Uj Idők, 1919 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1919-02-09 / 6. szám - Zöldi Márton: Elvált házastársak / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
— Ugyan? — Azt hallottam, hogy valóban vagytok . . . Klárának rögtön eszébe jutott egy gyökértelen pletyka, melyen sokat mulatott. A pletyka szerint az öreg Laub, egy többszörös milliomos, kinek gyönyörű kastélya ,a vidék nevezetessége volt, ezt a kastélyt a hozzávaló birtokkal együtt felajánlotta Klárának abban az esetben, ha elválik férjétől és az aggastyán vágyait teljesíti. — És te elhitted rólam, amit beszéltek? — kérdezte Klára fürkésző tekintettel. — Nem — hangzott kissé határozatlanul. — Miért nem hitted el? — folytatta Klára tovább. — Mert tudtam, hogy Tarba Klára nem égeti fel maga mögött a hidat, mely őt a tisztességes világgal összeköti. — Úgy? — kérdezte Ida és előrehajolt székében, mint akinek közölnivalója van. — Nem lennél szíves megmondani, mi az, amit kedves általánossággal tisztességes világnak nevezel? Mert én leánykoromban ismertem néhány családot, melyeket felkiáltójellel mondottak tisztességeseknek . . . Ezek voltak a legunalmasabb és a legszívtelenebb népek ... És egyáltalában miért akarsz engem azok közé a régimódi asszonyok közé helyezni, kiknek arcképe ott függ a kopott aranyozású keretben és akiknek arcára a festő odalehelte az állati türelmet . . . Nos, tudd meg, hogy az csupán a festő ügyetlensége volt. . . Azok a hölgyek, akárhogy merevítik is arcukat, egyáltalában nem voltak olyan ostobák, amilyeneknek a portréjuk mutatja őket ... És ha erényesek maradtak, azt okosságból, számításból tették. Olyan korban éltek, amelyben az erényt haszólták, mikor az volt a keresett divatcikk . . . mikor azért a legnagyobb árakat fizették ... És ha azok a nők nem tértek le az erény útjáról, az azért volt, mert a házasságban feltaláltak mindent, amit benne kerestek . . . Hát nem veszed észre, hogy ez a korszak elmúlt, hogy ma minden siker azoké a nőké, kik tudatosan és nyilvánosan szakítottk a tisztességgel ! Barátom, ha most bukott nőről beszélnek, mindenki tudja, hogy olyan nőről van szó, ki magasra emelkedett. Hát nem tudod, hogy a legtöbb nő azért bukik el, mert nem tartotta érdemesnek védelmezni azt a pozíciót, melyet elfoglalt? Ez az én esetem . . . Megyek a többi után. A főmérnök csak ennyit válaszolt: — Klára, nekem fáj a hang, melyet erőltetsz . . . — A hajig? Lehet, hogy valamikor én is megütköztem volna rajta, de az ember mindennap új életet él . . . És neked nincs okod nyugtalankodni, nem fogok szégyent hozni arra a névre, melyet szíves voltál velem egy ideig viseltetni. Megnyugtatlak, hogy az emberek megvetése nem fog követni a kastélyba, melyet kapok . . . Az a kastély tudniilik impozáns arányú. A Műcsarnokból. Tatr László: Készülődés 109 {