Uj Idők, 1914 (20. évfolyam, 27-52. szám)
1914-10-18 / 43. szám - Krúdy Gyula: A 42-ős mozsarak / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
XX. évfolyam Szépirodalmi, művészeti és társadalmi képes hetilap Előfizetési ára Előfizetési ára Félévre 10 korona Szerkeszti Herczeg Ferenc Negyedévre 5 korona 1914 október 18. 43. szám A 42-eS MOZSARAK Regény írta KRÚDY GYULA A szélmalom körül Az öreg komitácsivadász az elhagyott folyópartról búcsút intett: — Még sok kitűnő patron van a tarisznyámban, addig itt maradok, — mondta végtelen derültséggel és ravaszkodva hunyorított a szemével; mennyi elmesélni valója lesz télen, odahaza egy vidéki kaszinóban, miután a plébános huszonegyesét elfogta! — A duplacsövüt hóna alá vette, cserkészve megindult visszafelé a folyóparti nádasba. Kovács úr és Jánoshegyi János keményen húzták az evezőt. Késő Fáni az egyik kezével kormányzott, a másikkal a markotányos kast óvta a fölborulástól. Sötét, csillagtalan éjszaka ereszkedett a Szávára, messzi őszies köd húzódott a partokon, mint leskelődő lovagcsapat az álomba merült dombok alatt. Késő Fáni egyszerre fölemelte a kezét: — Hallga csak! — mondta suttogó hangon és a férfiak fölemelték az evezőt a vízből. A sötéten kanyarodó, szinte vészteljesen hallgató, komor folyam fölött most kopácsolás egyhangú nesze hallatszott. Egy vagy több fejsze ütődött szegek fejére a folyam medrében. — Hidat vernek! — mondta visszafojtott lélekzettel Késő Fáni. A csónakot a part felé kormányozták, amely szakadékos és zordon volt itt, mint a megelevenedett rege. Lehajtott fejjel hallgatóztak a messziről hangzó fejszecsapásokra és egyszerre csak azt vették észre, hogy a fejszecsapások száma percenkint emelkedik. Mintha tíz-húsz vagy ötven fejsze dolgozott volna egyszerre a folyam messziségében. — Istenem, mintha koporsókat szegeznének! — sóhajtott föl a markotányosné. A sötét, viharszagú éjszakában most már szinte szünet nélkül, hallatlan szorgalmatossággal kopogtak a fejszék. — Szegények, derékig, nyakig vízben állanak, amint a hajóhidat szegezik. Nagy csata készül, — rebegte az asszony és keresztet vetett. — Jó lesz, ha már itt átkelünk a túlsó partra. A férfiak megfeszítették az evezőt. A Száva fekete vize szinte elnyelni látszott a fokonkint előrenyomuló csónakot. A víz közepén olyan erőteljesen kopogott a sok fejsze, mintha valamennyi hullám egy-egy kemény szekercét hozott volna magával a szlavóniai sötét tölgyerdőből, hogy a katonák hídverésében segédkezzen. Egyszerre megdördült az ég. Azaz nem is az ég, hanem egy ködbe, éjszakába borult túlparti domb tetején csapott föl a villám. A hegyek szinte álomból fölriadva, egymást előzködve visszhangozták az ágyúdörgést. Aztán valamely lehetetlen csörgés hangzott föl a láthatatlan magasságban, mintha egy nagy csapat ércből való vadkacsa riadt volna föl a nádasban és menekülve, sivítva igyekezne nyugodalmasabb éji szállás irányába. — Srapnell! — szólt az asszony és áhítatosan a magasba pillantott. A vasakacsa búgva, sisteregve, mint egy égből pokolba taszított gonosz szellem csapott le valahol a part messzi nádasában. A kopácsolás szinte újult erővel indult meg a távolban a láthatatlan folyamon. Az ágyú ismét lángot vetett a dombtetőn, mint egy ordítozó sárkány. A háború éji madarai visongva, sziszegve és különösen csörögve, mint nehézkes hegyipályán az elszabadult lokomotív, repültek a magasban. A part mentén kakasgyufa módjára pattant föl a puskalövés, mintha kis mécseseket oltogatna a szél, hogy a szél elsuhanása után újra föllobbanjanak. A gépfegyver hivatalnokos, lelkiismeretes szorgalommal kezdett kattogni valahol, mint egy láthatatlan ébresztő-óra a lőporos szagú éjszakában. _ A fejszék kalapálása azonban még akkor is hangzott amott fönn a folyam magasságában, midőn Késő Fáni a parthoz kormányozta a csónakot. Az asszony a hátára kapta az elemózsiás kast, a szilvóriumos hordócskát a hóna alá vette és nyugodtan megindult előre a bozontos partvidéken, amelyet gránátok fénye néha megvilágított, mint a levegőben járó kocsilámpás. Hatalmas, nyúlánk asszony volt a markotányosné. Összenőtt szemöldökű, feketehajú és elhatározott tekintetű asszony. Ilyenek lehetnek azok a nők, akik a csata utáni éjszaka elmennek a mezőre fiúk holttestét eltemetni. Talán negyvenesztendős volt, talán kevesebb. Folytatás 3*3 393