Uj Idők, 1909 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1909-05-09 / 19. szám - Davis: Szerencse katonái / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok

SZERENCSE KATONÁI Regény írta RICHABD HARDING DAVIS Folytatás — Közben Mac Williams táviratozni fog Kirk­landnak, hogy egy mozdonnyal s néhány nyitott vasúti kocsival az erődtől egy félmérföldnyi távol­ságra menjen, mi pedig a matrózokkal és Teddyvel dél felől kerülünk oda. Önnek magának kell a moz­donyt vezetnie, Mac Williams s talán mégis jobb volna, King, ha az ön emberei minket itt a kert vé­gében s nem a kórháznál várnának meg. A munká­sok közül senkinek sem szabad látni elindulásun­kat. Egyetértenek velem? — kérdezte tekintetét a körülötte álló férfiakon végigjártatva. — Van va­lakinek kifogása rendelkezéseim ellen? King és Stuart komoran egymásra néztek és nevettek. — Nem értem, hogy mi hasznomat vehetik a városban ? — mondta Stuart. — Én pedig azt hiszem, hogy engem nem fog­lalkoztatnak kellő mértékben, — dörmögte King sértődötten. — Ezek az ifjú emberek mégsem végez­hetnek el mindent s azonkívül úgy látszik, hogy a legokosabb dolog az volna, ha a magam embereit én vezethetném. — Zendülés, — kiáltotta Clay egy kissé meg­döbbenve, — tisztára zendülés. Az egész nem más, mint séta a holdvilágon. Önnek csak három ember­rel lesz dolga s csak nem használunk tizenhat fehé­ret, hogy három olanchóit megijesszünk? — Majd én megmondom, hogy mit kell cse­lekednünk. — kiáltott Hope, olyan arckifejezéssel, mintha valami új tervet eszelt volna ki, amelyet mindenki elfogadhat. — Menjünk el együtt vala­mennyien. — Nekem mindenesetre az a szándékom, hogy együtt menjünk, — mondta Langham úr határozott hangon, — de valakinek mégis csak itt kell marad­nia. Teddy, te fogsz nővéreidre vigyázni. A fiú és örökös a szeretetteljes csodálkozás pil­lantásával tekintett atyjára s rosszalóan rázta a fejét. — Én maradok itt, — mondta King. — Ilyen lovagiad­ati elbánásban még sohasem volt részem. Hölgyeim, — folytatta, — én megvédelmezem éle­tüket és vagyonukat. Majd kitalálunk a magunk számára valami izgató dolgot, ha mást nem, hát a fővárost fogjuk bombázni. A férfiak jó éjszakát kívántak a hölgyeknek s magukra hagyták Kinget és Langham urat, akit végre szintén rávettek, hogy otthon maradjon. Stuart pedig a város felé nyargalt, hogy a történte­ket Alvareznek és Rojas tábornoknak tudomására adja. IV. Claynek nem volt rá alkalma, hogy Hope-pal még egyszer beszéljen, bár úgy érezte, hogy kegyet­lenség tőle, ha egy pillanatra is magára hagyja akkor, amikor közöttük még minden függőben volt. De hozzátartozói nagy izgatottsággal vették körül vállalkozását, hogy a csempészett fegyvereket meg­szerezze és nem sejtettek semmit sem abból a csodá­ból, ami Clay életében történt, sem Clay vágyáról, hogy azzal a leánnyal, aki ezt a csodát előidézte, beszélhessen s őt keblére szoríthassa. Ebben a pil­lanatban Clay előtt világossá vált, hogy a társaság­beli apró szabályoknak, amelyeknek az ember bizo­nyos körülmények között engedelmeskedni tartozik, akár ujjongó öröm, akár kínzó bánat tölti el, men­­nyivel nagyobb kötelező erejük van, mint az élet nagy törvényeinek. Csak néhány lépésnyi távolságra állt a nőtől, akit szeretett s szükségét érezte annak, hogy ujjongva üdvözölje s mindazokat a csodálatos dolgokat elmesélje neki, amelyeknek igazságát ma éjszaka tanulta meg; ehelyett arra volt kénysze­rítve, hogy arcát elfordítsa tőle s mosolyogjon és kérdésekre válaszoljon és végül elmenjen, beérve azzal, hogy kezét egy pillanatig megszoríthatta, amíg Hope ennyit mondott csak neki: „Bátraké a szerencse!" Mac Williams Svirklandot a távíró másik állo­másához hívta s elmondta neki a tényállást. Utasí­totta, hogy egy mozdonnyal s néhány vasúti kocsi­val menjen észak felé, félmérföldnyire az erődtől s ott várakozzék, amíg lokomotiv füttyöt vagy lövé­seket nem hall. Azután olyan gyorsan és zajtalanul, amint csak lehet, vonuljon az erődhöz. Megparan­csolta egyúttal, hogy az amerikai munkásokkal an­­nyit közöljön, amennyi szükséges, de csak olyanok­kal, akiknek titoktartásáról feltétlenül meggyőző­dött. Tíz óra körül már be volt fűtve Mac Williams mozdonya. Egy személykocsival a pályaudvarra ment, ahol a Vesta tíz embere már várt reá. A mat­rózoknak sejtelmük sem volt az út céljáról, vagy hogy milyen feladat vár rájuk, de az a körülmény, hogy tetőtől-talpig fel voltak fegyverezve, elégtéte­lükre szolgált s a kocsiban összekuporodva, izgatot­tan és elégedetten sugdolóztak. A vonat óvatosan haladt előre, amíg az erődön alul egy fél mérföldnyire nem ért, ahol Clay ren­delete szerint meg kellett állnia. Ott két őrt hagy­tak hátra s a csapat többi része, mint kísértetek a holdfényben, tovább vonult. Mikor a romok felé közeledtek, időről-időre megálltak és hallgatóztak, de nem volt semmi nem­ hallható, csak a hullámok verése a parton s a szél suhogása a bokrok és a kúszó növények között. Clay intett az embereknek, hogy leülhetnek és Mac Williamset utasította, hogy menjen előre és kémlelje ki a helyet. — Az első lövésnél segítségére sietünk, — mondta halkan, — térjen vissza, amilyen gyorsan csak lehet. — Nem lesz jó először meggyőződni róla, vár­jon Kirkland megérkezett-e az erőd másik oldalán? — suttogta Mac Williams. — Bizonyos, hogy Kirkland a számára kijelölt helyen van. — válaszolta Clay. — Neki rövidebb utat kellett megtennie, mint nekünk s táviratozott is, hogy készen áll az indulásra ugyanakkor, ami­kor mi elindultunk. Ugy­e? Mac Williams bólintott. Legújabb szinművek­. Egy-egy kötet ára fűzve .. .. 2,50 kor. Egy-egy kötet ára f­íszkötésben 4.50 kor. Herczeg Ferenc: A kivándorló. Színmű négy felvonásban. Sárkonyi Géza: Falusi verebek. Köznapi történet három felvonásban. Brády Sándor: A tanítónő. Erkölcsrajz három felvonásban. Singer és UJolfner kiadása :: Buda­pesten, III. kerület, Andrássy­ út 10. •472

Next