Uj Idők, 1915 (21. évfolyam, 27-52. szám)
1915-08-01 / 32. szám - Vollquartz Ingeborg: Az ezredes úr leányai. Dán regény / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
— Természetesen, — felelte Ejna nyugodtan. — Ki üljön mellette? — Talán Fromék vendége, Höjmark kisasszony, akit már ismer. •— ajánlotta az ezredes. — Helyes. Ültessük öt mellé. És Ejna úgy intézkedett, hogy ezek egymás mellé üljenek majd, az asztalnak arra az oldalára, ahová ő is ülni fog. Önmagát úgy jegyezte föl a listán, hogy Strőm mellett fog ülni. És az ezredesnek nem volt kifogása ellene. * Schäferné mord, bosszús arccal villásreggelizett a konyhában és Laurinenek azzal kérkedett, hogy más házakban milyen kitűnő fogásokat tálalnak eléje. De amint legjobban kérkedett, egyszerre csak megjelent az ajtóban Péterke. — Most nem szabad annyira haragudnia, Schäfer nénike, — kérte Péterke. — És ne nézzen olyan szúró, haragos tekintettel a mi szegény tálainkra és lábasainkra, hiszen még kilyukadnak, ha így néz rájuk! Aztán meg, mi nagyon jól tudjuk, hogy maga még a legütött-kopottabb edényekben is kitűnő fogásokat tud elkészíteni. Schäferné mosolygott, mint aki megbékült. Ő főzött már Péterke születése napján és a bérmálásakor is és Péterkét szerette legjobban az egész Staal-családban. — Azért jöttem, hogy segítsek magának. — mondta Péterke és kötényt kötött maga elé. — Nna, ez szép magától! — mondta Schäferné és elismerőleg bólintott. — Máskor csak azért jönnek a konyhába a kisasszonyok, hogy föltartsanak a munkámban. — Hogy én is azért jönnék? — kérdezte Péterke hevesen. — Szabad megkavarnom ezt a majonézt, mi, kedves Schäferné? Kérem, engedje meg. — Ez bajos, bajos, kisasszonykám. Mert nézze csak, a majonézt, hogy úgy mondjam, érzéssel kell kavarni. De ha megígéri nekem, hogy mindég csak egyetlen egy csöpp olajat ad hozzá, akkor megpróbálhatja, — majd megunja aztán magától is! Péterke megígérte hogy a majonéz olyan lesz, mint a „bársony". Aztán elkezdte kavarni, az olajat is csak csöppentgette belé, Schäferné legteljesebb megelégedésére, úgy, hogy a sütés-főzés művésznője lassanként mégis csak jobb kedvre hangolódott. De még azután egy kis terefere mindég gyönge oldala volt Scháfernének. — Ne felejtse el azután, Scháferné, hogy a pástétomból vigyen el a fiának. Tudom még az én bérmálásomról, hogy azt szereti legjobban. Péterke úgy gondolta, annál is inkább fölszólíthatja erre, mert hát Schäferné fölszólítás nélkül is megtenné. — Nagyon köszönöm, kisasszonykám, de Amandus nem szereti valami nagyon a főzelékkel töltött pástétomot, sokkal jobban rajong a champignon-nal vagy más efélével töltött pástétomokért. — Kár, hogy ma nincs valami ilyesmi! — mondta Péterke sajnálkozva. — Na-a-aa, — felelte Scháferné elnézően. — Amandus már csak ilyen nyalánk természet! Amandus, a fia, volt mindene Scháfernének. Őmiatta dolgozott még agg korában is; a fiú elköltött mindent, amit az anyja keresett, de azért az öreg asszony csak rajongva tudott róla beszélni. — A múltkor alig találtam meg magát, Schäferné, amikor azért mentem magához, hogy mára berendeljem, — jegyezte meg Péterke, mialatt szorgalmasan tovább keverte a majonézt. — Miért