Uj Idők, 1912 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1912-09-15 / 38. szám - Sztrokay Kálmán: Az ópium-szívás / Társadalmi ismeretterjesztő cikkek, genreképek, leírások
természetesen távolról sem egyformák valamennyien, mert míg a jómódúak számára pazar pompával berentett termek állanak nyitva, addig a szegényebb nép piszkos, nyomorúságos, valódi barlangokba jár, amelyeknek sűrű füstös levegőjét idegen ember nem képes elviselni. De nemcsak Kínában, hanem nálunk Európában is nagyon sok ópiumbarlang van, így például Párisban is, csakhogy annyira elrejtve, hogy sokszor még megtalálni is lehetetlenség őket. Leggyakoriabbak azok a helyek, ahol apró kocsmák, kabarék mögött, azoknak pincéiben vagy más eldugott zugában gyűlnek össze az ópiumszívók, olyan elővigyázati intézkedésekkel biztosítva nyugalmukat, hogy a párisi rendőrség teljesen tehetetlen velük szemben. Londonban még inkább elterjedt az ópiumszívás s a Mennyei Birodalom fiai által lakott városnegyedben, a China Town-ban majdnem minden apró bolt egy-egy ópiumbarlangot takar el az avatatlanok szeme elől. Az ópiumszívók között nagyon sokféle ember van s nem mindegyikük áldoz ugyanolyan nagy mértékben szenvedélyének. Vannak közöttük okosabbak is, akik megelégszenek naponként néhány pipa elszívásával s így nem igen rombolják meg egészségüket, mások viszont — az ópium ínyencei — napi tizenkét-tizenöt pipát szíva el, még mindig innen tudnak maradi azon a határon, amelyen túl már tönkreteszi az ópium mérge az ember minden erejét. Sajnos azonban, az ópiumszívók legnagyobb része hamarosan teljesen rabjává lesz a szenvedélynek s annyi ópiumot fogyaszt el napjában, hogy rövid idő alatt eléri a teljes fizikai és erkölcsi lezüllést. Sokan vannak, akik állandóan ópium-orgiákban élnek s elszívnak naponként kétszáz pipa, tehát körülbelül száz gram ópiumot s ezek azok, akik már igazán menthetetlenek és teljesen elvesztek a munka számára. A nagy ópiumélvezők átlag harminc gram ópiumot fogyasztanak el napjában s ehhez már meglehetős jómódú embereknek kell lenniök, mert ilyen mennyiségű ópium átlag hat-hét koronába kerül. Az ópiumszívás kezdetben nagyon távol van attól, hogy valamilyen élvezettel szolgáljon. Az első időkben a kezdő ópiumszívó egész sereg kellemetlen betegségen megy keresztül. Szédülés, gyomorgörcsök, fejfájás, hányás, napokig tartó érzéketlenség kínozzák s kéthárom hétig eltart, de néha hónapokig is, amíg lassanként jelentkezni kezd az ópium gyönyörködtető hatása. A nehéz álmok, az ész tompultsága, az állandó rosszullét csak lassan múlnak el s talán éppen ez az oka annak, hogy aki egyszer elkezdte az ópium szívását, csak a legritkább esetekben tud megszabadulni tőle. Az első hetek kínjai ellen a további ópiumszívásban keres enyhülést egészen addig, amíg aztán a szervezete annyira megszokja a mérget, hogy már nem tud nélküle meglenni s amíg életszükségletté nem válik, hogy mindennap lerészegedjék az ópium kábító füstjétől. Keserves kínokba kerül, amíg az ópiumálom kétes értékű gyönyörűsége elkövetkezik s bármennyire is dicsérjék a szenvedély rabjai ezt a gyönyörűséget, mely fölszabadít minden földi érzés alól, semmi esetre sem ér föl azzal a sok fájdalommal, amit végig kell szenvedni, amíg az ópiumnak ez a hatása nyilvánulni kezd. Az ópium okozta kábultság csak az ötödik-hatodik pipa elszívása után szokott elkezdődni. Az ember lassanként mindjobban megkönnyebbültnek érzi magát, álomba merül, elfelejt minden emberi dolgot s végigterülve agyán boldognak, gondtalannak érzi magát. Agyát teljesen szabadnak érzi és mégsem gondol semmire sem. Az érzékek fölszabadulnak, ismeretlen hangokat hall, víziók tűnnek eléje, csodákat lát. Meglátja a pók szemeit, megszámlálja a levegőben úszó porszemeket, hallja a fű növését, minden nagyszerűbb, szebb, kápráztatóbb lesz. Egy ideig még logikus marad a gondolkozása, az ítélőképessége is működik még, de néhány újabb pipa elszívásával az álmodozás helyet ad a fantázia ellenőrizhetetlenül merész kicsapongásainak. A képek oly gyorsan röppennek el előtte, hogy képtelen megkülönböztetni őket. S a képek, az álomnak tárgyai, reminiszcenciák, régi elhalványult emlékek föléledése és logikátlan összekeveredése, anélkül azonban, hogy az emlékezés öntudatos lenne. Még egypár pipa s az álmok még zavarosabbak lesznek, a képek teljesen összefüggéstelenekké válnak s a memória megfagyott. Az élvezet ebben a stádiumában megváltoztatja jellegét, az ópiumista mindent teljesen elfelejt, érzéketlenné válik minden iránt — olyan állapotban van, hogy ellenkezés nélkül engedné magát megölni ... A pipa végre is kihull a kezéből s nehéz álom borul szemére, amely sokszor fél napig is eltart s a kábult alvó legfeljebb egy-egy nehéz, mély sóhajtással ad néha-néha jelet arról, hogy él. Másnap aztán a fölébredés után minden iránt teljesen érzéketlen az ópiumszívó, nem képes már semmivel sem foglalkozni teljes elmével, nem törődik semmivel, csak azt a percet várja, amikor ismét neki adhatja magát a szenvedélynek. Az ópium ördöge most már ezerszeres kötelékkel kötözte magához áldozatát s ezek a kötelékek soha többé nem engednek föl, az ópiumszívó szenvedélye határtalanul növekszik mindaddig, míg szervezete teljesen tönkre nem megy. Az ópium rabja hamar tönkre szokott menni. Lesoványodik, külseje hasonló lesz egy őrültéhez, arca sárga, beszédre képtelen — olyan mint egy élettelenül járó hulla. Nem érez semmit, idegei fölmondják a szolgálatot s legtöbb esetben egy rohanó tüdővész dönti sírba néhány nap alatt. Az ópiumszívás beláthatatlanul veszedelmes az egyénre éppúgy, mint az egész társadalomra s romboló hatását még hasonlítani sem lehet az alkoholéhoz. Tönkreteszi nemcsak az embert magát, de egész családjai is s káros hatását alig lehet gyógyítani. A szenvedélyes ópiumszívó olykor egy nap alatt belehal abba, ha megfosztják az ópiumélvezettől s a szenvedélyből csak a legritkább esetben lehet kigyógyítani még úgy Csendes részvét Mühlbeck Károly rajza 289