Uj Idők, 1909 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1909-08-29 / 35. szám - Krúdy Gyula: Arany álarc / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
Arany álarc Elbeszélés írta KRÚDY GYULA Bercsényi grófnéról jegyzi föl a krónika, hogy az arca rózsaszínű volt még öregasszony korában is, de az orra fekete. Ennek az a magyarázata, —• írja Mikes Kelemen, — hogy a grófné hólyagos himlőbe esett egykor és hogy arca a himlő következtében el ne zútuljon, arannyal befuttatta hozzáértő ötvösökkel, így várta be a himlő lefolyását arany álarca alatt. Nem is tett semmi kárt arca szépségében a himlő, csak az orra feketedett meg, amikor megszabadították az aranyburkolattól. Mert a himlőt nem lehet megcsalni, — mondja bölcsen Mikes. A Bercsényi grófné hiúsága cseppet se rendkívülibb más asszonyok hiúságánál. Arannyal ugyan nem futtatják azóta orcájukat az asszonyok, de tesznek egyebet arcuk üdeségének, fiatalságának a megóvására. A rokokó mesebeli szép öregasszonyai hogy micsoda praktikával tartották meg ifjúságukat, nem tartozik ide. De igenis följegyzésre méltó a híres fehéri Gáspárné esete, aki hatvannyolc esztendős korában még mindenféle szép asszonnyal fölvette a versenyt és még férjhez is ment volna. A híres szép asszony abban a faluban lakott, ahol én születtem. Unokái embernyi emberek voltak régen, Gáspárné pedig bolondította a gavallérokat. Az idő csodálatos módon elfelejtette munkába venni azt a rendkívüli asszonyt. Aki nem ismerte, fiatal menyecskének gondolta. Ruganyos volt a járása, mosolygó a szeme, üde az arca. Azok az öregemberek, akik már mozogni se nagyon tudtak, keservesen emlegették. — Gáspárné mindnyájunkat eltemet. Persze, persze, azok az emberek, akikkel Gáspárné lánykorában táncolt, már régen porrá váltak. A leányai, vejei megvénültek. Szép asszonyokból öregasszonyok lettek, de ai gavallérok megrokkantak, csak Gáspárné nem változott. A sóstói fürdőn, ahol nyaranta tölgyek alatt sétálgatott, ábrándozva sütötte le a szemét, ha a cigányok valamely szerelmes nótát muzsikáltak és ha fölvetette a szemét, akkor nem volt olyan férfiember, aki a látására meg ne rezzent volna. Valami csodálatos bűbáj volt a szemében. Esténkint együtt táncolt a fiatal leányokkal és ez nem volt senkinek visszatetsző. Az öreg Goreczky bácsi, aki negyven esztendő óta látogatta a fürdőt, néha elgondolkozva magyarázta: — Amikor először jöttem ide, Gáspárné már akkor is itt táncolt. Esztendőről-esztendőre eljött. Néha szebb volt, néha kevésbbé volt szép: aszerint, amint férjnél volt, vagy özvegy volt. Tudniillik özvegyasszony korában szebb volt, mert olyankor mindig férjhez akart menni. — No és férjhez ment? — kérdeztük. Az öreg Goreczky a szemével arrafelé vágott, ahol éppen Gáspárné hallgatta egy ifjú ember udvarlását a sétányon: — Férjhez hát. Mindig férjhez ment. Talán ő maga se tudja, hogy hányszor ment férjhez annyi idő alatt. Egyszer, régen, magam is majdnem megbolondultam utána. Mert senki se tudott ellentállani a varázsának. A társaságunkban volt egy fiatal tanár, aki szeretett kételkedni a közismert tényekben. A Gáspárné életkorát se nagyon hitte. — Fürdői reklám az egész. Az az asszony nincs több harminc esztendősnél. Goreczky bácsi nevetett: — Kétszer harminc, meg még valami. Csak húsz esztendeje történt, hogy én érdeklődtem iránta. A kendőjét hordoztam a karomon és reggelenkint friss bukétával vártam a tóparton. Gáspárné nagyon szívesen fogadta az udvarlást, mint általában minden apróságot, figyelmet, ami férfiutól származott. Talán éppen azért halmozták el annyi udvariaskodással a férfiak, mert a kicsinységnek úgy tudott örülni, mint a nagy áldozatnak. Az ibolyabokrétáért éppen úgy reád mosolygott, mintha a kezét kérted meg. Természetesen magam is megszerettem ezt a mosolyát és egyik nap bukéja helyett a kezét kértem meg. Goreczky bácsi körülnézett a társaságon. — Ugye bátor gyerek voltam ? — kérdezte. — De hát akkor még lehettem bátor. Gáspárné nem mondott se igent, se nemet, csak azt felelte: „Károly, engem még nem csalt meg soha senki, mert én nem hittem eddig senkinek, magának se hiszek." Persze én esküdöztem, fogadkoztam, mint már ilyenkor szokás. A szép asszony csak a fejét csóválta. „Azt ne kívánja, Műtő szoba falun A mindentudó A felvilágosítás apostola DOKTOROK Mühlbeck Károly rajz Gyermekek diabolo-versenye Szent István napján a Margitszigeten '174 t