Uj Idők, 1912 (18. évfolyam, 27-52. szám)

Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok - Zilahy Lajos: Málvinka esküvője

A budapesti folyami regatta Küzdelem a „Pannónia" és a Műegyetem evezősei között. József királyi herceg diját a győztes Műegyetemi evezősök nyerték el Málvinka esküvője Elbeszélés ^ Irta ZILAHY LUOS Tegnap még „komámasszony hol az olló"-t ját­szottak a promenádban, ahová nyári alkonyatkor össze­gyűlt a fiatalság. Tizennégyéves leánykák magasszáru fűzőscipőben, koszorúba font hajjal, szeles tempera­mentummal, viharos, bolondos jó kedvvel: fiúsak, vir­goncok, csak olyan svihákok, mint a piarista-gimná­zium diákjai, üdék, ruganyosak és az arcuk olyan, mint egy-egy Lord Naphier őszibarack. A fiúkkal, a piarista­diákokkal együtt, akik sötétkék angol matrózblúzt, arasznyi nadrágot és a strimflijükön az összekarmolt térdük kalácsa fölött tenyérnyi lyukat viseltek, — al­kották ezt a bájos, csirkefogó jeunesse doréet. A kor­hadt lócákon a nagy fák alatt állandóan ült hol egy szemüveges, hol egy szemüveg nélküli bonne, olykor fräulein, esetleg csak szimplán kisasszony, akik vagy egész délután regényeket olvastak, vagy a korzózó fiatalemberekkel flirteltek. Tegnap? Tegnap Málvinka még hazajövet az is­kolából, — ugrálva és hopsz-lépésekben róva végig a délelőtti korzót, — viaszkos vászontáskájával, amely­ben szörnyen tintás tankönyvek, irkák és kiflimorzsák voltak, úgy hátba vágta a gyanútlanul sétáló Kiviczky albírót, aki Lenke nénjének udvarolt, hogy csak úgy nyekkent. Nem a táska, hanem az aíbiró. Tegnap, vagy tegnapelőtt. De semmiesetre sincs több két heténél, — úgy tűnik föl az egész, — pedig esz­tendők futottak el, de ki veszi azt észre, hogy elmúlt a tél, mikor itt a tavasz, aztán a nyár, majd az ősz, mi­kor olyan fenséges volt valamennyi és ha az ember le­hunyja a szemét és visszagondol a téli korcsolyázá­sokra, a tavaszi kirándulásokra, a nyári balatonfüredi felejthetetlen séjourra, az őszi tánciskolákra, úgy érzi, hogy színes, illatos fátyolokat húzgálnak el a szeme előtt. Közben mindössze annyi történt, hogy a Málvin­káék verandájára délutánonkmt egy időben nagyon gyakran szaladt föl előre egy sárga, lihegő vizsla és kis idő múlva megjelent nevetve Palai, a csendőrhadnagy. És ma egyszerre váratlanul, — ugyan hinné-e valaki, — elérkezett a Málvinka esküvője napja. A levegőben is érezhető ez a boldog izgatottság. Május vége van, a kert buja, verőfényes és jószagü, a fák alatt egy öreg napszámos sepri az udvart és a lom­bok zöldarany árnyékot hullajtanak a kerti utak sárga homokjára. A prunuszok magukra öltötték már a fe­hér virágkosztümöt és olyanok benne, mint a fiatal asszonyok a korzón a csipkekabátban. A fák is beparfümözték magukat és így indulnak a nyári far­sangok elébe. Az iroda előtt a zöld lócán két ködmönös paraszt pipál és várja az ügyvédet. Maró napfényes kék füst kóvályog fölöttük, kampós sárga botjukra tá­masztják az öklüket, csendesen beszélgetnek és magya­ráznak. Reggeli nyolc óra van, nyílik a verandán a la­kás ajtaja, jön is már Koválcsik, az ügyvéd. Az arca még piros az üde mosdóvíztől s a szájában ott van a kávé utáni trabukkó. — A szerződés végett jöttek, atyafiak? Rossz időt választottak, mert ma nem érek rá. Ma van a lányom II. Rákóczi Ferenc szobra Zomborban. Jankovits Gyula műve. A szobor előtt a szoborbizottság ül 45 /

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék