Uj Idők, 1906 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1906-08-05 / 32. szám - Garvay Andor: Absinth / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
kis égitest már a levegőben, tehát még azelőtt, mintsem Földünkre érkezhetett volna, elég a másik, hogy mint meteorit hull alá a Földre. Az első eset akkor következik be, amikor a kis jövevény olyan kicsiny, de viszont sebessége, amellyel a levegőben halad, olyan nagy, hogy a levegővel való súrlódás következtében izzásba lő és már útjában gázzá lesz, vagy amint közönségesen mondani szokták: elég. Ellenben, ha az illető test nagyobb és sebessége sem olyan nagy, hogy az alatt a pár pillanat alatt, amíg útját befutja, eléghessen, mint mocorvas vagy meteo,kő f ul alá a földre. Megtörténik azonban, hogy ezek a hullócsillagok elkerülik Földünket. Ez rendszerint akkor következik be, ha esésük nem merőleges a Földre, hanem érintő irányban metszik a légkört. Ez esetben a kis égi bolygó nem kerül hozzánk, hanem csak átrepül légkörünkön, amelyben esetleg elég, ha tudniillik a test maga kicsiny és sebessége nagy, de a Föld vonzása dacára átsurran rajta, ha tömege nagyobb. A Föld légkörében ugyan izzásba lő, de aztán megint lehűl és tovább folytatja útját az űrben, amíg végre valamelyik más égitestbe ütközik, amelyre aztán szintén mint meteorit hull le, ha esetleg már légkörében gázzá nem izzadt. A látható meteoritok legtöbbje ilyen: megizzad levegőnkben, keresztülvágtat rajta, s mire a láthatáron eltűnik szemeink elől, már túl is van a Föld vonzási körén. A meteoritok e csoportjába tartozó hullócsillagokat általában sporadikus hullócsillagoknak nevezzük. Minden egyes ilyen meteorit egy-egy külön kis égitest, akár önálló, akár egy másiknak törmeléke és csak egyenként, szórványosan találkozunk velük. Nem így a hullócsillagok másik csoportját képező meteoritok. Ugyanis vannak bizonyos időszakok, amikor egyszerre miriádnyi apró kis csillag hull le az égről, egész eső a tüzes üszkökből. Ezek az úgynevezett hullócsillagrajok. Ilyenek az augusztusi csillaghullások is. Érdekes természeti tünemény játszik itt közre. E rajok belevonatván Naprendszerünkbe, a Nap körül gyűrű alakjában keringenek s amikor aztán a Föld évi forgása közben egy ilyen gyűrűn keresztül halad, megerednek a sűrű csillaghullások és tartanak mindaddig, amig birodalmukból tovább nem vándoroltunk. Ezekben a napokban a Föld és ezek között a meteorit Kestecskék között olyan a viszony, mint amikor egy kilőtt ágyúgolyó sebesen keresztültör egy kisebb-nagyobb sűrűségű méh- vagy szúnyograjon. Ilyen csillagrajokat szel át Földünk a legközelebbi napokban is és ilyen csillaghullások lesznek a novemberi és decemberiek is. Még csak nem is olyan régen egészen másképpen fogták föl a csillaghullásokat. Volt idő, amikor még maguk a „tudósok" is tagadták, hogy az égből kövek eshetnek le s nem kisebb ember, mint Lavoisier a tizennyolcadik század végén azt a kijelentést tette a párisi akadémia előtt, hogy bár az aezolitok hullását, szétpukkanását ezren és ezren látták és hallották, a leesett köveket azon melegen fölvették, amint lecsapódtak és megvizsgálták, — a dolog hihetetlen és igazságnak el nem fogadható. Ugyanígy tett a tizenhetedik század legfüggetlenebb és egyik legnagyobb szelleme. Gassendi is, aki, bár maga szemtanúja volt annak az esetnek, amikor 1627-ben egy harminc kilogram súlyú aezolith esett le Provenceban, világos, fényes nappal, de sőt saját kezeivel megtapogatta, megvizsgálta a követ, kijelentette, hogy azt csak valamely ismeretlen földi kitörés vethette ki gyomrából. A kornak előítélete alatt álltak ők is, mint akárcsak Galilei korának peripatétikus tudósai, akik viszont azt állították teljes határozottsággal, hogy a Napnak nem lehetnek foltjai. Kempclen Béla —<*t> — Schumann. Elmúlt vasárnap, július huszonkilencedikén, megint in memóriám ünnepet ültek a művelt népek, főleg a germán nációk. Rembrandt után most Schumann arcképét, Biedermayer korból való öreg metszeteket ültettek körül nyári virággal. Apró német városokban, reggel, zenés mise idején, és gót templomok kórusáról Schumann lelke dalolt. Kottáit különös áhítattal szorongatta ezen a napon valamennyi Musikverein, s róla beszélt vegyest szépet, okosat és kevésbbé azt az apró kis német városok mindentudó polgármestere, a nagy gócpontok rendjeles szónoka, s a lapok, tengeren innen és túlon, a német revüek