Uj Idők, 1909 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1909-09-12 / 37. szám - Lépes Gy.: A repülés művészete hazánkban / Társadalmi ismeretterjesztő cikkek, genreképek, leírások
j;k, hogy nyáron, főleg a tengeri fürdőkben, hol az erős nap éri őket, megerősödnek, sűrűbbé és ezzel föltünőbbé válnak. Talán inkább úgy áll a dolog, hogy a karokat és lábakat sosem látjuk annyit csupaszon, mint a tengerparti fövenyen és azért bánt bennünket különösen ott a fölös szőrzet, amelyre ha föl vagyunk öltözve, nem is gondolunk. Ezen szőrök kiirtására nézve ugyanazon elvek állanak fönn, mint azt az arcszőrökre nézve már többször elmondottuk. Csakis a villamos eljárás képes szőrszálakat maradandóan eltávolítani anélkül, hogy a bőrben kárt tenne. Minden más módszer vagy csupán múló sikerhez vezet, vagy pedig elviszi ugyan egyszer s mindenkorra a szőrszálakat, de tönkreteszi a bőrt is. Vannak ugyan különböző szőrpusztító paszták és porok, amelyeket, ha arcon nem is, de például a karokon néha, kivételesen, mondjuk például egy bál előtt, alkalmazásba vehetünk. Ezek többnyire auripigmentumot tartalmaznak és egy estére legalább szőrtelenítik a karokat, anélkül, hogy valami nagyobb bajt okoznának. De mondom, ezekhez is csak elvétve szabad nyúlnunk, különben bőrgyulladásoknak tesszük ki magunkat. Aki tehát a karjai, lábai szőrzetétől maradandóan és károsodás nélkül akar szabadulni, annak az elektromos eljáráshoz kellene fordulnia. No de ki fogja ezt megtenni? Minden egyes szőrszálat külön-külön a villamos tűvel kiirtani! Erre még csak rászánja magát az a nő, aki egy-két tucat, vagy mondjuk akár száz szálból álló bajuszkájától vagy oldalszakállától akar szabadulni, de már a karjai vagy lábai miatt nem igen fogja magát valaki alávetni ezen fájdalmas és költséges eljárásnak. Azután meddig tartana az! Hiszen egy ülésre tíz-tizenkét szőrszálnál többet nem igen lehet eltávolítani. Hát mit csináljon mégis a tengeri fürdőben az az asszony vagy leány, akinek túlságos pihe jutott karjára, lábszárára? A dolog igen egyszerű. Vigyen magával hazulról egy pár fekete selyemharisnyát és ugyanolyan magas keztyüt. Mikor pedig az első tengeri fürdés alkalmával ezekkel fölruházva megjelenik a fövenyen vagy uszodában, hangsúlyozza kellő nyomatékkal, hogy Trouvilleban ma már senki sem fürdik másképp. A fő a kellő apromb. Másnap összes barátnői meg fognak pukkadni, hogy csak cérnakeztyüben és harisnyában jelenhetnek meg a vízben, mert selyemből valót a fürdőhely boltjaiban nem tudtak fölhajszolni. Szerb Zsigmond A repülés művészete hazánkban Ma még édeskeveset mondhatunk a repülés művészetének hazánkban való meghonosításáról. De vajjon miért vagyunk ezen a téren a legutolsó sorban és mint lehetne a mulasztást viszonyainkhoz megfelelő módon, lehető gyorsan és egyszerűen helyrehozni ? Az első kérdésre a felelet kétségkívül részben abban a körülményben rejlik, hogy látszólag nincs szükségünk repülőgépekre, vagyis jobban mondva, — amennyiben rá egyelőre még másnak sincsen, — nincs, aki légóceáni jogainkat közvetlen fenyegetné. Nincsenek talán zseniális föltalálóink? Vagy nincsen talán elég mérnök köztük? A legügyesebb föltalálók, tehát Farman, Blériot és a Wrightek, valamint a jelesebb repülők közül véletlenül egy sem végzett technikát. Mi hiányzik tehát? Annak a belátása, hogy a kezdettől már elkéstünk. De elkésett ettől, a franciát és amerikait kivéve, minden