Uj Idők, 1909 (15. évfolyam, 27-52. szám)

1909-09-12 / 37. szám - Csathó Kálmán: Bál / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok - Kiss Arnold: Őszlovag / Költemények

adósságcsináláshoz, hogy még Gergelynek is ő tarto­zott, és nem az neki. Gergelynek nagyon fájt ez a dolog, bár nem egy­szer érzett titkos örömet, mikor büszkén panaszkod­hatott, hogy nem kapja meg a pénzét, pedig tartoznak neki. Ámbár az is igaz, hogy mikor Bizinél hiába sür­gette a pénzt, eszébe jutott, hogy jobb lenne, ha inkább ő tartoznék és ő nem adná meg Bizinek ami a Bizié. Bizi végre is nem volt Isten, de sőt császár sem, az írás szerint pedig csak ezeket kell kielégíteni föltétlenül. Bizi meghatározhatatlan foglalkozású, de igen előkelő modorú és nagyon elegáns ember volt, akiről azonban nem igen lehetett tudni, hogy honnan jött, és hová megy. Az utóbbit néha akasztófa névvel jelölte meg Gergely, az előbbiről pedig titkon olyan menye volt, amit nem mert volna úrinők között vele­el­mondani. Bizi abban a pózban állott a Gergely lelki szemei előtt, amint belenyúl a tárcájába és kivesz belőle ötven forintot . . . — A vége mégis az lesz, — gondolta elkeseredve, — hogy elveszem a Gogolik-lányt. Csak ne volna olyan öreg ... De pénze van . . . sok pénze ... Fölkelt, hogy még otthon találja ,,az adóst", de ebben a percben kopogtattak az ajtaján és belépett rajta egy ismerős alak, akiről azonban Gergely az első percben nem tudta, hogy kicsoda. A vendég megállott az ajtóban és óriási pallosára támaszkodva, semmitmondó ábrázattal nézett Ger­gelyre. Különös jelmez volt rajta és a derekára egy óriási nagy sárga tök volt kötve. — Roskovetz Reding Itel vagyok, — mondta és Gergely azonnal tisztában volt vele, hogy ez a tökalsó. Hogy is nem ismert rá előbb! Pedig már többször fel­tűnt neki, hogy olyan uzsorás pofája van, s többnyire vesztett is rajta. — Ezzel ugyan nem sokra megyek! — gondolta­­ Gergely és egy pillanatra arra gondolt, hogy szó nél­kül otthagyja, de aztán mégis mást határozott. Ribáry jött be lóháton és koronával a fején. Sza­kálla volt ugyan, de mégis Ribáry volt. Arra gondolt, hogy jöhet hozzájuk egy harmadik, s akkor ő nyeri meg a játszmát. Nézte, hogy ki jön be most harmadik­nak : Hermann Gessler volt, aki azonban sólyom he­lyett egy számlát lobogtatott a kezében. — A szabóm, — mondta magában, alig tudva fé­kezni a derültségét Gergely. — A szamár azt hiszi, hogy ő Gessler. Még ha legalább kalapos lenne. — Ezt az élcet nagyon jónak találta és szétnézett, hogy nincs-e ott valaki, akinek elmondhatná. A szobája egyszerre óriási nagynak tű­it föl előtte. Szemben ült vele Bizi, aki előtt négy alak sora­kozott, ezeket azonban nem ismerte föl, mert háttal álltak. — Hívok tizet. — mondta Bizi. — Adom! Mi van érte? — Háromszor,­­— mondta Bizi és egy intésére megfordult az előtte álló három alak. — Itt a párok! — kiáltotta Bizi és a nyolc pár belekezdett a francia négyesbe. — Én vagyok a Makk király, — gondolta és büsz­kén belelovagolt a társaságba. — Szálljon le, — kiabálták felé és Gergely látta, hogy a Tök király is, Ribáry is leszálltak a lóról. A Gogolik-lány főkötőben volt és egy köteg rőzsét cipelt a hátán. Ő volt a Makk Ász. — Ne beszéljen velünk olyan nagyon lóhátról. A Gordon-Bennet-repülőverszíny Latham „Antoinette" repülő­gé­pe, amely valamennyi kürt leghasonlóbb a madárhoz

Next