Uj Idők, 1912 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1912-06-02 / 23. szám - Krúdy Gyula: Francia kastély / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
fatott Bécsből. De én uram, ahogy engem most megnéz, Párisból kaptam a kalapjaimat és ezerforintos ruháim voltak. Szindbád búsan bólintott. — Igaza volt, asszonyom. Nagyon természetesen, — felelt még mindig meglehetős, csípős hangon az egykori művésznő. — X. főherceg annyit térdepelt a lábaim előtt, amennyit akartam. De azért Klarissz soha sem vonta meg tőlem a barátságát. Egy nagyvilági nőnek nem muszáj okvetlenül rossznak is lennie, mert a főherceg térdepel lábánál. Mert ön, drága barátunk, azt hiszi, hogy turbékolás, sóhajtozás az egész élet! Ördögbe! A leányom ragyogó, szép, fiatal! De még én se vagyok olyan öreg, amint ön hiszi, tisztelt barátom. Még egyikünk sem arra való, hogy gombostűre tűzzenek bennünket, mint a lepkéket. — A hölgyeknek szabadságukban áll úgy élni, amint parancsolják! — felelt szomorúan Szindbád és ezután önkéntelenül utána olvasott az öreg asszonyságnak a budai korzón, vagy a Halászbástyán, hogy valóban megtette-e az orvos által előírt kilencszáz lépést? Nemsokára ezután Szindbád szóvá tette Georgina előtt anyjának föllépését; terveit óhajtotta tudni a jövőre nézve. Az asszony harmatos szemét Szindbádra emelte: Én teljesen megbízom önben, Szindbád. Lehet, hogy anyácskám nyugtalankodik sorsom miatt, de én bizonyos vagyok abban, hogy maga nem fog engem elhagyni. — Hát akkor miért nem szeret! — fakadt ki Szindbád. — Mért nem szeret úgy, amint nő a férfit szeretni szokta? — Ráérünk. — felelt gyorsan Georgina. — Ne siettessünk semmit. Én néha úgy érzem már magam, mintha igazán a menyasszonya, a felesége volnék. Hisz senkit sem ismerek magán kívül, miért türelmetlenkedik? Itt vagyok, a magáé vagyok. Esküszöm, hogy soha-soha nem hagyom el. - Valamely lóverseny-toalettről beszélt az anyja? Szegény anyám, ő nagyon furcsa asszony. A fejébe vette, hogy azt a kis vagyont, amit játékon elveszített, játékon nyeri vissza. Játszani akar a turfon. Pedig ennek, ugye, nem sok értelme van? Azonkívül bármikor belebotolhatunk Pálháziba, aki maga is szenvedélyes sportsman. Ez volna a legkisebb baj, — felelt Szindbád. — Ellenben itt volna az ideje, hogy beiratkozzon a sziniakadémiára . . . — Majd ősszel, — vágott közbe gyorsan Georgina. — Addig csak magának akarok élni. Úgy sem szerettem még senkit, csak magát, Szindbád. Mindjárt az első perctől, amikor megláttam, amikor az álarcosbálon megszólítottam . . . Soha férfi nem hatott reám annyira, mint maga. Miért akar eltávolítani magától? Az öreg asszonyság még csak a nyolcszázadik lépésnél tartott, de Szindbád, bármiként szeretett volna, nem tudott addig felelni, amíg a kilencszázadik lépés is elmúlott. Akkor eszébe jutott, hogy mit is kellene mondani ... De Georgina elvonta a kezét kezéből és az egykori színésznő fáradtan megérkezett. A szállodai szobalánytól azt hallottam, hogy a Makkalsoban nagyszerű frankfurtit kapni. Ha senkinek sincs kifogása ellene, menjünk ma oda vacsorázni. Az udvari színházban — midőn tagja voltam, — gyakran laktam jól öltözőmben frankfurtival, holott előadás