Uj Idők, 1912 (18. évfolyam, 27-52. szám)

1912-09-15 / 38. szám - Ujhelyi Nándor: Egy levél / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok

ünnepélyes volt, később azonban, midőn kiértünk a vá­rosból, minden olasz parasztot megugatott. Az egész út nagyon rövid, alig egy negyedóra — persze az én tempómban, — körülbelül a kétharmad részét megtet­tük, mit onnan tudok, hogy a második cigarettámat szívtam, midőn megtörtént a baj. Na nem volt éppen valami nagy, egy szép kis rozsdavörös cica üldögélt az út közepén és én hogy kikerüljem, oldalt kanyarod­tam, azonban kissé hevesebben rántottam meg a kor­mánykereket, úgy hogy kicsit nekimentünk annak kilométerkőnek, melyet kizárólag ilyen alkalomra állí­a­tanak oda, minden autózó örömére. Gyorsan megálltunk, a mama az ég felé lökődött, majd újra visszaesett a helyére, az édes Disraeli ki­pottyant a kocsiból, nekem elszakadt a keztyüm a hir­telen fékezéstől, a soffőr megütötte a fejét, azonban — és itt kezdődik szerelmem története,­­ az indító bele­ütődött a kőbe és elgörbült. Megálltunk. Az olaszt föl­szólítottam, sétáljon el az indítóval a legközelebbi ko­vácsműhelyig, beültem a mamához és neki készülőd­tünk egy órai várakozásra a fóstói országúton. Mama méltatlankodott, Disraeli kiállt az út közepére és egy kósza latin ebbel bebattirozott, midőn körülbelül egy negyedóra múlva rémes tülkölés hangzott (mint utólag értesültem, egy futurista dal refrénje volt) és meg­jelent egy helyre kis voiturette és benne ő maga, Bel­lino de Contarini-Augaran principe, duca, — ami job­ban tetszik. Megállott udvariasan Disraeli előtt, kit a futurista dallam kétségbeesett üvöltésre ösztönzött, ki­szállt a kocsiból és fölajánlotta szolgálatait. Határozot­tan szép fiú volt, kiborotvált, sárgás arcbőrű, markáns latin profil, hosszú ujjak, angol ruha, félszemüveg, dal­lamos hang, elég jó francia kiejtés, arisztokrata zo­mánc, széles canotier-kalap — szívecském, akarsz-e töb­bet még. Fölajánlotta, hogy elvontat minket Sestoba, mi ellen tiltakoztam, mert rém komikus lett volna, ha az ő kicsi kocsija vonszolta volna maga után a mi hatalmas autónkat. Erre elküldte az ő kocsiját a soffő­reink után, hogy az hamarább visszatérhessen és betele­pedett mihozzánk. Egész kedves volt a dolog barátom, az országút szélén üldögéltünk a megrozzant kocsiban, cigarettáz­tunk, alkonyodott, a duca csevegett, barátkozott Dis­raelivel, nagyon szépen nézett reám, bókolt a mamá­nak, sűrű és fehér fogait mutogatta, kijelentette, hogy mindig imádta a magyarokat, hogy a papa nagy poli­tikus, mint erről a francia lapokból értesült, hogy én soffőr-tehetség vagyok, hogy a Contarini-palotáb — van belőle minden nagyobb olasz városban — minő el­ragadok, hogy már többször látott minket (itt persze rám nézett) Daney & Neveux-nél és bámulta a teint-emet, az arcom szellemes kifejezését, a járásom érdekes eleganciáját (az istenért elég, kiált föl maga barátom, igaz, de én akkor mindezt elhittem, mit kü­lönben nem azért mondok, mintha most már nem hin­ném). Nagyon kedves volt, csakhamar megérkezett az ő kocsija a mi soffőrünkkel, az indítót kiegyenesí­tették. Nekünk már nem volt kedvünk elmenni Sestoba, tudtuk, hogy a papa dinerre vár minket a szállodá­ban. A herceg is vissza akart térni Firenzébe és így együtt mentünk, még pedig a következő elrendezés­ben. Elől ment a voiturette a két soffőrrel és a futu­rista dallamú tülökkel, azután jött a mi kocsink, bent mamával és Disraelivel, elől megint én ültem a keréknél és mellettem mon prince (!). Megkért, hogy lassan menjünk, egyrészt, mert soffőr-tehetség vagyok ugyan, de . . . másrészt, hogy minél tovább tartson az út. Az utóbbi érvet én is méltánylandónak találtam és így visszafelé csak 30-as sebességgel döcögtünk, de ah, mégis oly hamar elértük a via della Scala-t. Külön­­ben is baj nem igen történhetett, mert a szép Bellino elővigyázatból1 szintén a kormánykereket fogta és csupa véletlenségből néha éppen ott, ahol az én kezem is nyu­godott. (Maga úgy gondolja, öreg barátom, hogy éppen ezért lehetett volna baj. Nem, ekkor még nem. Szívem körül a jég még csak olvadozott, szerelmes csak akkor lettem ... de nem, csak sorjában.) Tehát elértük Firenzét, a szállodánál leszálltunk, a herceg visszaült a saját kocsijába, a mama legked- HÁZ.-ran 4SI ("trol* V/ARRO "S^OLA Az új tanév Egy tengerparti szálló legújabb attrakciója. Egy honolului szállónak tengeralatti szalonja, ahonnan kilátás nyílik a tengerfenékre Mühlbeck Károly rajza 286.

Next