Uj Idők, 1909 (15. évfolyam, 27-52. szám)

1909-11-14 / 46. szám - Herczeg Ferenc: Petőfi / Társadalmi ismeretterjesztő cikkek, genreképek, leírások

Petőfi írta HERCZEG FERENC Ha azt kérdezném a műveit magyar embertől: Ismeri ön Petőfit? — valószínű, hogy sértődve, vagy derült szánakozással mérne végig. Hogy lehet ilyet kérdezni ? Petőfit mindenki ismeri. Petőfi művei ne­künk a biblia mellett legkedvesebb könyveink. Állapodjunk meg egy pillanatra a biblia mellett. Valljuk be őszintén, hogy a bibliaismeretünkkel baj van. Tanulókorunkban, éretlen elmével, vázlatos ki­vonatokból és kiszakított részletekből ismertük meg a szent könyveket. Sokkal kevesebbet olvastuk, semhogy meg tudnók mérni mélységeit, de éppen eleget forgat­tuk arra, hogy egész életünkre fölmentettnek érezzük magunkat a bibliaolvasás kötelessége alól. Azt mer­ném mondani: Alig van könyv, melyet oly sürün em­legetünk és oly keveset olvasunk, mint a biblia. Szinte félek kimondani, hogy Petőfi műveivel is ilyenformán vagyunk. Ifjú éveiben, zsenge elmével, mindenki elolvasott néhány tucatot a költeményei kö­zül. Néhányat meg is tanultunk. Azonkívül teliszívtuk magunkat kész Petőfi-hangulatokkal és benyomások­kal, melyekkel teli van a magyar levegő. Nálunk az is ismerheti Petőfit, aki sohasem is ol­vasta egy sorát sem. Petőfi színei a magyar ember belső világának ma­gától értetődő kiegészítő részei. Szóval: Petőfi tekin­tély. Ez a költő diadala, de egyszersmind veszedelme is. Veszedelme, mert föléje emeli az olvasó bírálatá­nak, pedig ami nagyon is fölöttünk áll, az iránt kön­­nyen fásultak leszünk, mint a pusztai ember a nap­lemente és a zivatar színjátékával szemben. Ne vétessék káromlásnak, ha azt mondom: sze­retném, ha valami természetfölötti erő egyszerre ki­törülné minden ember elméjéből Petőfi Sándor ne­vét, azután újból a nemzet kezébe adná műveit, hogy, ismerje meg érett elmével, fogékony szívvel, előíté­letek és kész elméletek nélkül, ismerje meg és ítéljen fölötte úgy, ahogyan egy névtelen kezdő fölött ítélne. Meg vagyok róla győződve, hogy Petőfi, még pedig az igazi, az eleven Petőfi, nagyszerű diadalt ülne az iskola és a hagyományok Petőfije fölött. Azok, akik csak a merész forradalmi énekek, a vért forraló csata­dalok lantosát, a magyar népies motívumok és a sze­relem költőjét ismerik és szeretik benne, fölfedeznék a nagy filozófust, aki bámulatos tiszta látással nézi az emberiség problémáit; fölfedeznék a csodálatosan finom ecsetű táj- és hangulatfestőt és fölfedeznék a nagy formaművészt, kinek nyelve hol édes és olvadó, mint a madárének, hol megrázó, mint a zivatar dü­börgése, egyszer perzselő, nyugtalan és világító, mint a tűzláng, másszor hideg, hajlékony és metsző, mint az acélpenge. És lehet, hogy fölfedeznék benne a leg­modernebb költőt, aki a Felhők ciklusában játszó fö­lénnyel uralkodik ama formák és gondolatkörök fö­lött, melyekben ma egyes kísérletezők a jövő költésze­tét keresik. A kincs, melyet Petőfi emberi és költői egyéni­sége képvisel, akkor fog csak bőven kamatozni nem­zetünknek, ha egyenkint meghódítjuk magunknak és követni merjük tündöklő útján. Ac? Mü­hlbeck Károly rajza A Petőfi-Házból. A Landerer és Heckenast-féle sajtógép 1848-ból, melyen a ,,Nemzeti dal"-t nyomták 44* 445

Next