Uj Idők, 1914 (20. évfolyam, 27-52. szám)

1914-11-01 / 45. szám - Krúdy Gyula: A 42-ős mozsarak / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok

érteni egy poharat a szövetségi bar­ban . . . Azonban száz dolláromba került, amíg megtudtam, hogy csata készül az orosz határszélen és most itt vagyunk egy napi járóföldre a felvétel színhelyétől. Talán régen vége az egész csatának, amíg odaérünk. — Siessünk, — felelt Jánoska és a vízmosásban, törpe bokrok és fekete­ fenyők alatt ugyancsak kinyúj­totta a lábát. Még arra is volt ideje, hogy egy mókus után nézzen, amely nagyokat ugorva haladt felettük a szálas fenyőkön. Aztán egy rigó mondott néhány monoton hangot az őserdőben, panaszosat, mint a hegy­vidéki magányos madarak. Csukaszürke ruhás, szakállas, gyűrött köpenyegű katonák kanyarodtak le az ösvényen. Mintha vén fe­nyőfák öltöttek volna emberi testet, az őserdős vad vi­dék külsejéhez gyúrta a katonák alakját, mint fatörzs alakúvá építette a medvét. Az őrjárat lekapta válláról a fegyvert, János és Kovács úr a magasba emelték kezüket. A hadnagy , a polgári életben egy budapesti mozgó­színház igazgatója és most szinte Fényes László krisztusi szakálla nemesedett az arca körül, amelyet Pesten az álhírlapírók módjára simára borot­vál, míg most a haj megnőtt, szürkült és háborús fér­fias bánat lakott a szemek méla várkastélyában, — tu­dott angolul és elfogadta igazolásul a pesti amerikai főkonzul útlevelét. — Az urak nem mehetnek tovább. Sajnálom, hogy színházamban a háború végén nem mutathatom be a tiszteletreméltó Kovács és a Jánoshegyi cég felvételét, azonban parancsom van mindenki feltartóztatására. Kovács úr angolul kezdett a hadnagyhoz beszélni, mire az szigorúan megrázta a fejét: — Én most tiszt vagyok. Lehet, hogy a vállala­ton­, az üzletem tönkremegy ezalatt Budapesten, azon­ban én nem engedhetek. Tessék visszafordulni. Külön­­­ben, hogy legyen vezetőjük, melléjük adom Bindert, cserkész őrsvezetőt, az úgyis sebesült. Binder cserkész! Az őrjárat sorából egy nyúlánk fiatalember lépett elő, akinek éppen olyan ruházata volt, mint azoknak a fiatal fiúknak, akiket vasárnapi reggeleken Budapes­ten látunk kemény léptekkel haladni a budai he­gyek felé. Kovács úr utolsó kísérletet tett. Legalább az őr­járatot engedje lefotografálni a hadnagy úr. Igen ér­dekesek ezek a marcona fickók. — Kovács úr, én pesti mozis vagyok a civilben. Talán mindenki inkább megengedhetné a fényképezést, mint én. Talán a konkurrensem, Borhegyi úr Pest­ről .. . Binder cserkész, vezesse az urakat. A cserkész estére a kegyes szerzetesek kolosto­rába kalauzolta a vándorokat. Útközben kiderült, hogy a pesti cserkészfiú tegnap múlt tizennyolc esztendős és a háború kitörése óta a galíciai hadsereg szolgálatá­ban áll. Úgy ismeri Galíciát, mint a tenyerét, mert a tavalyi iskolai vakációt lembergi rokonainál töltötte. Most másodszor sebesült meg. A vállába fúródott va­lamely ismeretlen helyről egy golyó. A fiú nevetve né­zett a zubbonyán lévő lyukra. „Az én időmben még ez nem volt szokás", — mormogta szégyenkezve János­hegyi. A kolostorban a cserkész pártfogásával megfelelő szobához jutottak embereink. A cserkészt ezalatt be­kötözte egy ábrándosképű fiatal piarista, a latin nyelv tanára. — Mindig baj, ha egy fiatalember hosszúra nyú­lik, — mormogta a szerzetes. — Ha az asszonyok észre nem veszik, eltalálják a golyók. Másnap a kolostor alatt kanyarodó országúton temérdek tüzérség vonult észak felé. Az időjárás még száraz volt, mintha az ősz e késő napjait az idén ki­vételesen megtoldta volna napsugárral és reggeli szél­lel, amely a dombokról és hegyekről elverte hajnalban az éjszakán alattomosan megtelepülő esőfelhőket. A tüzérek vígan lóbálták lábukat az ágyúkon és a hatos­fogatok oly frissen és jókedvűen vonultak tova, mintha a vérmezőre igyekeznének Budára. A nehéz szürke ke­rekek pontosan görögtek, mintha esztendők óta ismer­nék a határszéli út agyagos földjét. A lovak jókedvűen nyerítettek a hadnagyok alatt, akik homlokukra húzott sapkájuk alól olykor távcsővel kémlelték a távoli emel­kedéseket. A hadnagyok, mind megannyi fiatalon apává lett férfiak, akik szinte baráti szeretettel néznek a fa­lusi kiránduláson megnövekedett fiaik vállára, a bo­zontos tüzér­legényekre. Egy völgyi faluban, amelynek csak tornya magaslott ki a rozsdavörös lombok felett, — amelyek talán régi gyermekkori őszi tájképeket juttattak a hadnagyok eszébe, messzi, Magyarorszá­gon, a felvidéken, — hirtelen harangozni kezdtek, amint a tüzérség hatosfogatai az emelkedésre értek. Néhány perc múlva vérpirosan és felhőfehéren pukkant el egy srapnell a lombokkal födött útmenti erdőségek fölött, és a harangozás szinte vésztjóslóan folytató­dott a völgyi falucskában. A tüzérek meggyorsítot­ták menetüket, a lovasok megrázták a lovak fejét, a kerekek gyorsabban gördültek tova és az ágyon ülő katonák a sapkájuk alól figyeltek a magasba, az égbe, ahonnan még néhány piros-fehér óriási ma­dár tüzet verve csapott le a dombokat szegélyező őszi erdőségekbe. Mintha megrettent volna az erdő, amely aranypénzű leveleivel, brokát-piros csúcsaival és régi misemondó ruhákhoz hasonlatos ködfoszlányai­val oly mélán terült el, mintha csupán azért volna, hogy délutánonkint keresztüllovagoljon rajta egy őszülő hajú lovas, aki moszkvai táncosnőre vagy her­cegnőre gondol. A tüzérek gyorsan eltűntek a lombok mögött, egy félóra múlva azonban a tetőről néhány lövést küldtek a völgyi falucska tornyára, amely ekkor már hallgatagon merengett az őszi táj felett, mintha egy békés, családi német újságból vágták volna ki. Gömbölyded, fehér, majd hirtelen átalpirosló fel­hőcskék csaptak a falu felé, — a dombvidék vetélkedve, mint előzködő falusi kocsisok, szállította a tompa vissz­hangos dörrenéseket. A tornyocska, amely eddig, mint egy áhítatos falusi uri asszonyság magasba mutató fehér ujja emelkedett, egyszerre eltűnt az erdők lombja felől. — Istenem, ha ez a mi falunkkal történik! — sóhajtott valaki Jánoshegyi mellett, amint a kolostori bástya mellvédjéről az ágyúzást figyelte. Odafent a hosszan elnyúló emeletek hiányos abla­kaiban lecsüngő, halott ablakszárnyak felett a vendé­gek kiverték pipáikat, amint a torony eltűnt a szem- 446

Next