Uj Idők, 1909 (15. évfolyam, 27-52. szám)

1909-08-29 / 35. szám - Krúdy Gyula: Arany álarc / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok

Arany álarc Elbeszélés írta KRÚDY GYULA Bercsényi grófnéról jegyzi föl a krónika, hogy az arca rózsaszínű volt még öregasszony korában is, de az orra fekete. Ennek az a magyarázata, —• írja Mikes Kelemen, — hogy a grófné hólyagos himlőbe esett egykor és hogy arca a himlő következtében el ne zútul­jon, arannyal befuttatta hozzáértő ötvösökkel, így várta be a himlő lefolyását arany álarca alatt. Nem is tett semmi­ kárt arca szépségében a himlő, csak az orra feketedett meg, amikor megszabadították az aranybur­kolattól. Mert a himlőt nem lehet megcsalni, — mondja bölcsen Mikes. A Bercsényi grófné hiúsága cseppet se rendkívü­libb más asszonyok hiúságánál. Arannyal ugyan nem futtatják azóta orcájukat az asszonyok, de tesznek­ egyebet arcuk üdeségének, fiatalságának a megóvására. A rokokó mesebeli szép öregasszonyai hogy micsoda praktikával tartották meg ifjúságukat, nem tartozik ide. De igenis följegyzésre méltó a híres fehéri Gás­párné esete, aki hatvannyolc esztendős korában még mindenféle szép asszonnyal fölvette a versenyt és még férjhez is ment volna. A híres szép asszony abban a faluban lakott, ahol én születtem. Unokái embernyi­ emberek voltak régen, Gáspárné pedig bolondította a gavallérokat. Az idő csodálatos módon elfelejtette munkába venni azt a rendkívüli asszonyt. A­ki nem ismerte, fiatal menyecs­kének gondolta. Ruganyos volt a járása, mosolygó a szeme, üde az arca. Azok az öregemberek, akik már mozogni se nagyon tudtak, keservesen emlegették. — Gáspárné mindnyájunkat eltemet. Persze, persze, azok az emberek, akikkel Gás­párné lánykorában táncolt, már régen porrá váltak. A leányai, vejei megvénültek. Szép asszonyokból öreg­asszonyok lettek, de ai gavallérok megrokkantak, csak Gáspárné nem változott. A sóstói fürdőn, ahol nya­ranta tölgyek alatt sétálgatott, ábrándozva sütötte le a szemét, ha a cigányok valamely szerelmes nótát mu­zsikáltak és ha fölvetette a szemét, akkor nem volt olyan férfiember, aki a látására meg ne rezzent volna. Valami csodálatos bűbáj volt a szemében. Esténkint együtt táncolt a fiatal leányokkal és ez nem volt sen­kinek visszatetsző. Az öreg Goreczky bácsi, aki negy­ven esztendő óta látogatta a fürdőt, néha elgondol­kozva magyarázta: — Amikor először jöttem ide, Gáspárné már akkor is itt táncolt. Esztendőről-esztendőre eljött. Néha szebb volt, néha kevésbbé volt szép: aszerint, amint férjnél volt, vagy özvegy volt. Tudniillik öz­vegyasszony korában szebb volt, mert olyankor min­dig férjhez akart menni. — No és férjhez ment? — kérdeztük. Az öreg Goreczky a szemével arrafelé vágott, ahol éppen Gáspárné hallgatta egy ifjú ember udvarlását a sétányon:­ — Férjhez hát. Mindig férjhez ment. Talán ő maga se tudja, hogy hányszor ment férjhez annyi idő alatt. Egyszer, régen, magam is majdnem megbolon­dultam utána. Mert senki se tudott ellentállani a vará­zsának. A társaságunkban volt egy fiatal tanár, aki szere­tett kételkedni a közismert tényekben. A Gáspárné élet­korát se nagyon hitte. — Fürdői reklám az egész. Az az asszony nincs több harminc esztendősnél. Goreczky bácsi nevetett: — Kétszer harminc, meg még valami. Csak húsz esztendeje történt, hogy én érdeklődtem iránta. A ken­dőjét hordoztam a karomon és reggelenkint friss bu­kétával vártam a tóparton. Gáspárné nagyon szívesen fogadta az udvarlást, mint általában minden apróságot, figyelmet, ami férfiutól származott. Talán éppen azért halmozták el annyi udvariaskodással a férfiak, mert a kicsinységnek úgy tudott örülni, mint a nagy áldozat­nak. Az ibolyabokrétáért éppen úgy reád mosolygott, mintha a kezét kérted meg. Természetesen magam is megszerettem ezt a mosolyát és egyik nap bukéja he­lyett a kezét kértem meg. Goreczky bácsi körülnézett a társaságon. — Ugy­e bátor gyerek voltam ? — kérdezte. — De hát akkor még lehettem bátor. Gáspárné nem mondott se igent, se nemet, csak azt felelte: „Károly, engem még nem csalt meg soha senki, mert én nem hittem eddig senkinek, magának se hiszek." Persze én eskü­döztem, fogadkoztam, mint már ilyenkor szokás. A szép asszony csak a fejét csóválta. „Azt ne kívánja, Műtő­ szoba falun A mindentudó A felvilágosítás apostola DOKTOROK Mühlbeck Károly rajz Gyermekek diabolo-versenye Szent István napján a Margitszigeten '174 t

Next