Uj Idők, 1907 (13. évfolyam, 27-52. szám)

1907-09-29 / 40. szám - Ambrozovics Dezső: Szinfonia / Költemények

Mint az égből hulló átok, Mérhetetlen csalódások Hirtelen jött, porzó záporárja Korbácsolta tépettszárnyu lelkem. Álmaimnak szép virágos-kertje, Melyben a garázda orkán És a zápor lucskos szárnyán, Hószínű virágszirmoknak Szilaj táncban pergő forgatagja Fuldoklott a szennyes árban ... — Elpusztult örökre, Ádáz dühhel csapkodott a zápor, Dermesztő szelétől, Lázbeteg fejemben Szétfoszlott a mámor, Minden cseppnek vér serkedt nyomában, S némán hullott szivem vére, Napsugáros ifjúságom Hideg tetemére, Életemnek minden kincse, Minden gazdagsága, Szerteszórva, összetörve Ott hevert a sárba­ .... III. Jött az Élet s gúnyos kárörömmel Elrabolta tőlem Szép, szabad világom, S büszkén duzzadó nyakamra Üdvösségem fojtogatva Rászakadt a sárom. Durva kézzel rabbilincsre fűzte Felhőkön túl elbolyongó lelkem, S én, ki addig sasfészkek közt, Égbe nyúló szirtek szűz havában Éltem álmodozva, Szürke négy fal közé zártan, Föld porában csúszó-mászó, Törpe lelkek rabja lettem! És az esték mélységes csöndjében Szivettépő vágyódással Néztem föl a csillagfényes égre, Melynek opálszínü Felhőnyájas rónaságán, Égi vándoroknak sötétlő csapatja, Mint az erdő rejtelmes fugalma, Rezgő szárnyon, Mint az álom Suhant el fölöttem, És e szabad szárnyak zúgó himnuszától Bűvös álom szállott Vergődő lelkemre. Azt álmodtam, mintha körülöttem Újra habvirágos tavasz volna, És fülembe újra tündérszép meséket Suttogna az erdő ringó lombja. Jöttek nagy és szent érzések, Könnyes pillám árnyékában Mohó szikrák égtek, És szememnek elfojtott tüzével összevillant egy ragyogó szempár örvénylő sugára. És e titkon összeforrott Pillantások szeplőtlen nászából Megszületett rab lelkemnek Hite, boldogsága! Szivem templommá lett tőle, Melybe, üdvömet kergetve, Megalázva, összetörve, Imádkozni jártam . . . Oh, de nem hiába álom volt csak, Ez is elmúlt, összeomlott. Földönfutó lettem újra, S kitaszítva, elborulva, Sajgó, mély sebemre Balzsamot keresve Bujdostam a csöndes éjtszakában. Karcsú lápvirágok Bűnös illatától Durva mámor ingerelte testem. Jöttek mérget osztó, Perzselő szerelmek, Izzó vágyak, szenvedélyek Vérsorvasztó lángviharja Száguldott át rajtam. És a vad tivornyák bábeli zajában Meg-megcsendült olykor Szomorúan, lágyan összeomlott, tiszta templomomnak Édeshangu kis harangja . . . Aztán jött a fojtó életundor És a szeplőtlen megtisztulásnak Ferrás Böske Ötvös Gitta Della^Donna Eugénia A NEPSZINHAZ-VIGOFERA MŰVÉSZNŐI TCossak fényképei #

Next