Uj Idők, 1917 (23. évfolyam, 27-52. szám)
1917-09-16 / 38. szám - Zilahy Lajos: Rózsika / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
röződik az arcán. Erőt vesz magán és a következő párbeszéd alatt előveszi minden asszonyi babáját.) Az inas (nagyon alázatosan): Méltóságos asszonyom kezét csókolom, nem méltóztatik még lefeküdni? Az asszony: Nem. Most még egyelőre nem. (Leül.) Az inas: Nem méltóztatna talán átfáradni a másik szobába, talán egy negyedórára könyörgöm, esetleg ez a levegő nem fog jót tenni, kérném szépen, a méltóságos asszonynak. Jó lenne itt egy kicsit kiszellőztetni. Méltóztassék addig talán átfáradni . .. Az asszony: Ó, hagyja csak, kedves János. Ma már nem szellőztetünk. Majd holnap. (Nagyon kedvesen:) Ne fáradjon, kedves János. Tudja, azért nem kell ám magát nagyon törni a dologért. Az előbb az uram előtt egy kicsit szigorú voltam magához, de tudja, ez mind csak a látszat kedvéért van. Szeretem, ha az uram azt hiszi rólam, hogy energikus vagyok a személyzettel szemben. Tudja, ez a férfiaknak mindig imponál . . . Az inas: Hehehe. Igaz. Az asszony (mindig kedvesebb): Majd ha maga engem egy kicsit közelebbről megismer, akkor meg fogja látni, hogy én nem az úrnője vagyok magának, hanem a jóbarátja. Tudja, én az inasban is mindig az embert nézem. Maga olyan becsületes embernek látszik. János. Az inas (lehúzza a mellényét): Hát igen. Az asszony (minden idegszálával dolgozik): Üljön le, kedves János. Csak semmi formaság. Fogjon egy széket és üljön le, ne arra nádszékre üljön. Fogja meg azt a fotelt és húzza ide. Úgy ni. Tudja János, én egy kicsit szerencsétlen vagyok. Jólesik néha, ha találok egy embert, egy tisztaszívű, becsületes embert, akinek kiönthetem a szívemet. (Kezd biztos lenni a dolgában, közben már kézimunkázik. Nagyot sóhajt): Hja bizony, nehéz az élet. Húzza közelebb azt a széket, János. Maguk azt gondolják, hogy ha valaki méltóságos asszony, akkor már nyakig ül boldogságban. Pedig ha tudná! Ha maga tudná, hogy a én mennyit szenvedek . . . Sokszor annyira elfog a bánat, hogy szeretnék leugrani az emeletről .. . (Sír.) Az inas nem tudja, mitévő legyen a helyzettel. Sebesen majmozik a két hüvelykujjával és bután nézi az asszonyt. Néha nyugtalanul a szekrény felé tekint: Méltóságos asszonyom, nem méltóztatna talán mégis átfáradni a másik szobába, amíg kiszellőztetek ... Az kérném szépen a bútoroknak is jót tesz, ha az ember este egy kicsit kiszellőztet. . . Tetszik elhinni? Az asszony: Ne fáradjon, édes János. Ne törje magát. Milyen kötelességtudó maga! Milyen becsületes! Egy ilyen öreg embernek már nem kell annyira törni magát a dolog után. Nem szabad könnyelműsködni, az egészségre is vigyázni kell. .. Milyen ősz a haja ... (Megcirógatja a János fejét): Milyen ősz .. . Sokat szenvedett ugye az életben? Az inas: Hát... kérném szépen . .. Az asszony (egészen közel húzódik hozzá): János, mondja János, maga sohasem volt szerelmes? Maga sohasem szeretett valakit? Akit megkínzott, akit gyötört, akihez rossz volt és akit mégis nagyon, nagyon szeretett. Egy asszony .. . Nem volt ? Az inas: Egy asszony? Az asszony: Egy asszony ... Én tudom biztosan, hogy volt, mert minden férfi szeretett egyszer valakit. Mondja, milyen volt a maga asszonya? Milyen volt? Hogy élt és mit csinált? Mondja, hogy hívták? Az inas: Megmondhatom kérem szépen, ha éppen kíváncsi tetszik lenni. Rozálnak hívták. Pataki Rozália. Az asszony: Rozál. .. Milyen különös név. Az inas: Hát igen. Én csak úgy Rozinak hívtam. Az asszony: Szerette? Az inas: Hát... össze votunk ma nagyon szokva. Az asszony: Ugye nagyon szerette? Az inas: Hát nem mondom. Kedveltem. Igen dolgos, derék cseléd volt, Isten nyugosztalja szegényt. Az asszony: Meghalt? Az inas: Meg. Ma bizony három esztendeje, hogy meghólt. Az asszony: Hogy halt meg? Az inas: Hát kérem szépen .. . Leesett. Az asszony: Leesett? Honnan esett le? Az inas: Az emeletről. A harmadik emeletről könyörgöm. Az Tsonzo mellékéről. Egy erdő romjai 19-2