Uj Idők, 1906 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1906-07-15 / 29. szám - Krúdy Gyula: Andráscsik örökösei / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
Uj Idők Szépirodalmi, művészeti és társadalmi képes hetilap Szerkeszti Herczeg Ferenc Előfizetési ára Félévre 8 korona Előfizetési ára Negyedévre 4 korona XII. évfolyam 1906 július 15 29. Andráscsik örökösei Regény Irta KRÚDY GYULA Folytatás Andráscsik természetesen megszökött Milánóból és sokféle hányattatás után Kailóra került. Próbált-e közeledni Krisztinához azon idő alatt, nem kívánta-e gyermekét látni, amely az esküvő után nemsokára született. Ki tudná? Sok rejtélyt vitt magával a föld alá Andráscsik Sámuel, amelyről most már csak a másvilági bírónak számol be, így örökös rejtély az ő második házassága is, amelyet akkor kötött Kallón, amikor első felesége még élt és tőle el nem vált. Nem tudom, hogy valami halálosan szerette volna a második feleségét, született Harang Annát. Csak annyi bizonyos, hogy a Harang Anna hozományával kezdte el legelőször a mesterségét, a pénzkölcsönzést. Pénzes gazdag ember akart lenni mindenáron. S miután ezt tisztességes úton el nem érhette, a görbe utat választotta. Az Andráscsik-vagyon több százezer forintra rúg jelenleg, nem számítva a kinnlevő követeléseket. A második házassága boldogtalanságában talán csak az vigasztalta, hogy elérte célját. Pénzeszsákja naprólnapra jobban megduzzadt, és a pénze fölbátorította arra, hogy évek múltán keresni kezdje Boronkay Krisztinát. A szerencsétlen asszonynak szomorú élete volt. Gáspár úrnak, a nagybátyjának valami kalandja miatt ott kellett hagynia ezredét és más hiányában fölcsapott „művésznek". Kitűnő lovas volt, pompás lövő, vívó. Ezzel a tudománnyal végigvándorolta egész Európát. Vívómester volt, majd cirkuszi lovas. Orfeumokban produkálta magát és a játékbarlangok törzsvendége volt. Az élet árja hol a felszínre sodorta, hol a mélybe vetette. Boronkay Gáspár minden körülmények között megtartotta haldokló bátyjának tett fogadalmát. Krisztinát és gyermekét nem hagyta el. Krisztina maga is megkedvelte a vándoréletet és ha Gáspárt történetesen üldözőbe vette a balsors és a kártyaasztal mosochja nyelte el jövedelmét, Krisztina maga vette kezébe az életföntartás dolgát és lovagolt a cirkusz porondján. Mint afféle vérbeli huszárlány, korán megtanulta a lovaglás művészetét. Dehogy is gondolt volna arra kisleány korában, amikor az ezred vén őrmestere amúgy huszármódra a paripa szőrén tanította lovagolni, hogy valamikor kenyeret fog neki szerezni tudománya. Gáspár úr elkeseredve szidta olyankor a sorsot, amikor csupán a Krisztina keresménye tartotta a lelket a háztartásban, és alig várta, hogy a föstett kártyalapok jobb idők jöttét jelentsék. Krisztina visszavonult a magánéletbe és Boronkay Gáspár megint nyugodt lélekkel mondhatta: — Ne féljetek addig, amíg ezt a deres szakállt látjátok. Az esztendők elröpültek és a várva várt millió, amelyre pedig Gáspár úr teljes biztonsággal számított, nem érkezett meg. Jött mind sűrűbben a nyomorúság és Krisztina lassan-lassan betegeskedni kezdett. Párisban laktak, amikor a kegyelmes halál elszólította abból a boldogtalan életből, amelynek keresztjét mindvégig türelmesen viselte. Nem hagyhatott egyebet hatesztendős leánykájára, mint azt az amulettet, benne a képpel. Azt a nyakába akasztotta a gyermeknek, miután megcsókolta. Szemét az örök álomra lehunyta és abban az órában toppant be a kis padlásszobába Andráscsik Sámuel. Gáspár urat a nyomorúság és Krisztina halála annyira megtörte, hogy nem utasíthatta vissza elég erélyesen Andráscsik uramat a halott koporsójától. Sőt eltűrte még azt is, hogy a gyermekét ölébe vegye. Andráscsik ettől az időtől fogva mind sűrűbben kereste föl a gyermekét. Gáspár úr bősz haragja is lecsillapodott lassan, amikor az a kötnivaló Andráscsik minden alkalommal megtöltötte a tárcáját. Utóvégre a gyermek most már egyedül az apjáé volt, el is vehette volna Gáspár úrtól, anélkül, hogy egyetlen körmöci aranyat adott volna érte. Gáspár úr tehát belenyugodott a sorsba és a kötnivaló Andráscsikkal lassan megbarátkozott. Elvezette azokra a helyekre, ahol ő otthonos volt: a játékbarlangokba, éjjeli mulatókba, kéteshírű lebujokba. Andráscsiknak a háta borzongott azokon a helyeken és hamarosan kiszámította magában, hogyha három vármegyét összerabol Magyarországon, Boronkay Gáspárnak az mind kevés lesz Párisban. Mindenféle furfanggal, rábeszéléssel Magyarországba hozta Boronkayt, ahol a leányával együtt egy felvidéki kastélyban helyezte el, és itt a leányka felnövekedett. Később a főváros közelében talált rejtekhelyet a Zsuzsika részére. Odahaza mint sertéskereskedő szerepelt, akinek örökösen útban kell lennie a mesterségénél fogva. Gáspár úr csak nagyon sokára tudta meg a valót: azt, hogy Andráscsiknak felesége, gyermeke van. Első haragjában el akart vándorolni az országból, de utóvégre csak beletörődött a megváltozhatatlanba. Öreg legény volt már ahhoz, hogy elölről kezdje a bolyongást, meg nagyon is megszokta a gondatlan életet. Különösen amióta Budapest közelében laktak, elég sűrűn föltalálhatta a fővárosi éjszakában azokat a hangulatokat, amelyek régente hevítették. — Megérdemelte volna Andráscsik, hogy fölakasszák, — mondotta mostanában. — Csak az enyhíti vétkét, hogy olyan nagyon szereti Zsuzsikát. Az utóbbi időben Andráscsik azon mesterkedett, hogy férjhez adja a leányát, de a sors nem engedte, hogy szépen, simán kigombolyítsa azt a fonalat, amelyett összebogozott. A halál közbelépett és az Andráscsik története csak most kezdődik igazán, amikor már meghalt. . . .. Bajsa Gábor, amikor már befejezte elbeszélését. 4M