Uj Idők, 1912 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1912-07-07 / 28. szám - Zilahy Lajos: Málvinka esküvője / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
púder alatt is szokatlan pirosság tüzelte és a szeme csillogott. Egyszerre a szívére szalad az embernek ilyenkor minden. Ott ül mozdulatlanul a tükör előtt, de a lelke gyerekkori lugasokban, a tánciskolák színes forró zsivajában és a régi nyári bálok forró parfümös hangulatában kóvályog, vergődik, eszébe jut egy régi ozsonna, furcsán cikáznak az emlékek, halkan, könnyen, boldogan, de mégis meghatva búcsúzik el tőlük, egy szál virágtól, amit reszkető kézzel egy elpirult gimnazista adott, és — most már mindegy, úgyis titok marad örökre,— egy meggondolatlan cigarettaízű, kurta csóktól, ami után olyan ijedten kopogott a szíve . . . Délután ment végbe a Málvinka esküvője a katolikus templomban. A kocsisor, úrihintók, — sőt landauerek és vadászkocsik, amik a vidéki földbirtokosoktól és zsidóbérlőktől lettek kölcsönkérve, — méltóságos ügetéssel vitték Málvinkát az esküvőre. Cselédek álltak kinn az utcaajtókban, kinyíltak a zsalugáteres ablakok, sőt a fizikatanár megengedte a nyolcadikosoknak, hogy az ablakhoz tóduljanak óraközben a szertárban és megnézzék az esküvőt (hiszen februárban a diákbálon még táncoltak Malvinkával). Az élesre kövezett utcán általános érdeklődés közepette haladt a kocsisor, a piacon a kereskedők is kint álltak a boltajtóban és a kocsisok olykor magasra emelték a fölvirágozott, hosszú pántlikás ostornyelet. Tele volt a templom asszonyokkal, leányokkal és üde színek világítottak a templom kék homályában. Az ajtóban sárgakeztyűs lányok integettek a könnyes, fátyolos szemű Málvinkának, aki lehajtott fejjel haladt át a templom küszöbén. Elhelyezkedtek odabent a faragott padokban, a rokonok pedig az oltár rácsa köré álltak. Hamar vége lett a ceremóniának és kitódultak az utcára. Koválcsik már ott állt a kocsik előtt, fehérkettyűs kezével integetett és utasításokat adott a kocsisoknak. A gimnázium előtt egy csapat fiú megéljenezte Málvinkát. A járásbíróság épületénél kinn állt az egész bírói kar és megemelték a kalapjukat. Mindez rendkívüli, különös és megható volt Málvinkára nézve, Koválcsik pedig a harmadik kocsiban boldog zavart szemmel tekintgetett szét és sokszor olyan hangosan gondolkozott, hogy a mellette ülő Krániczné szinte meghallotta. Előkotorta a frakkja hátulsó zsebéből a parfümös összehajtott zsebkendőjét, kirázta és megtörölte izzadt üstökét. — Látod, Lenke, megöregedtem. Asszony már a lányom. — Ugyan menj. Negyvenesztendős vagy. — Negyvenöt. — Hja, bizony az időt nem lehet megállítani. — vélte Krániczné és a saját ötven esztendejére gondolt. A Koválcsik-ház előtt megálltak a kocsik és leszálltak a párok. Kis idő múlva megjelent az utcán Beke Péter és egy szobaleány. Péter forintokat nyújtogatott föl a kocsisoknak, a szobalány pedig egy-egy pohár vörösbort. A Spergerék kocsisa, aki Málvinkát vitte, többet kapott egy forinttal. A kocsisok megemelték szalagos kalapjukat és csendes ügetéssel elhajtattak. Odabent körülvették Málvinkát és a vőlegényt. — Szépen, bátran mondtad az esküt, — lápította egy nagynéni. — Mennyien voltak a templomban! — Állapították meg közösen. Beke Péter mindenki elé odaállt. — Nevem Beke Péter. Nagyon örvendek a szerencsének. Erővel kezet csókolt a lányoknak is és túlontúl boldog volt. Kékre suvickolt cúgos cipőjében, kinőtt ferenc József kabátjával és veszélyesen kipedzett sárga bajuszával kivirított egy kicsit a többi urak közül, akik mind frakkban voltak és csak a nagyon öreg urakon lengett a gyászos redingot. Ellepték a szobákat és egypár rokon, akik tíz éve nem látták egymást és most a Málvinka esküvőjén egymásra akadtak, elhúzódtak a többiektől és csudálkozva, majd elszörnyűködve beszélgettek. Lassankint besötétedett és meggyújtották a széllámpákat. De világosság támadt mindegyik szobában, végig ki volt világítva a Koválcsikék háza, sőt a színes gyertyákat is meggyújtották a szalonban a függőlámpán. Málvinka a férjével a csillár alatt ült és halkan beszélgettek. Néha bejött a Málvinka mamája és megcirógatta a leánya púderes arcát. — Na, kislányom. Egymás szemébe néztek, mosolyogtak, azután Koválcsiknél hirtelen elfordult és kiment. Málvinka is törölgette apró zsebkendőjével a szemét és a férje vállára hajtotta fejét. Beke Péter is megjelent előttük, hátratett kezeit zavartan szorongatta, a másik szobában már kigondolta, hogy mit fog mondani, de most elfelejtette. — Sokan voltak a templomban. — Igen, sokan voltak. Maga is ott volt, Beke úr? — Ott szorongtam az ajtó mellett. Nem látott engem a nagyságos asszony? Málvinka elpirult erre a szóra. Most mondták neki először, hogy nagyságos asszony. Furcsán, idegenül Dalosok kalapcsoportjai Mühlbeck Károly rajza Kutya, mint újságárus. Párisban egy újságárusnak sikerült kutyáját arra idomítani, hogy távollétében a kutya szolgálja ki vevőit. 47