más nemzet, szinte hihetetlen, de még az angol is. (Nehezen is megy ez utóbbinak uszonyait röpülésre alkalmassá növeszteni, de akarja, próbálja és mint a reimsi versenyben láttuk, sikerülni is fog neki.) Az igaz, hogy nálunk is vannak már elegen, akik belátják, hogy a repülésnek már csak a fejlesztése van hátra, csakhogy ezek többnyire így vélekednek: ,,ha lesz olyan gép, hogy vele végrendelkezés nélkül Debrecenből Pestre repülhetek, én is beállok aeronautának. Addig csak törjék a fejüket és nyakukat a franciák rajta." És ez talán hátramaradottságunk fő oka. Jó az elővigyázat, de ebben az esetben sem nemzeti szempontból nem előkelő, sem gazdasági szempontból nem hasznos. A nyugati népeknek a haladás terén a dicsőség pálmájáért folytatott küzdelmét zsebredugott kezekkel nézni nem a magyar nemzethez illő szerep. Másrészt pedig csak meg kell figyelni, hogy mi a következménye az említett államokban létrejött repülőtelepeknek és tereknek. Röviden a következő: a repülés fogalmának a gyakorlati mutatványok által a közönség előtt való tisztázása, annak arra való nevelése, óriási idegenforgalom, a légi járművek alkatrészeinek gyártásában való verseny, abban való tökéletesedés és az idegen földtől való függetlenítés. Nincs-e máris abból óriási haszna Franciaországnak és Amerikának, hogy az egész világ az ő gyártmányaikat veszi és hogy egyes városaik (például Reims, Pau), mint repülőtelepek a sportvilág, a milliomosok és a globetrotterek búcsújáróhelyei ? Az most a kérdés, hogy mely úton igyekezzünk a célt elérni. Elrettentő példája a rossz kezdésnek van elég, de hát ne induljunk a montekarlói versenybizottság, vagy a bécsi szindikátus nyomán, hanem kezdjük munkánkat praktikusabb és szerencsésebb minták szerint. Küldessék ki két vagy három alkalmasnak ígérkező sportsman Wright, Blériot és Farman iskolájába. Hogy miért nem elég egy tanulmányozónak kiküldése, annak az oka abban rejlik, hogy a repülés művészete, amely pár generáció múlva biztosan már örökölt természet lesz, egyelőre még rejtett egyéni hajlam és aránylag nem sokak tulajdona. Jelenlegi repülőmestereink is hangoztatják, hogy egyes tanítványaik csodálatos repülési érzékkel bírnak. Sommerről pedig hónapokkal ezelőtt tudtuk, hogy pár óra alatt többre vitte ezt a művészetet, mint mások hetek folyamán. Azért tanácsos tehát két-három médiumot kipróbálnunk, remélve, hogy egy közülök beválik annyira, hogy itthon mint oktató szerepelhessen. Amíg a kiküldöttek pilótákká nevelődnének (ami két-három hónapig tarthat) és a megrendelt gépek az illető gyárakban elkészülnének, idehaza a repülés, az egyedüli cél feltételeinek megfelelően, egy tér és rajta a szükséges hangárok elkészülhetnének. Alkalmas térség van az ország minden részén elég, a főgondnak tehát a csarnokok lehető tökéletes fölszerelése felé kellene irányulnia. (Bár Blériotnak tervezett budapesti felszállása is már igen nevezetes eredménynek mondható, de tulajdonképpen nem fog többet jelenthetni, mint csak azt, hogy, ha nem is magyar embertől vezetve, de az országban is meglesz az első légi út és Budapest lakossága előtt bebizonyul, hogy az újságoknak a repülésről hozott hírei a valóságnak megfeleltek.) Egyszóval minden módon arra kellene törekednünk, hogy a zajnélküli akciónak mindjárt kezdetben bizalmat keltő eredménye legyen. De talán mégis okosabb lenne valamely hazánkfiának szakemberek által megvizsgált és kétségen kívül 235