Uj Idők, 1915 (21. évfolyam, 1-26. szám)

1915 / 1. szám - Zilahy Lajos: A rongyos katona / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok

A rongyos katona: — Én hiszem istent kálvinista hittel, Én fizetem az adót, a papot, De m­án azír — bocsássa meg az úr — Mégis csak jobb­, ha ér. is ott vagyok! Az asszony gyenge, — nem mehet napszámba Asztalfij­ánkba­ talán kenyír sincs már, —• A szomszéd nem megy nékik enni adni, A tehenet meg elviszi a kincstár. Gábor: — Hány gyermeked van? A rongyos katona: — Kettő csak uram. Ha én ott vagyok, akkor minden rendbe'. Tán azt hiszik a két fattyút idáig A nagyváradi püspök neveltette? Szegények vólunk,­­­ ám a két kölyök A nyáron is kapott két bodzapuskát. S ha más nincs, — úgy eszik a sült tököt, Mint a gerófok az arany galuskát. Gábor: — Szegény jó ember. Szent Péter: — Most már nem mehetsz. A Földre innen nincsen visszajárás. A rongyos katona: — Uram! Csak egyszer mehessek le még! Olyan jó vóna az a viszontlátás. Egy nádfödeles kis házam van arra. Nem voltam benne nagyon, nagyon régen. . . . Ha visszamennék ... ott.. . Várad felől Állana meg a vicinális vérem. És én kiszállnék és én visszamennék! Én azt hiszem a pitvarba' lerogynék. — Eresszenek el, csak rövid időre. Eresszenek el, visszajövök onnét Egy félórára, csak egy félórára Tekintsen el a törvények fölött, Nagyon vár énrám, tekintetes úr, Az asszonyom, meg az a kit kölyök . . . Szent Péter (meghatottan). .. Egy félórára... Nem volt példa még rá De most a Földön, poklok pokla zúg . . . Eredj, hát eredj rongyos katona Egy félórára, na . . . Szabad az út. A rongyos katona: — De merre menjek? — Gábor elvezet. Szent Péter: Gábor: — Majd énvelem jössz. Ládd arra megyünk Az ott a Föld. A pirinkó kis csillag. A rongyos katona: — No János néked megin kijutott. Marsolhatsz újra, amíg meg nem pirkad. Az ott Kötegyán? Német tengeralatt­járó naszádok raja Gábor: — Juj, te csüggedő, Hisz ott leszünk, egy perc se telik ebbe. A rongyos katona (kételkedve): Előbb a szbnták szörnyű messzi van. Gábor: •— Az úristennek semmi sincsen messze.­­Gábor kézen fogja a rongyos katonát. Elindulnak. A mennyor­szág sötétedik. Mikor már egy kicsit messzire járnak, Fődi Já­nos csendesen énekelni kezd:) — Fujja jó szél, fújja, Hazafelé fújja, Harminchetes, rongyos baka Mengyen szabadságra . . .­­ Változás.) II. kép. (Kis parasztszoba, búboskemence, hintabőcső­, két —• a mennye­zetig vetett ágy, sublát sok cifra pohárral, székek. Az asztalon fotogén­ lámpa ég, két 7—8 éves kis parasztgyerek ül az asztal mellett. A nagyobbik Petőfit olvassa, elakadva, betűzve, mint a gyerek.) M­iska: — A földön is harag, Az égen is harag, Kifolyt piros vér é­s piros napsugarak. A lemenő nap oly Vad bíborban Előre katonák, ragyog, Előre magyarok! Komoly felhők közül Hámul reánk a nap, Rettentő szuronyok Füstben csillámlanak. A sűrű lomha füst Sötéten gomolyog, Előre­­ katonák, Előre magyarok! Ropog, hosszan ropog Csatárok fegyvere, Agyúk bömbölnek, hogy Reng a világ bele ... (A gyerek elgondolkozik.) — Édesapánk is ott van. Jancsi: — Ő is ott van. — De űtet nem ültetik fel a lóra. Gyalog megy a többiekkel egy sorban. Miska: — Várjon mikor jön meg? Jancsi: A Rődi Pimre kicsapja megjött, de nyomorik. 15

Next