Uj Idők, 1908 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1908-04-26 / 18. szám - Krúdy Gyula: Gyurkovay hazaballag / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
Gyurkovay hazaballag Elbeszélés írta KRÚDY GYULA I. Déli szél süvölt a háztető fölött, az ablakot pedig tavaszi eső csapkodja, — odahaza: Bergengóciában most húznak a snepfek és húznak hazafelé mindenhonnan az atyafiságba, „farsangba adott" leányzók. Mert ugyan hol van megírva, hogy minden leányt otthon kell férjhez adni? Nehéz dolog az, különösen a mai komisz világban, amikor a gavallérok nemcsak telekjegyzőkönyvet ismerik teljes alapossággal, de még a pontosan tudják az ezüstkanalak és vánkoscihák számát is, amelyekre számítani lehet. Ilyen körülmények között nagy szerencse kell hozzá, hogy a becsületes ember odahazulról „elsüthesse" a leányát, vagy alább is a telekjegyzőkönyvnek kell rendbe lennie. leg-És miután sem szerencséje, sem rendes telekjegyzőkönyve nincs manapság a becsületes embereknek. — hogyan is lehetne a mostani ,,rendszer" mellett! — számba vétetnek az atyafiak, akikhez farsangolni elmehetnek a leányok az anyjukkal. Olcsóbb is az ilyesmi, 110 meg kölcsönbe megy. Az öreg Simonyi néni miután tavaly farsangban szerencsésen túladott Ilonán a dunántúli atyafiság segítségével, az idén már három somogyi kisasszonyt gardírozott a honi bálokban. De hát néha az atyafiság sem tud segíteni. nősen rossz világ jár a felsővármegyékben. Ahány Külögavallér ott van, az mind partit akar csinálni. Táncoltatják, udvarolgatják az Alföldről oda került nyakat, de a tót mind ravasz: nem nyilatkozik kisasszoamúgy csárdás közben és megőrzi a hidegvérét még a hosszúhosszú szünórában is, amikor pedig annyi sok mindenféléről lehet beszélni! A vidéki bálokban még becsületesen betartják a sziiórákat, amikor a cigány hangolónótákat játszik és a fejek, szőkék és barnák, önfeledten érnek össze . . . Sok szegény leány maradt már azért pártában, hogy a hebehurgya rendezőség vetett véget a sziiórának, amint az tervbe volt előbb véve. Az előre előkészített ostromágyúk nem vonulhattak föl, mert az átkozott rendezőség a cigánnyal négyesre harangoztatott. Azért csak tartsuk be a szimórákat, sőt toldjuk is meg néhány perccel, fiatal barátaim, mert nem tudhatni, hogy nem követünk-e el életbevágó hibákat az oktalan sietséggel. Amerre a Vitkóczy-kisasszonyok jártak egy farsangon, — hosszúéjszakáju felvidéki bálakon, — a szünórát betartották, de, hajh, a két kisasszony csak gyürü nélkül jött haza az anyjával. Pedig mégis Vitkóczynénak a nagyanyja csillagkeresztes dáma De később ezt is elhallgatták ott, amerre jártak, volt! mert annyi előkelő atyafisága senkinek nincs, mint a felvidéki családoknak. Egyik-másik uralkodó hercegeket számol rokonai közé és a legszegényebbnél is van legalább egy báróné cousine. Úgy csillognak-villognak a felsővármegyékben a közel távoli atyafiak, hogy a gothai almanach elbújhat szégyenletében. A csillagkeresztes nagymama, aki hosszú esztendőkön át hűségesen megtette a magáét, ha Vitkóczyék idegen ságba keveredtek, a lomtárba került. Vitkóczyék társacsupán akkor foglalták el megillető helyüket a farsangi társaságban, amikor Vitkóczyné szorultságában egy váradi kanonok rokonságával kezdett dicsekedni. Úgy látszik, egy élő kanonok mégis csak nagyobb potentát egy halott csillagkeresztes lámánál. De ime mégis eredménytelenül jöttek haza a görbe országból, megérkezve egy sötét hajnalon, mikor a vasúti állomáson havas eső csapkodta a resatauráció párás ablakait és teremtett lélek nem látszott sehol. A restaurációban már világosság volt és még Vitkóczy mama ugyancsak noszogatta a kisasszonyokat a tömérdek skatulyával, különböző kosárral kifelé, a vendéglő ajtaja fölnyílt és egy bundába burkolt, nemez csizmás alak. krákogva lépett ki a perronra. Vitkóczyék csak akkor vették észre, amikor hatalmas hangon jó reggelt kívánt az északi sarkra készülő utazó. Vitkóczyné idegesen kapta hátra a fejét • — No, te is köszönhetnél barátságosabban, Gyurkovay, nem pedig mint az erdei haramia. A kisasszonykák a skatulyák mögül „kezét csókolomat" mormogtak. Gyurkovay, egy helybeli ügyvéd, félig-meddig, amolyan magyar rokonságban volt a családdal, de teljesen hasznavehetetlen, tizenkétpróbás agglegény volt. Különben az utóbbi időben már a kora is megóvta őt mindenféle kombinációktól. — Farsangból jöttök ? — kérdezte Gyurkovay szokásos kiabáló hangján. — Onnan, tótországból, hogy sülyedne el. — fellelt Vitkóczyné nem kevésbbé erős hangon. — Ugyan, ne kiabálj, Züzánn! — csillapította Gyurkovay. — Miért ne kiabálnék? Először nem hallja az ördög sem, másodszor, megmondtam nekik a fülük hallatára. Csak tóttal ne keveredjen az ember atyafiságba. — Ugyan ne mérgelődj, amikor a leves még az asztalon sincs. Nemrégiben levelet kaptam onnan, ahol jártatok. Egy fiatal fiskális kollégám nagyon szépeket írt a leányokról. — Csak nem bizonyos Bajomi ? — kérdezték csaknem egyszerre a Vitkóczy-kisasszonyok. — De éppen ő . . . — Ugye mondtuk, mama? . . . — Talán el is fog jönni ide. Hanem most Isten veletek. Még itthagy a vonat. Gyurkovay fiatalos fürgeséggel ugrott föl az induló vonatra, a kisasszonyok reménykedve néztek utána, hátha elejt még egy szót a vén medve, amiből kombinálni lehetne. De a vén medve meg sem fordulva, kedélyesen jó reggelt bömbölve, nyomult be havas bundájában egy másodosztályú szakaszba, ahol egymás hátán aludtak az éjjeli vonat utasai. Már jó darab ideje zakatolt a vonat, Gyurkovay jó reggelije a kerekek zörgésén is áthallatszott, mert nyilván senki sem akart fölébredni, hogy kényelmes helyét elhagyja. A Vitkóczy-kisasszonyok a skatulyák mögül hirtelen kipirosodó arccal néztek az anyjukra. 380