Uj Idők, 1912 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1912-03-03 / 10. szám - Reichard Piroska: Hazafelé / Költemények - Wágner Stefanie: Egy egyetemi hallgatónő levelei / Társadalmi ismeretterjesztő cikkek, genreképek, leírások
János zavart szemeiben valami titokzatos láng gyúlt ki. Gyilkoló fájdalmat érzett a szívében, szörnyű züllöttnek, elveszettnek látta a maga rongy életét, — egy pillanat alatt elborította a düh és a kín, — egy fájdalmas hang hördült föl a torkán és rárohant a szőke fiatalemberre. Fojtogatni kezdte és érthetetlen szavakat kiabált. A lány sikoltására berohantak az inasok és leteperték Jánost. Véresre kötözték a kezét és elvitték. A méltóságos asszony ijedten szaladt oda. — Mi volt az, Ella? A lány a szekrény mellett állt. Halálsápadt volt és reszketve mondta: — Egy őrült volt itt. . . Óh, szép Budapestem ! . . Mühlbeck Károly rajza 2 í * Hazafelé Idegen képek függnek a falon, Idegen zaj az altató dalom, Idegen párnára hajtom fejem. Robogva jöttem száz városon át, Holnap majd itten látok száz csodát S holnapután ki tudja hol leszek már. Álltam a tenger hullámos szegélyén, Voltam futó árny nagy templomok mélyén S ősi kastélyok képes csarnokában. Nagy idők fénye, árnya hullt le rám S idegen arcok percnyi mosolyán • Az én éltem is visszatükröződött. Kis város csöndjét, nagy város zaját, Spree sötét tükrét, Themze moraját viszem magammal a Duna partjára. És mind a képek, mosolyok, szavak, Szobrok és házak, kertek és tavak. Hogy férnek majd el csöndes kis szobámba? . . . Reichard Piroska. CL . ... I 0 Egy egyetemi hallgatónő levelei Kedves szerkesztő úr! Folytatom egyetemi pályafutásom ismertetését ott, ahol félbeszakasztottam . . . Attól a naptól fogva, hogy Máriával ismeretséget kötöttem, egészen másképp éreztem magamat az egyetemen . . . Ez a sápadt, okos leány fölragadott engemet a nők tudományos jövőjébe vetett hit havas, tiszta magaslataira, hogy aztán ismét lelökjön a langyos völgybe, ahol a kételkedés mérges illatú lapulevelének az aljában ott virít a szerelem és a családi élet után való vágyódás banális, de szinte kiirthatatlan nefelejts virága . . . Egyelőre azonban, mielőtt elmesélném a völgybe való visszacsúszásomat, a tudomány ideális magaslataira való hegymászásról akarok egyet-mást elmondani . . . Mikor másnap reggel nyolc órakor beállítottam az egyetemre, álmosan, összerázva, az utcák barátságtalan szürkeségétől, a lobogó gázlángok által megvilágított teremben az elsőnek Mária ötlött szemembe. Sápadtan és simára fésült hajjal ült a helyén, egy darab posztóval tisztítgatva töltőtollát, amely mondhatnám varázsos gyorsasággal tudta szántani a jegyzetfüzetek sivár lapjait. A lelkembe beki költözött, hogy megpillantottam őt, a terem nem látszott oly sivárnak, a fárasztó délelőtt oly kilátástalannak . . . Szerényen köszöntöttem Máriát és megkérdeztem, hogy melléje ülhetek-e? Azt felelte, hogy szívesen lát oldalán és szorgalmamban gyönyörködni fog. . . Erre vidáman akasztottam szögre kabátomat és besiklottam a faragásokkl elgyötört padba. Miközben a fiatalság összeverődött, Mária halkan beszélgetett velem." Az igazi feminizmus, úgymond, abban áll és ebben virágzik ki, a csendes munkában . . . Aki szó nélkül dolgozik és tanul, kifejti tehetségeit és emberhez méltó életet él, többet tett a nő jövőjéért, mint aki dolog nélkül szónokol és a szívében összesűríti az élet keserűségét, és nem él emberhez méltó életet. Ámbár ezen magyarázat több tekintetben kissé homályos volt, úgy éreztem, hogy Máriának mindenképpen igaza van, és szavaiból úgy forrásozik az erő (az erő és kitartás, amely koronkint olyan csalfa volt hozzám), mint egykor Jézus palástjából a gyógyítás hatalma. — Bizonyára, — mondtam, — kedves kolléga, maga az én erőm és világosságom . . . Ha maga szól hozzám, mindjárt bezörget és be is költözik a szívembe a bizalom. Mert a csendben való munkálkodás néha nagyon csüggesztő hatással van az emberre . . . Szorgalmas és szigorú életet élni, korán fölkelni és későn nyugovóra térni, egész nap a munkában fáradni, mikor senki sem bámul minket egy komolyan vett tudományos pálya ezer és egy hősies tettéért, apró hősies cselekedetéért, egy kissé nyomasztó. Mint amilyen szomorú dolog általában egyedül lenni. 2-15