költözött el? A mostani lakása sokkal kisebb, mint a régi volt, de meg aztán a három emelet is, a maga beteg lábainak! — Hát az igaz, — mondta Schäferné, — a mostani lakásunk nem valami tágas, de hát a kilátás miatt költöztünk ide, mert igazán gyönyörű a kilátás innen, nemcsak a folyóra, de a templomtoronyra is — kérem, én a templomóra szerint főzhetem az új lakásunkban a tojást! — ez szent igaz! És kérem, ez is egy neme a kényelemnek. Péterke most hirtelen megértette a helyzetet: Schäferné nem azért költözködött el, hogy a toronyóra szerint főzzön tojást, nem is a kilátás miatt, hanem mert a kisebb és rosszabb — tehát olcsóbb — lakás lehetővé tette, hogy a fiának nagyobb zsebpénzt adhasson, amiből a fiú úgyis sohasem kaphatott eleget. Scháferné éppen a tűzhelynél állott és fagylaltkrémet kavart, amikor hirtelen elrántotta az egyik lábast a tűzhelyről. — Mi történt? — kérdezte Péterke. De Scháferné egy szót sem szólt. Amire egyébként nem is volt szükség. Az utálatos kozmás szag mindent elárult, hogy mi történt. Scháferné haragtól és szégyentől vörös arccal fordult Péterke felé: — Ennek is az az átko . . . vékony lábas az oka! Amelyiknek ilyen vékony feneke van, mint a papiros, abban mindennek oda kell égni. Mit gondol, a kedves mama reszkíroz még rá újabb tejfölt és tojást? — Igazán nem tudom, Schäferné, de meg aztán nem is igen érnénk már rá még egyszer hozatni mindent, és aztán drága is lenne. Mit gondol, érezni fogják majd akkor is, ha a reszelt mandulát rátesszük? — Hogy azt hiszem-e? Persze, hogy érezni fogják, mert hiszen ez a krém totál odaégett! — Szaladjak föl anyushoz és kérdezzem meg? — Nem, — felelte Schäferné elutasítólag, — inkább egy szót se szóljon neki róla. Ismerem én a kedves mamát, hogy milyen, ha sok vendéget vár. Ha az utolsó pillanatban tud meg ilyesmit,hát egészen belezavarodik. Nincs más hátra, hagyjuk, hogy lesz, ami lesz! — Ah, ezt nem fogja észrevenni senki emberfia! — mondta Laurine, miután egy kanálkával megkóstolta. — Ha már a fagylalthoz jutottak, hát akkor a legtöbben már nem érzik a szagát semminek. — Igen, az urak talán nem, — felelte Scháferné, — de arra mérget vehet, hogy a hölgyek tüstént megérzik. — Sajnálom, maga miatt, kedves Scháferné, — mondta Péterke vigasztalóan. — Fölösleges, — válaszolta Scháferné megfontoltan. — Akik ma idejönnek, a legtöbben nagyon jól tudják, hogy milyenek szoktak a fogások lenni ebben a házban. Péterke tulajdonképpen szerette Scháfernét. De ezt a megjegyzését mégis csak nagyon szókimondónak találta. Elpirult, de egy szót se szólt és nemsokára magára hagyta Scháfernét. * Tartott a lakoma és úgy látszott, nagyon szépen fog lefolyni. Staal ezredes mindég szívesen látott magánál vendégeket. Most is olyan boldog és sugárzó arcú volt, mintha nem is lennének anyagi gondok a világon és az a gondja is, amely pedig állandóan gyötörte, hogy ugyan mi is lesz a három lányával, mintha eltűnt volna. Viszont Staalnét, akinek nem kellett töprengenie, mint Flórának, hogy melyik ruháját vegye föl, mert hiszen csak egyetlen egy társaságbeli toilette-je volt, annyira lekötötték az izgalmak, vájjon mint is fog minden lefolyni, hogy férfi szomszédja- 147