Uj Idők, 1912 (18. évfolyam, 27-52. szám)

1912-07-07 / 28. szám - Zilahy Lajos: Málvinka esküvője / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok

púder alatt is szokatlan pirosság tüzelte és a szeme csillogott. Egyszerre a szívére szalad az embernek ilyenkor minden. Ott ül mozdulatlanul a tükör előtt, de a lelke gyerekkori lugasokban, a tánciskolák színes forró zsivajában és a régi nyári bálok forró parfümös hangulatában kóvályog, vergődik, eszébe jut egy régi ozsonna, furcsán cikáznak az emlékek, halkan, kön­­nyen, boldogan, de mégis meghatva búcsúzik el tőlük, egy szál virágtól, amit reszkető kézzel egy elpirult gim­nazista adott, és — most már mindegy, úgyis titok ma­rad örökre,­­— egy meggondolatlan cigarettaízű, kurta csóktól, ami után olyan ijedten kopogott a szíve . . . Délután ment végbe a Málvinka esküvője a kato­likus templomban. A kocsisor, úrihintók, — sőt lan­dauerek és vadászkocsik, amik a vidéki földbirtokosok­tól és zsidóbérlőktől lettek kölcsönkérve, — méltóságos ügetéssel vitték Málvinkát az esküvőre. Cselédek áll­tak kinn az utcaajtókban, kinyíltak a zsalugáteres ab­lakok, sőt a fizikatanár megengedte a nyolcadikosok­nak, hogy az ablakhoz tóduljanak óraközben a szer­tárban és megnézzék az esküvőt (hiszen februárban a diákbálon még táncoltak Malvinkával). Az élesre köve­zett utcán általános érdeklődés közepette haladt a ko­csisor, a piacon a kereskedők is kint álltak a boltajtó­ban és a kocsisok olykor magasra emelték a fölvirágo­zott, hosszú pántlikás ostornyelet. Tele volt a templom asszonyokkal, leányokkal és üde színek világítottak a templom kék homályában. Az ajtóban sárgakeztyűs lányok integettek a könnyes, fá­tyolos szemű Málvinkának, aki lehajtott fejjel haladt át a templom küszöbén. Elhelyezkedtek odabent a fara­gott padokban, a rokonok pedig az oltár rácsa köré álltak. Hamar vége lett a ceremóniának és kitódultak az utcára. Koválcsik már ott állt a kocsik előtt, fehérket­tyűs kezével integetett és utasításokat adott a kocsi­soknak. A gimnázium előtt egy csapat fiú megéljenezte Málvinkát. A járásbíróság épületénél kinn állt az egész bírói kar és megemelték a kalapjukat. Mindez rendkí­vüli, különös és megható volt Málvinkára nézve, Ko­válcsik pedig a harmadik kocsiban boldog zavart szem­mel tekintgetett szét és sokszor olyan hangosan gon­dolkozott, hogy a mellette ülő Krániczné szinte meg­hallotta. Előkotorta a frakkja hátulsó zsebéből a parfümös összehajtott zsebkendőjét, kirázta és megtörölte izzadt üstökét. — Látod, Lenke, megöregedtem. Asszony már a lányom. — Ugyan menj. Negyvenesztendős vagy. — Negyvenöt. — Hja, bizony az időt nem lehet megállítani. — vélte Krániczné és a saját ötven esztendejére gondolt. A Koválcsik-ház előtt megálltak a kocsik és le­szálltak a párok. Kis idő múlva megjelent az utcán Beke Péter és egy szobaleány. Péter forintokat nyújto­gatott föl a kocsisoknak, a szobalány pedig egy-egy po­hár vörösbort. A Spergerék kocsisa, aki Málvinkát vitte, többet kapott egy forinttal. A kocsisok megemel­ték szalagos kalapjukat és csendes ügetéssel elhaj­tattak. Odabent körülvették Málvinkát és a vőlegényt. — Szépen, bátran mondtad az esküt, — lápította egy nagynéni. — Mennyien voltak a templomban! — Állapítot­ták meg közösen. Beke Péter mindenki elé odaállt. — Nevem Beke Péter. Nagyon örvendek a szeren­csének. Erővel kezet csókolt a lányoknak is és túlon­túl boldog volt. Kékre suvickolt cúgos cipőjében, kinőtt ferenc József­ kabátjával és veszélyesen kipedzett sárga bajuszával kivirított egy kicsit a többi urak közül, akik mind frakkban voltak és csak a nagyon öreg urakon lengett a gyászos redingot. Ellepték a szobákat és egypár rokon, akik tíz éve nem látták egymást és most a Málvinka esküvőjén egy­másra akadtak, elhúzódtak a többiektől és csudálkozva, majd elszörnyűködve beszélgettek. Lassankint besötétedett és meggyújtották a szél­lámpákat. De világosság támadt mindegyik szobában, végig ki volt világítva a Koválcsikék háza, sőt a szí­nes gyertyákat is meggyújtották a szalonban a függő­lámpán. Málvinka a férjével a csillár alatt ült és hal­kan beszélgettek. Néha bejött a Málvinka mamája és megcirógatta a leánya púderes arcát. — Na, kis­lányom. Egymás szemébe néztek, mosolyogtak, azután Ko­válcsiknél hirtelen elfordult és kiment. Málvinka is tö­rölgette apró zsebkendőjével a szemét és a férje vállára hajtotta fejét. Beke Péter is megjelent előttük, hátratett kezeit zavartan szorongatta, a másik szobában már kigon­dolta, hogy mit fog mondani, de most elfelejtette. — Sokan voltak a templomban. — Igen, sokan voltak. Maga is ott volt, Beke úr? — Ott szorongtam az ajtó mellett. Nem látott en­gem a nagyságos asszony? Málvinka elpirult erre a szóra. Most mondták neki először, hogy nagyságos asszony. Furcsán, idegenül Dalosok kalapcsoportjai Mühlbeck Károly rajza Kutya, mint újságárus. Párisban egy újságárusnak sikerült kutyáját arra idomítani, hogy távollété­ben a kutya szolgálja ki vevőit. 47

Next