Uj Idők, 1909 (15. évfolyam, 27-52. szám)

1909-09-12 / 37. szám - Szerb Zsigmond: Nyári emlékek / Társadalmi ismeretterjesztő cikkek, genreképek, leírások

Majd ránk szorul még! ... — mondta kellemetlen sipító hangon. Gogolik megfordult s a másik percben Kopek, a Makk Felső és a Tökfilkó könyvelő jelentek meg Ger­gelynél — elégtételt kérni . . . A párbaj elkerülhetetlennek látszott. Bizi meg a háziúr voltak a segédjei és nem kardra vagy golyóra, hanem nyílra ment volna a dolog. Fáradtan nekitámaszkodott az ajtónak és egy­szerre világosan látta az egész helyzetet. — Itt járjuk a bolondját, és nem tudunk hova lenni a nagy igyekezettől, hogy kiszedjük egymás zse­béből a pénzt. Pedig ha vége a játéknak, vége a bál­nak, a kártyákat eldobják és a pénz nem lesz az övék. Egyik se viheti el magával, amit nyer ... És hogy én vegyem el a Gogolik-lányt? ... Kopogtattak és kinyílt az ajtó. Bernát lépett be, a hordár, a Gergely egyetlen igazi bizalmasa. Gergely szétnézett, a szobában nem volt senki, rajta kívül, a többiek eltűntek. — Maga az, Bernát? — kérdezte. — Hát maga nem volt a bálon? — Én ? . . . Nem, nagyságos úr . . . hanem hi­szen a bál még csak ma este lesz ... A Gogolik nagy­ságáék mennek, beszéltem a házmesternével . . . Talán elhoztam a frakkot a nagyságos úrnak . . . Gergely a fejével intett igent és búsan gondolta magában: — Úgy látszik, mégis csak el fogom venni a Go­golik Pálmát . . . Nyári emlékek Egy barátnőm, aki a tengeren nyaralt, onnan egy sor kétes értékű­ fürdőismeretségen, hat új blúzon és néhány tenger­észsipkán kívül százhuszonhat új szep­lőt, egy barna csíkot a nyakán és egy csomó szőrszá­lat a két karján hozott haza magával. Az új szerzemé­nyek első csoportja egy csöppet sem aggasztja barát­nőmet, ellenben a második csoporttal sehogysem akar megbékélni. Sőt mikor azt mondottam, hogy nem is hiszek ezen akvizíciók új voltában, főleg a szőrszálak újkeletűségében, olyan kifejezésekkel illetett, amelyek a mi sok vihart látott barátságunk szótárában is kor­szakot alkottak. Kisded szóváltásunkat hosszabb időre preliminált harag követte, nekem pedig most nincs hol vacsoráznom, így azután volt időm elgondolkod­nom azon, hogy hány férjet, barátot, orvost és nem orvost faggatnak most széles e hazában a fürdőzésük­ből megjött asszonyok, leányok a fekete csík, az állí­tólag friss szeplők és egyéb nyári szerzeményeik miatt és hány embertársamnak rontják el vacsoráját, mert nem tud kellő, megnyugtató választ adni ez égető kér­désekre. Í­gy hát elhatároztam, hogy bevilágítok a koz­metika ezen rejtelmeibe, amivel mindenképpen hasz­nos cselekedetet mívelek. Mert ha segíteni tudok a szenvedő nőn, úgy hálás lesz érte ő, hisz tetszik tudni, mily hálásak a nők. Amikor pedig nem tudok segíteni és azt kereken kimondom, azért hálás lesz a szenvedő férj, aki odavághatja tisztelt nője elé írásomat, mond­ván: Mit akarsz? Ezen nem lehet segíteni. Lásd, ez az állat sem tud vele mihez fogni, pedig cikket is ír róla, így tűnődvén, rájöttem, hogy kellemes kötelessé­gem a szeplőről és nyári társairól írnom és írok is. Tehát kezdjük a szeplőn. Éppenséggel nem a nyár hozza. Sőt ellenkezőleg, kora tavasszal szeret kibújni a bőr alól, mint az ibolya márciusban. Mire a nyári napsugár jól megbarnítja az arcbőrt, a szeplő kevésbbé lesz föltűnő. Akinek bőre jól lesül, azon biz' nem is látni a szeplő foltocskáit. Tetszettek volna jól lesülni és nem félteni a tennijüket. No