Uj Idők, 1913 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1913-05-11 / 20. szám - Krúdy Gyula: Szarvasgomba-emberek / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
Az itélet kihirdetése után a börtönbe kegyes öreg szerzetes lépett be. — Ismer engem, sire? — szólt kenetteljes hangon. — Másodízben történik, hogy egymással beszélünk. Ezelőtt öt évvel, midőn Pizzába jött, templomunk javítására segélyt kértem öntől; ön, kétezer aranyat adományozott. Most egy más kéréssel járulok ön elé; az előbbi templomunkat, a mostani pusztán önt illeti. — Emlékszem! — felelt Murát szórakozottan. — De mit tehetek önért a jelen körülmények között? — jelenlegi kérelmem lelkének örök nyugalmát kívánja megszerezni. Isten, ki életet és halált oszt, el akarja öntől venni e veszendő világi koronát, sire. Haljon meg mint keresztény. Murát nyugalommal vetette alá magát az előkészületnek; meggyónt, megáldozott. Elvégezte utolsó kötelességét e földön. Néhány perc múlva megilletődött arccal lépett be a felügyelő tiszt. Kivezette őt egy kis udvarba, melyben két sorban katonák álltak, lövésre készen tartott fegyverekkel. Murát azzal az öntudatos bátorsággal, mely a hőst jellemzi, ki csaták viharaiban százszor szeme közé nézett a halálnak, állt a kijelölt helyre. Szemét nem engedte bekötni s szétrántva mellén öltönyét, kemény hangon szólt a katonákhoz: — Lőjjetek bajtársak! Kíméljétek arcomat, keblemre célozzatok! Lőjjetek és ne reszkessetek. Ti nem vagytok okai, csak eszközei halálomnak; megbocsátok nektek. Lőjjetek Isten nevében. Egyszerre hat lövés dörrenése hangzott s a két Szicília egykori királya, hat golyóval mellében, összerogyott. Holttestét fekete selyemmel bevont koporsóba tették; hat katona az általa egykor megajándékozott templomba vitte és minden pompa nélkül tették le a kriptába. Ily tragikus vége volt a bastidi korcsmáros fiának, I. Napoleon sógorának, Nápoly királyának, élete negyvennyolcadik évében, 1815 október 13-án. Sárváry Dezső: Szarvasgomba-emberek A régi szerelem Elbeszélés Irta KRÚDY GYULA Volt egyszer egy gavallér, aki életét annak szentelte, hogy a barna nőknek udvaroljon. Csak a barnákat szerette, a középnagyságúakat, üdvös volt, ha a hölgy többet nyomott hatvanöt kilónál és hosszúpillájú szemében keleti tündérmesék álmodoztak. A zsidó nők, akik körülbelül Mária arcára teremtettek és a bibliai illat egy-egy tarka szalag alakjában mindegyik ruháján föltalálható, Nándort mindig megigézték. Olykor Lembergig elment egy-egy Eszterért és órákig ábrándozott e régi ghettó tekervényes utcáin, hol a zsidók gondosan bezárt házaikban aranyukat és asszonyaikat tartják. És ha egy alacsony ablak mögött megpillanthatta Juditot vagy a szép Zsuzsannát, ha köszönhetett neki ismeretlenül, szent szerelemmel, hódolattal, ha esetleg szót válthatott vele a napsugárról vagy a szélről, Nándor boldogan írta be szíve naplójába a drága kalandot. A soproni zsidónegyedben, ahol még négyszáz esztendő előttről maradtak meg a házak, Pozsonyban és Pesten a Dob utcában sokat csavargott Nándor, hogy bibliai szépségekben gyönyörködjön. Ó. mennyi álmot szőtt a barna és csodálatos leányokról, a Holttenger álmodozásával mozduló fiatal asszonyokról, akiknek gyakran olyan nagy és sóvárgó a szemük, mintha szívbajosok lennének! A nyakon a keleti hajnal tejfenése, a csipőn a pusztai kék éjszaka nyugtalan álma és a lábak gyakran kisebbek, mint a lotharingiai ház hercegnőié. A dús és sűrü, olykor göndörödő halak egész életén át elkísérték e gavallért és soha sem hiányzott reggeli álmából a tündöklő vizű pohár, amelyben gyönyörű keleti asszonyok fürödnek, míg mások, kisujjnyi nagyságúak a pohár szélén üldögélnek és a hajukat szárítják. Miután Nándor előkelő családnak volt a tagja, öregségére a kegyes Miki gróf tulajdonára került; a gróf kiváltotta őt egy szállodából, ahol esztendőszámra Révész és Bíró fényképe Szegő Sándor „Báthory Erzsébet" című operájából. Először adták az Operaházban május 3-án 512 /