Uj Idők, 1914 (20. évfolyam, 1-26. szám)
1914-04-05 / 15. szám - Krúdy Gyula: A nemzet szerelmese / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
Tivoli A nemzet szerelmese írta KRÚDY GYULA Régi kertekben, ligetek szélein, elhagyott gyalogösvények mentén találhatni sírokat, amelyeknek lakójáról mit sem tudhatni. Különködő ember volt, nem akart a temetőbe menni a többiek közé, éjszaka magányosan sétál a holdvilágban, — gondolja magában az utazó, míg útja tovább viszi az elhagyott sír mellett. A Thurzók és Csákyak kis felvidéki templomok falaiba szerettek temetkezni, ahol a papok a világ végezetéig misét mondanak az istenfélő urakért. — Mitskei Miklós a füredi erdőben, elhagyott tisztáson óhajtott nyugodni, mint régi fametszetek mutatják az érzelmes lelküeknek való nyugvóhelyet, mint az Anyeginben Lenszky bús sírhalma. A sírhalomra szomorú füz ráborul és a nyulak, rókák nesztelen járása nem veri föl a csendet. Néha egy gyászfátyolos hölgy, — minden évfordulón, — lassú léptekkel hozza virágait és elgondolkozva telepedik a hantra. Míg odalenn Mitskei Miklós nyírségi földesúr boldog-boldogtalanul nyújtogatja fáradt tagjait. A komor gavallér, aki életében összeszorított ököllel járt-kelt azokon az utakon, néha girbe-gurba sikátorokon, le-leült kőszentek lábánál és korcsmaasztaloknál, amint a sors már ezt kijelölte: halálában úgy szeretett volna nyugodni, mint egy kis madár, amely késő ősszel eltűnik az erdőn és tavasszal szárnyacskájának egyetlen csontját sem találhatni. Miskei, — akiről mindnyájan tudjuk, hogy az elmúlt század hatvanas éveiben a legboldogtalanabb szerelmes volt Magyarországon, mert egy csalfa táncosnőt imádott, akit már nem is látott, a kezdő humoristák tán éppen Mitskei úron élesítették pennájukat és ha boldogtalan szerelmest metszett a fametsző kalendáriumokba és ócska képes újságokba, szintén róla vette a modellt, hogy mindenki okuljon e komor gavallér példáján és a nők a védegyleti bálon búsongó rokonszenvvel kérdezték meg gavallérjuktól a füzértánc alatt, vájjon még mindig levett kalappal kezében, Byron-köpenyben és lehajtott fővel áll Mitskei Miklós a nagy fa alatt, mint tavaly a Tanulságos Bakonyi Kalendáriumban megrajzolták, — a komor gavallér bántódását korának egész érdeklődése kisérte. A füredi vendégek széjjel vitték hírét Mitskei tragikumának az országban — Pesten és Kassán, de még az ecsedi láp mellett is néha megütött valaki egy hangot a téli esték beálltával, a népmesék és pletykák órájában, a nemzet szerelmesének bajáról. „Szerelmes, mint Miskei", — kapta föl a szólás-mondás az egykori daliás gavallér nevét, aki még nem régen, ötvenben, osztrákkatonatisztek bálját a garász-ostorral egymagában szétverte. Az esztendő fordult és Füredre újra szállingózni kezdtek a vendégek. Az asszonynép talpa táncra viszketett, — mint abban az időben mondták, — a férfiemberek eljöttek savanyuvizet inni, mert a tél hosszú volt s gyomrukat túlterhelték. Bizay úr, a „nemzet bárója" holló-fekete parókát rendelt Bécsben és a hintókról lesegítvén urambátyámékat, titokzatos szemhunyorítással mondta: — Mitskei sírhelyet keres. — A manóba! — felelték urambátyámék és az egykori hetyke gavallért alattomos, sunyi tekintettel mérték végig, mint a vásáros a lovat. A dámák szemükhöz igazították a lorgnettet, csupán egynéhány kisasszonyarcú lett haloványabb, akik titkon szerelmesek voltak a nyírségi gavallérba. Miskei sírhelyet keres Estella, a híres füredi leányzó, aki éppen úgy, mint mindenkinek, Miskeinek is menyasszonya volt egynéhány héten át, nyomban megtalálta az idevaló verssorokat és naplójából fölolvasta másnapon a sétányon: „Vladimirnek. Csalit között, a faluvégén két összenőtt fenyő tövében lágy karcsú emlékoszlop áll alatta csermely folydogál." Egy öreg dáma, bizonyos Tömösváriné megcsukló hangon fölsóhajtott: — Tehát igazán meg kell halni szegénynek. Hisz alig mult harminc éves. Tömösvári bácsi, „a múlt idők"-ből szelíden tömködte meg csibukját: — Csillapodjon, kedves. Ő maga kereste sorsát, senkit sem okolhat érte. Az öreg Esterházyban, amelynek leeresztett zsalugáterein a holdsugár keresgéli a repedéseket, az álomba merült szobákban a csend gyakran hallott elfojtott zokogásokat, amit álmukban sírnak a fiatal hölgyek. — Mitskei Miklós meg fog halni. Szállt, szállt a hír, szájak és levelek vitték mindenfelé, Zemplénbe és Baranyába. Az idős Horseczkyházaspár, aki magas kora miatt az utóbbi években már nem utazott, rászánta magát a kocsiban való követésre. A párisi hajú Siminyeiné, aki módfölött utálta Füredet a csizmahúzói miatt, a badeni nyarat a füredi éghajlattal cserélte föl, hisz egykor érette ontott tiszti vért a nyírt bika. És a platánok felé, vérszegény kisasszonyok sápadkás arcára, már csupán hümmögő öreg urak termetes alakjára, abroncs-szoknyás dámák lenge fátylaira, sőt tán a vadludas, tündéri alkonyatokra is reászállott valamely titokzatos köd, a legendák felhője, regék zsongó muzsikája. Ha a nádakban I. Ferenc József király megnyitja a bécsi Künstlerhaus tavaszi tárlatát, melyen magyar művészek is kiállítottak