Uj Idők, 1912 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1912-09-15 / 38. szám - Ujhelyi Nándor: Egy levél / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
ünnepélyes volt, később azonban, midőn kiértünk a városból, minden olasz parasztot megugatott. Az egész út nagyon rövid, alig egy negyedóra — persze az én tempómban, — körülbelül a kétharmad részét megtettük, mit onnan tudok, hogy a második cigarettámat szívtam, midőn megtörtént a baj. Na nem volt éppen valami nagy, egy szép kis rozsdavörös cica üldögélt az út közepén és én hogy kikerüljem, oldalt kanyarodtam, azonban kissé hevesebben rántottam meg a kormánykereket, úgy hogy kicsit nekimentünk annak kilométerkőnek, melyet kizárólag ilyen alkalomra állíatanak oda, minden autózó örömére. Gyorsan megálltunk, a mama az ég felé lökődött, majd újra visszaesett a helyére, az édes Disraeli kipottyant a kocsiból, nekem elszakadt a keztyüm a hirtelen fékezéstől, a soffőr megütötte a fejét, azonban — és itt kezdődik szerelmem története, az indító beleütődött a kőbe és elgörbült. Megálltunk. Az olaszt fölszólítottam, sétáljon el az indítóval a legközelebbi kovácsműhelyig, beültem a mamához és neki készülődtünk egy órai várakozásra a fóstói országúton. Mama méltatlankodott, Disraeli kiállt az út közepére és egy kósza latin ebbel bebattirozott, midőn körülbelül egy negyedóra múlva rémes tülkölés hangzott (mint utólag értesültem, egy futurista dal refrénje volt) és megjelent egy helyre kis voiturette és benne ő maga, Bellino de Contarini-Augaran principe, duca, — ami jobban tetszik. Megállott udvariasan Disraeli előtt, kit a futurista dallam kétségbeesett üvöltésre ösztönzött, kiszállt a kocsiból és fölajánlotta szolgálatait. Határozottan szép fiú volt, kiborotvált, sárgás arcbőrű, markáns latin profil, hosszú ujjak, angol ruha, félszemüveg, dallamos hang, elég jó francia kiejtés, arisztokrata zománc, széles canotier-kalap — szívecském, akarsz-e többet még. Fölajánlotta, hogy elvontat minket Sestoba, mi ellen tiltakoztam, mert rém komikus lett volna, ha az ő kicsi kocsija vonszolta volna maga után a mi hatalmas autónkat. Erre elküldte az ő kocsiját a soffőreink után, hogy az hamarább visszatérhessen és betelepedett mihozzánk. Egész kedves volt a dolog barátom, az országút szélén üldögéltünk a megrozzant kocsiban, cigarettáztunk, alkonyodott, a duca csevegett, barátkozott Disraelivel, nagyon szépen nézett reám, bókolt a mamának, sűrű és fehér fogait mutogatta, kijelentette, hogy mindig imádta a magyarokat, hogy a papa nagy politikus, mint erről a francia lapokból értesült, hogy én soffőr-tehetség vagyok, hogy a Contarini-palotáb — van belőle minden nagyobb olasz városban — minő elragadok, hogy már többször látott minket (itt persze rám nézett) Daney & Neveux-nél és bámulta a teint-emet, az arcom szellemes kifejezését, a járásom érdekes eleganciáját (az istenért elég, kiált föl maga barátom, igaz, de én akkor mindezt elhittem, mit különben nem azért mondok, mintha most már nem hinném). Nagyon kedves volt, csakhamar megérkezett az ő kocsija a mi soffőrünkkel, az indítót kiegyenesítették. Nekünk már nem volt kedvünk elmenni Sestoba, tudtuk, hogy a papa dinerre vár minket a szállodában. A herceg is vissza akart térni Firenzébe és így együtt mentünk, még pedig a következő elrendezésben. Elől ment a voiturette a két soffőrrel és a futurista dallamú tülökkel, azután jött a mi kocsink, bent mamával és Disraelivel, elől megint én ültem a keréknél és mellettem mon prince (!). Megkért, hogy lassan menjünk, egyrészt, mert soffőr-tehetség vagyok ugyan, de . . . másrészt, hogy minél tovább tartson az út. Az utóbbi érvet én is méltánylandónak találtam és így visszafelé csak 30-as sebességgel döcögtünk, de ah, mégis oly hamar elértük a via della Scala-t. Különben is baj nem igen történhetett, mert a szép Bellino elővigyázatból1 szintén a kormánykereket fogta és csupa véletlenségből néha éppen ott, ahol az én kezem is nyugodott. (Maga úgy gondolja, öreg barátom, hogy éppen ezért lehetett volna baj. Nem, ekkor még nem. Szívem körül a jég még csak olvadozott, szerelmes csak akkor lettem ... de nem, csak sorjában.) Tehát elértük Firenzét, a szállodánál leszálltunk, a herceg visszaült a saját kocsijába, a mama legked- HÁZ.-ran 4SI ("trol* V/ARRO "S^OLA Az új tanév Egy tengerparti szálló legújabb attrakciója. Egy honolului szállónak tengeralatti szalonja, ahonnan kilátás nyílik a tengerfenékre Mühlbeck Károly rajza 286.