti és társadalmi képes hetilap Szerkeszti Herczeg Ferenc Előfizetési ára Félévre 8 korona XII. évfolyam 1906 július 1 Előfizetési ára Negyedévre 4 korona Andráscsik örökösei Regény Irta KRÚDY GYULA Húsz-huszonöt esztendő előtt történt, hogy Nagy-Kallón, Szabolcs vármegyében, hirtelen halállal eltávozott az élők sorából Andráscsik Sámuel, az igazi Andráscsikok közül. Ezt nem azért jegyzem meg, mintha másféle Andráscsikok is lettek volna a világon, mint igaziak; tisztán a meghaltnak volt ez a szólása, ha véletlenül idegen embereknek bemutatkozott. Volt ugyanis valahol Pesten egy testvéröccse, akit mindenféle bűnökért a família kitaszított sorából. A rossz nyelvek szerint ez az Andráscsik börtönviselt ember volt és amikor ebbe a hibába esett, a rokonság kitalálta, hogy nem is igazi Andráscsik-származás a Guszti. ( Ha püspök lett volna, soha se jutott volna eszébe egyiknek se megtagadni.) A kállói Andráscsik azért emlegette mindig, hogy ő az igaziak közül való. Más ember is meghalt már Kállón, nemcsak Andráscsik, de az ő halála azért neveztes, mert összefüggésben van az alábbi történettel. Ha Andráscsik Sámuel nem hal meg, vagy legalább a halál előre bejelenti nála látogatását és nem hirtelen ragadja el az élők sorából, sok minden megfordítva történik ezen a világon. Andráscsik Sámuel egész életében jelentéktelen ember volt, habár eleget megtett, hogy némileg kiemelkedjen a közönséges halandók sorából. Gyűléseken, választásokon öblös hangjával tüntetett; a torokat, keresztelőket szorgalmasan látogatta és volt legalább tíz olyan pohárköszöntője, amelyet könyv nélkül tudott. De a nevezetesség" mégis makacsul elkerülte. A megyei urak szóba se állottak vele, már pedig az igazi népszerűség ott kezdődik az alispáni parolánál. Közönséges kupec-embernek nézték Andráscsikot minden jó tulajdonsága mellett, amely jó tulajdonságok között nem utolsó volt az, hogy a szólás-mondás szerint, még a bőre alatt is pénze volt és akármikor meg lehetett szorítani egy kis kölcsönért. Igaz, hogy Andráscsik uramhoz csak azok a kétségbeesett exisztenciák fordultak kölcsönért, akiknek már a zsidó sem adott; de hát minek is mentek volna Andráscsikhoz, amikor ő becsületes tíz percentre dolgozott és csak akkor adott pénzt, ha előbb a hiúságának hízelegtek? Úgy kellett neki udvarolni, mint valami rátartós menyecskének. Vadászatra, lakomára kellett meghívni, brúdert inni vele és tűrni, hogy úton-útfélen megszorongassa az adósa kezét a nagy zsíros tenyerével! Hiába, Andráscsik Sámuel nem annak született, mint ami lett belőle. elengedett esztendős kamatot, ha egyik-másik Szívesen adósa meginvitálta egy pohár borra az Arany Griffbe. Ilyenkor kidüllesztett mellel ült a megyei urak között és rémségesen hazudott az őseiről, pedig — mint a dölyfös Gaál Simon megjegyezte, — még az se teljesen bizonyos, hogy nagyapja volt valamikor. Minél lenézőbben bántak vele, annál inkább adta a pénzt. A kisebbik Zathureczkynek abban az időben már semmije sem volt, csupán a macska nadrágja, meg a dölyfössége. Andráscsik Sámuel azonban mindig leszámítolta a váltóit. — Hadd lássa az a büszke ember, hogy engem se a gólya költött, — mondogatta. Persze, Zathureczky kutyába se vette Andráscsik uramat. Mert ha csak egyetlen egyszer engedett volna merev magatartásából, a pénzforrás örökre bedugult volna. De volt esze, hogy ne engedjen. Nem is pörölte Andráscsik soha a váltóit holott sok pajtásává, komájává, cimborájává lett adósa alól ellicitáltatta a derékalját. A jeles Homonnai Gyulának is megvolnának még mindig híres agarai, ha egyszer boros fővel pertu poharat nem iszik Andráscsikkal. Harmadnapra már pörölte Andráscsik a követelését. Homonnai ekkor még jobban elrontotta a dolgát: a helyet, hogy leszidta volna Andráscsikot, mint megérdemelte volna a gaz uzsorás, kérlelő szóval kereste föl: — De bruderkám, ezt már csak nem fogod megtenni a legjobb barátoddal? Andráscsik rövid nyakát válla közé húzta és onnan nézett hideg nyugalommal Homonnaira. A két kezét pedig eldugta a háta mögé. — Én csak uraknak állok a rendelkezésére. Az én barátaim csak olyan emberek mind, akik nem érnek egy húszast sem, — felelt egykedvűen. — No de az úr se ér többet, — tette hozzá szemtelen vigyorgással. Bizony eladta a híres agarakat, csak a legkisebbet, a számos bilikomot nyert Lepkét tartotta meg magának. Azt rugdosta aztán a csizma sarkával, ha az urak elzavarták asztaluk mellől. — Te is olyan urifajta vagy, — mondta a Lepkének fogcsikorgatva, hogy a következő pillanatban aztán lekapja kalapját az agrár előtt. — Bocsánatot kérek, tekintetes úr. 1 27. szám l