és a népnek készülő boulevard-újságok egyaránt lenyomtatták ezt a hozzá szürke, jelentőség nélküli sort: Schumann, der unsterbliche. Valahányszor ily dátumos napra adódik alkalom, mint ez a julius huszonkilencedike volt, mindez így történik. Elfogódunk a visszaemlékezésben, arra gondolván, hogy akinek most bőven kijut dísz és kegyes hódolat, amidőn itt járt, élt és dolgozott, csak a kevesek megértése kísérte nyomát. Ötven esztendeje immár, hogy Schumann keze nem érint zongorabillentyűt. Föl kell jegyezni ebből az alkalomból, hogy az ő úgynevezett karrierjét az az öt decemiuma csinálta meg. Az elméletírók azt mondják, hogy közbülső állomást foglal Schubert és Hugo Wolf között. Hogy előfutárja e bizarr dalharmóniák szerzőjének. Lehet, hogy ez igaz. Lehet, hogy illik rá e meghatározás. Egy azonban nyilvánvaló: az, hogy a zongorából kicsalható szépségek mind ott élnek az ő kottasoraiban. Hogy amikor ma ez a hangszer mindinkább robusztus valami, s szinte kiszáradt a melódiák szűz talaja, Schumann kompozíciói sohasem hatottak ily elevenül. Intim zenekarnak éreztetik a zongorát. Muzsikust hoznak elénk, akiben lírikuma élt a Heine és Musset-eknek. rz SZERKESZTŐ ÜZENETEI Titánia. Minden gondolkozó, érző embernek megvan a maga témája, amely foglalkoztatja és amelyet, ha írni kezd, először dolgoz föl. Néha jól sikerülnek ezek a kísérletek, de megtörténik az is, hogy az írni próbáló annyira el van telve azzal, ami őt érdekli, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonít neki. Az ön kis munkájának is az a baja, hogy túl szubjektív, de ez a szubjektivitás a közönség szempontjából érdektelen. A földolgozásban is hiányzik a művészet. Lássa ugyanazt a témát egy német író. Karl Emil Pranzos a „Pajar" című regényben gyönyörűen tudta megírni. Olvassa el, és az élvezet enyhíteni fogja a fölött való csalódását, hogy rajzát nem adtuk ki. Fekete. Attól tartunk, hogy bármilyen ürüiggyel állít is be, nem fog eredményt elérni. Újonnan megválasztott képviselőknek annyi ismeretlen rokona és iskolatársa jelentkezik, hogy rendszerint igen skeptikusok. De ha mindenáron meg akarja próbálni, legokosabb, ha minden kerülgetés nélkül azzal állít be, hogy „hihetőleg rokonok vagyunk, örüljünk egymásnak". Majd akkor meglátja, hogy tényleg megörül-e? W. Kornélia, Vágújhely. Első kérdésére nem válaszolhatunk, mert nincs hozzá elegendő terünk. Még ha bármily szűkre szabnók a fölsorolást, nyolcvan-száz nevet és címet mégis össze kellene írnunk. A szerkesztői üzenetek feladata pedig nem az, hogy ilyen általános és elemi fölsorolásokat végezzenek, hanem hogy egyes kérdésekre válaszoljanak. Örömmel adjuk meg minden ilyen kérdésre a választ, de nem foglalhatunk le a rovatból egy egész hasábot a többiek hátrányára. Második kérdését pedig nem értjük. Talán még egyszer formulázná és megírná, hogy milyen szempontból kéri a „legolcsóbb magyar vagy német könyvkiadó-vállalat" címét. D. J. Akkord: A gondolata nem volna rossz, de kidolgozása teljesen dilettáns. Terjedelme túlságosan szűk, inkább adoma, mint elbeszélés. De van potentje és ezért bízunk abban, hogy még jobbat is fog írni. R. I. Szomorít szerelem. Küzelhetetlen. A beauforti eset. Adomának túl hosszú, elbeszélésnek túl rövid, csattanója pedig meglehetősen gyönge. Közölhetetlen. T- P. Emlékezés. Meglehetősen homályos história, bár nincsen éppen rosszul megírva. Úgy sejtjük, azt akarta vele kifejezni, hogy indolenciából nem tesszük meg gyakran kötelességünket embertársaink iránt, vagy ehhez hasonlót. De az elmondott mese nem igazolja ezt a tézist. Nem látjuk a módot, amellyel az elbeszélő szerencsétlen barátján volna. A puszta jóakarat még segíthetett nem elegendő. Ott azonkívül örökölt bajt vett föl, nem tudjuk, hogy miért? Dolgozza ki talán még egyszer a témát, bár az a tapasztalásunk, hogy a második feldolgozás rendszerint rosszabbul sikerül, mint az első. R. M. 1. Szeged, királyi tanfelügyelőség. 2. I Ij-Tátrafüred. 3. Iglófüred. 4. Felső-Ruzslack (Szepes megye). 5. Dohány-utca 3. sz. 6. Retek-utca 48. sz. 7. Fenyőháza. 8. Logody-utca 29. sz. Vitás kérdés. 1. Mindkét esetben Ferenc József-kabátban. 2. Teljesen a festőtől függ, de neveket elvből nem ajánlunk. Kaszinó. Az említett verset, sajnálatunkra, nem ismerjük. S. 32- Versek oly nagy számban érkeznek szerkesztőségünkbe, hogy nem adhatunk azonnal választ. Méltóztassék egy kevés türelemmel lenni, 139