Uj Idők, 1909 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1909-05-09 / 19. szám - Davis: Szerencse katonái / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
SZERENCSE KATONÁI Regény írta RICHABD HARDING DAVIS Folytatás — Közben Mac Williams táviratozni fog Kirklandnak, hogy egy mozdonnyal s néhány nyitott vasúti kocsival az erődtől egy félmérföldnyi távolságra menjen, mi pedig a matrózokkal és Teddyvel dél felől kerülünk oda. Önnek magának kell a mozdonyt vezetnie, Mac Williams s talán mégis jobb volna, King, ha az ön emberei minket itt a kert végében s nem a kórháznál várnának meg. A munkások közül senkinek sem szabad látni elindulásunkat. Egyetértenek velem? — kérdezte tekintetét a körülötte álló férfiakon végigjártatva. — Van valakinek kifogása rendelkezéseim ellen? King és Stuart komoran egymásra néztek és nevettek. — Nem értem, hogy mi hasznomat vehetik a városban ? — mondta Stuart. — Én pedig azt hiszem, hogy engem nem foglalkoztatnak kellő mértékben, — dörmögte King sértődötten. — Ezek az ifjú emberek mégsem végezhetnek el mindent s azonkívül úgy látszik, hogy a legokosabb dolog az volna, ha a magam embereit én vezethetném. — Zendülés, — kiáltotta Clay egy kissé megdöbbenve, — tisztára zendülés. Az egész nem más, mint séta a holdvilágon. Önnek csak három emberrel lesz dolga s csak nem használunk tizenhat fehéret, hogy három olanchóit megijesszünk? — Majd én megmondom, hogy mit kell cselekednünk. — kiáltott Hope, olyan arckifejezéssel, mintha valami új tervet eszelt volna ki, amelyet mindenki elfogadhat. — Menjünk el együtt valamennyien. — Nekem mindenesetre az a szándékom, hogy együtt menjünk, — mondta Langham úr határozott hangon, — de valakinek mégis csak itt kell maradnia. Teddy, te fogsz nővéreidre vigyázni. A fiú és örökös a szeretetteljes csodálkozás pillantásával tekintett atyjára s rosszalóan rázta a fejét. — Én maradok itt, — mondta King. — Ilyen lovagiadati elbánásban még sohasem volt részem. Hölgyeim, — folytatta, — én megvédelmezem életüket és vagyonukat. Majd kitalálunk a magunk számára valami izgató dolgot, ha mást nem, hát a fővárost fogjuk bombázni. A férfiak jó éjszakát kívántak a hölgyeknek s magukra hagyták Kinget és Langham urat, akit végre szintén rávettek, hogy otthon maradjon. Stuart pedig a város felé nyargalt, hogy a történteket Alvareznek és Rojas tábornoknak tudomására adja. IV. Claynek nem volt rá alkalma, hogy Hope-pal még egyszer beszéljen, bár úgy érezte, hogy kegyetlenség tőle, ha egy pillanatra is magára hagyja akkor, amikor közöttük még minden függőben volt. De hozzátartozói nagy izgatottsággal vették körül vállalkozását, hogy a csempészett fegyvereket megszerezze és nem sejtettek semmit sem abból a csodából, ami Clay életében történt, sem Clay vágyáról, hogy azzal a leánnyal, aki ezt a csodát előidézte, beszélhessen s őt keblére szoríthassa. Ebben a pillanatban Clay előtt világossá vált, hogy a társaságbeli apró szabályoknak, amelyeknek az ember bizonyos körülmények között engedelmeskedni tartozik, akár ujjongó öröm, akár kínzó bánat tölti el, mennyivel nagyobb kötelező erejük van, mint az élet nagy törvényeinek. Csak néhány lépésnyi távolságra állt a nőtől, akit szeretett s szükségét érezte annak, hogy ujjongva üdvözölje s mindazokat a csodálatos dolgokat elmesélje neki, amelyeknek igazságát ma éjszaka tanulta meg; ehelyett arra volt kényszerítve, hogy arcát elfordítsa tőle s mosolyogjon és kérdésekre válaszoljon és végül elmenjen, beérve azzal, hogy kezét egy pillanatig megszoríthatta, amíg Hope ennyit mondott csak neki: „Bátraké a szerencse!" Mac Williams Svirklandot a távíró másik állomásához hívta s elmondta neki a tényállást. Utasította, hogy egy mozdonnyal s néhány vasúti kocsival menjen észak felé, félmérföldnyire az erődtől s ott várakozzék, amíg lokomotiv füttyöt vagy lövéseket nem hall. Azután olyan gyorsan és zajtalanul, amint csak lehet, vonuljon az erődhöz. Megparancsolta egyúttal, hogy az amerikai munkásokkal annyit közöljön, amennyi szükséges, de csak olyanokkal, akiknek titoktartásáról feltétlenül meggyőződött. Tíz óra körül már be volt fűtve Mac Williams mozdonya. Egy személykocsival a pályaudvarra ment, ahol a Vesta tíz embere már várt reá. A matrózoknak sejtelmük sem volt az út céljáról, vagy hogy milyen feladat vár rájuk, de az a körülmény, hogy tetőtől-talpig fel voltak fegyverezve, elégtételükre szolgált s a kocsiban összekuporodva, izgatottan és elégedetten sugdolóztak. A vonat óvatosan haladt előre, amíg az erődön alul egy fél mérföldnyire nem ért, ahol Clay rendelete szerint meg kellett állnia. Ott két őrt hagytak hátra s a csapat többi része, mint kísértetek a holdfényben, tovább vonult. Mikor a romok felé közeledtek, időről-időre megálltak és hallgatóztak, de nem volt semmi nem hallható, csak a hullámok verése a parton s a szél suhogása a bokrok és a kúszó növények között. Clay intett az embereknek, hogy leülhetnek és Mac Williamset utasította, hogy menjen előre és kémlelje ki a helyet. — Az első lövésnél segítségére sietünk, — mondta halkan, — térjen vissza, amilyen gyorsan csak lehet. — Nem lesz jó először meggyőződni róla, várjon Kirkland megérkezett-e az erőd másik oldalán? — suttogta Mac Williams. — Bizonyos, hogy Kirkland a számára kijelölt helyen van. — válaszolta Clay. — Neki rövidebb utat kellett megtennie, mint nekünk s táviratozott is, hogy készen áll az indulásra ugyanakkor, amikor mi elindultunk. Ugye? Mac Williams bólintott. Legújabb szinművek. Egy-egy kötet ára fűzve .. .. 2,50 kor. Egy-egy kötet ára físzkötésben 4.50 kor. Herczeg Ferenc: A kivándorló. Színmű négy felvonásban. Sárkonyi Géza: Falusi verebek. Köznapi történet három felvonásban. Brády Sándor: A tanítónő. Erkölcsrajz három felvonásban. Singer és UJolfner kiadása :: Budapesten, III. kerület, Andrássy út 10. •472