után pezsgős, osztrigás vacsora várt rám az Imperialeban. Az öreg asszonyság komoly, hosszú lépésekkel megindult előre, mielőtt pihent volna a kilencszáz lépés után. — Anyám már megbarátkozott az egész szállodával, — mondta búskomolyan Georgina. — Ő csak akkor tudott igazán nagyúri dáma lenni, midőn Mariett nem engedte, hogy más legyen. Mariett bezzeg nem tűrte, hogy a cselédekkel szóba álljon. A Makkalsóbeli vacsora után az öreg asszonyság egyszer bizalmasan félrevonta Szindbádot a fogadóban, mialatt Georgina az esti sétához öltözködött. — Kedves úr, én mindig tudtam önről, hogy okos ember. Nem lepi meg tehát kérésem. Ön sokkal ismerősebb Budapesten, mint mi, kérem tehát egy kis szívességre. Itt van ez az antik gyűrű. Boldogult. Rummergarten báró húzta az ujjamra egy nagy szerepem után. Azt hiszem az Idegen nőben játszottam. Kérem helyezze el ezt a gyűrűt megfelelő helyen. Szindbád az ajkába harapott. — Mekkora összegre van szüksége? — kérdezte csendesen. — Körülbelül ötven forintot tesz ki a tartozásunk a szállodában. Makett, nem tudom mi történt vele, nem volt most pontos. — Rendben van. — felelt szégyenkezve Szindbád és tárcája után nyúlt. Ám az egykori színésznő roppant fölháborodott. Elvörösödött és rekedten rikácsolta: — Uram, én nem pénzt kértem, hanem a gyűrűm elzálogosítására kértem föl. Ismeretlen nő vagyok a városban. Bármely úriembert fölszólíthatnék e csekély szívességre. Szindbád érezte, hogy igen sápadt és indulatok kergetőztek a szívében. Átvette a gyűrűt. — Vén banya, — gondolta magában. — Ismerlek. Másnap visszaküldte a gyűrűt, valamint mellékelt ötven forintot az öreg asszonyság címére. Aznap nem látta Georginát. Az asszony azt üzente, hogy a feje fáj. Harmadnap Georgina elküldte az ötven forintot. ,,Kérem, bocsásson meg az anyámnak. Már nagyon öreg asszony." Ezt írta Georgina. Ezután nemsokára Szindbádunkat lakásán, amely a Két oroszlánhoz címzett pesti fogadóban volt általánosságban, egy délelőtt két marcona huszárkapitány kereste föl. — Spics ... — mondta az egyik kapitány. — Srics ... — ismételte a másik. — Örvendek, — felelt Szindbád. — Pálházi barátunk nevében, — folytatta ,,Spics". — Ha lehetne még ma este, — tódította „Srics" és óráját kivonta. Szindbád végignézett a köpönyeges férfiakon, komoly, meglett férfiak voltak, akik bizonyára igen tiszteletreméltó modorban szoktak viselkedni a szalonokban vagy a társas összejöveteleknél. A nadrágjuk azonban kissé gyűrött volt, amiből Szindbád kitalálhatta, hogy a katonai irodában működnek a vésztjósló arcú férfiak. — Tegnap óta keressük önt, — mondta némi élességgel ,,Szics". — Húsz helyen is voltunk a városban, ahol ön meg szokott fordulni.— Még a Trieszt-szállodában is, — tódította ,,Spies", akinek olyan hangja volt, mint egy üres hordónak. — Tehát. . . Szindbád elkeseredve nevetett. — Remélem jól ráijesztettek a hölgyekre? — ,,Szics", aki zömök és vörösbajuszú férfiú volt, de ártatlan kék szeme arca zordonságával nem állott összhangban, sarkantyúját megpengette.— Mi nem szoktunk nőkkel az eféle dolgokról tárgyalni. Csupán megüzentük önnek, hogy a saját érdekében jelentkezzék nálunk. — Köszönöm figyelmüket, uraim, — felelt Szind .578