de most már késő ez a jó tanács. A szeplő itt van, ez egy kellemetlen, de kétségbevonhatatlan tény. A kérdés, hogy mit lehet ellene tenni. Vagy ahogy mondani szokták: Kérünk egy ártalmatlan, de biztos hatású szert szeplő ellen. Tisztelettel jelentem, hogy ilyen nincs. Szeplő el­len csakis a higanytartalmú készítmények alkalmazha­tók sikerrel, mert csakis a higany képes a barna fes­téklerakodásokat a bőr alatt — ez a szeplő — meg­bontani és szétesésre bírni. Ezrekre megy a cifrább­nál­ cifrább nevű, hirdetésekben agyondicsért, bizo­nyítványos, gyönyörűen kistaférozott szeplőellenes ke­nőcsök, paszták, tinkturák száma. Egyikük sem ér semmit, kivéve azokat, melyekben higany van. gany Már pedig azt minden gyermek tudja, hogy a hi­méreg. Higanytartalmú kenőcs tehát sosem mondható ártalmatlan dolognak, aminthogy már sok ember vallotta kárát könnyelműségének. Akárhány­szor látni higanymérgezést szeplőkenőcs után, különö­sen a foghúst, a hajzatot és a beleket támadja meg a kéneső. De azért korántsem mondjuk, hogy a szeplős em­bernek nem szabad a higanyhoz fordulnia. Kár volna őt ettől a kitűnő szertől megfosztani, amely már oly sok ezer, meg ezer arcot szabadított meg a szeplő ék­telenségétől. Igenis, tessék higanyos arckenőcsöt hasz­nálni, de csakis orvosa vezetése és ellenőrzése mellett. Majd ő fölír valamely önnek alkalmas készítményt és ellátja olyan óvó-rendszabályokkal is, amelyek betar­tása mellett a higany kellemetlen mellékhatásai nem fejlődhetnek ki. Titkos szerekhez, amelyek összetételét nem ismerjük, ne nyúljunk, mert az még a legkedve­zőbb eset, ha csak pénzünket dobtuk ki hiába. Bizony már szemük világával is fizettek némelyek hiszékeny­ségü­kért és hiúságukért. A nagy garral ajánlott bőrhámlasztás a szeplő el­len mit sem ér, mert a bőr azon mély rétegei, amelyek­ben a színes folt ül, a hámlasztásnál is megmaradnak az arcon. Mire azután az új felhám megvan, újra ott láthatók a régi szeplők az új arcbőr alatt. Ez a hámlasztás is olyan eljárás, amelyet a közön­ség sokkal egyszerűbb dolognak tart, mint amilyen. Pedig szó sincs róla, ezt a procedúrát sem lehet orvos nélkül végezni, mert csak szakember tudja megítélni, hogy meddig kell alkalmazni azt a kenőcsöt, amely a bőr gyuladását, ráncosodását, utóbb leválását idézi elő és mikor kell a csillapító, gyulladásellenes szerekhez folyamodni, hogy az izgatott arcbőr megnyugodjék. Ezt csak úgy mellesleg szúrtam be ide, mert mind­untalan halljuk, hogy valamelyik olvasónőnk saját maga készül arcbőrét lehámlasztani. Visszatérve a nyári szerzeményekhez, nézzük meg egy kicsit azt a barna csíkot, amelyet az erős nap csókolt a nyakra körös-körül ott, ahol a ruha gallérja nem engedte tovább hatolni az indiszkrét fénysugara­kat. Állig begombolkozva persze a csík észre sem ve­hető, de mi lesz, ha a szezon beköszöntével egy kivá­gott blúzra kerül a sor, vagy ha pláne báliruhát öl­tünk? így sóhajt föl sok asszony, leány és szalad fű­höz, fához. Hát ami azt a bizonyos csíkot illeti, elhalványul az magától is, amint eltűnik a bűbájos nyár. De csak egy bizonyos fokig lesz világosabb. Akit ez a „felvilá­gosodott" sáv is bánt, annak a bőrgyógyászhoz kell fordulnia. A hámlasztással itt sem szoktak sokra menni, ellenben a hydrogensuperoxyd segélyével gyak­ran sikerül eltüntetni a csíkot. Ismét egy oly gyógy­mód, amellyel nem tanácsos orvos nélkül kísérletezni. Az alkalmatlan szőrszálakról némelyek azt állít­­ ó 234

Next