Uj Idők, 1915 (21. évfolyam, 27-52. szám)

1915-07-11 / 29. szám - Zilahy Lajos: Záveczky protezsál / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok

Az ajtó csendesen nyílott s az idős hölgy belé­pett. Fekete fejkendője mellől kicsillant őszes hajának kopott ezüstje. Hosszúnyelű­ fekete csipkés napernyőjét megtámasztotta az ajtó mellett. Kitárta a két kezét. — István! — Róza, — kiáltotta az öreg és egymás nyakába estek. A hölgy csendesen sírt. — Mióta nem hallottam már hírt rólatok. Nem irtok soha, Róza. A hölgy egy gyászszegélyes zsebkendővel töröl­gette a szemét. — Hát csak megvoltunk a mi nagy szegénysé­günkben. Mihályka most megy a főgimnáziumba. Rózsi, mióta hazajött — két éve lesz már annak is, — oda­haza van. A hölgy gyöngéden a Záveczky karjára tette a kezét. — István lelkem, nagy dologban jöttem hozzád. Azt hiszem, tudod, hogy Rózsi lányom ezelőtt két évvel végezte a tanítóképzőt. Most olvastuk a hirdet­ményt, hogy itt Gyarmaton egy állás van üresedésben. Szegény öcséd, áldott emlékű uram, azt mondta a ha­lálos ágyán, ha majd a Rózsi kijön a képezdéből és állásra van szüksége, eredjetek el Istvánhoz, az majd beszél Czenkyvel . . . Az öreg elsápadt. Most hirtelen eszébe lobbant a jelenet, mikor utoljára látta Mihály öccsét, Záveczky Mihályt, akit már akkor halálosan kínzott az asztma. Azt mondta Mihály, mikor utoljára megfogta a kezét: — István, ha én előbb meg­tanulnék halni, gon­dolj az enyéimre és majd annak idején menj el a Rózsi ügyében Czenkyhez .. . Akkor egy hosszú, néma kézszorítás volt a vá­lasza erre. Özvegy Záveczky Mihályné folytatta: — Nem akarok panaszkodni, István, de nagyon egyedül állunk a világban. Nem tudom mért, erősen ver az Isten keze. Nagy megváltás volna Rózsinak az az állás. Az öreg összeráncolt homlokkal állt föl, szárazon, kínosan köhögött. Most valami összedűlt benne, nagy, nagy kétségbeesés szakadt rá. Aztán csak annyit mon­dott: — No csak bizalom, Róza. Délelőtt tíz óra van. A vallás- és közoktatásügyi miniszter előszobájában a sok lakkcipős, redingot-s férfi között egy fehérhajú öreg úr ül: Záveczky István. A titkár már jelezte, mindjárt ő rá kerül a sor. A mi­nisztertanács után soron kívül fogadja a kegyelmes úr. Az öreg mereven, kiegyenesedve ül a díványon. Fakó arca kemény és komor. A régi, fidélis Pista bácsiból semmi sincsen benne. Az északi harctérről. Ütközet után. A német sebesültet a kötözőhelyre viszi bajtársa Védekezés az angol gázbombák ellen. Okszigénes készülékek használata az elkábult német katonák fölélesztésére

Next