Uj Idők, 1919 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1919-04-13 / 14. szám - Csathó Kálmán: Pókháló / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
Pókháló Regény írta CSAJHÓ KÁLMÁN 14. folytatás XI. Az ebéd alatt kétszer is megtörtént Irénnel, hogy szórakozottságában nem felelt a hozzá intézett kérdésre. Zoltán nyegle kamaszröhögéssel próbált ráolvasni: — Irén szerelmes! ... — Szeretném tudni, kibe! — felelt a leány közömbös unalommal. — Egyszerűen fáradt vagyok . . . Utólag csodálkozott rajta, hogy annyira meg tudta őrizni a hidegvérét és nem árulta el magát még egy könnyű pirulással sem. Ulrich figyelmesen nézett a leányára: — Sápadt vagy kissé. . . Azt hiszem, megerőlteted magad a tanulással. Pedig azt sem szabad túlságba vinni . .. — Ó dehogy! — tiltakozott Irén. — Gyalog jöttem haza és elbágyasztott a szokatlan tavaszi levegő... — Egy kis séta nem árt! — jelentette ki az anyja olyan hangon, mintha fellebbezhetetlen ítéletet hirdetne ki a pereskedők előtt, — de a fáradtságodnak nem is az az oka. Hanem az, hogy nem alszod ki magad rendesen soha! Tegnap még fél kettőkor is világosság volt a szobádban. Olvastál!! Irén arra gondolt, hogy íme, milyen tökéletes könnyedséggel tudja beletalálni magát a színlelés mesterségébe. A lelkiismerete ugyan tiltakozott ellene, de mégsem annyira, hogy a siker nyomán keletkező fölényes biztonságérzést elnyomja s mosolyogni szeretett volna a családja szent együgyüségén. Ezeket ugyan nem nehéz félrevezetni! . .. Ebéd után kényelmetlen kis kanapéjának a sarkában üldögélt, nyitott könyvvel a kezében, de korántsem azért, hogy olvasson, hanem hogy leplezze azt a sajátságos, merengő állapotot, amelybe a déli sétára való visszaemlékezés ringatta. Félig lecsukódó szeme előtt összefolytak a betűk és révedező gondolataival újra meg újra végigkísérte önmagát és a színészt a napsütötte utcákon. Tulajdonképpen arra akart gondolni, amit egymással beszéltek, de az emlékébe idézett szavak értelme most, utólag nem bírt áttörni azon a fizikai jó érzésen, amit a Fonyódy hangjának a muzsikája keltett a vérében. A gondolatokat elnyomta felzavart érzékeinek az emlékezése s a zsibbasztó gyönyörűséget újra érezte a karjában, a vállában, mint akkor, amikor egymás mellett haladva, a könyökük néha-néha összeért. Maga előtt látta a színész gondosan ápolt, de erőteljes kezét, amely valami félelemmel vegyes, leküzdhetetlen vonzódást keltett benne és megborzongott jólesően, mintha az a forró, fehér kéz végigsimított volna rajta. Zsongó idegeikkel, önfeledten süppedt bele ebbe a vágyakból és emlékezésekből támadt mámorba, és csak mint enyésző fénycsík, amit a foszforos gyújtó ír a sötét szoba falára, úgy derengett a lelke mélyén az öntudat halvány fonala, azt a bizonytalan érzést keltve benne, hogy tiltott és veszedelmes út az, amelyre lépni készül. De ez csak olyan volt, mintha nem is az ő gondolata lenne, mintha más valaki gondolná, aki messze, nagyon messze van és tőle egészen idegen. Ő maga kábultan vitette magát vágyai hömpölygő sodrával, ismeretlen tájak felé, akarat nélkül, ellenállás nélkül felolvadva az imádott férfi lényében, amely így az emlékezésen át sokkal intenzívebb hatással volt rá, mint mikor a valóságban szemközt állt vele és mikor a szűzi tartózkodás és a társasági formák fegyelmező ereje gátat állított az ösztöneinek. — Mindig komoly és dolgos!... Mindig olvas és tanul. . . Szabad érdeklődni, hogy mi foglalja le annyira a figyelmét ? . .. Balog állott előtte, aki éppen úgy, mint a múltkor, ezt az időt akarta fölhasználni a leánnyal való beszélgetésre, amíg a professzor fel nem ébred délutáni álmából. Azóta szándékosan nem kereste fel Irént, arra számítva, hogy ez alatt a pár nap alatt gyökeret ver és kihajt szívében a bizalom, amelynek a magvát, — úgy hitte, — sikerült termékeny talajba ültetnie. Irén felriadt: — Maga az ? Észre se vettem, mikor bejött. .. A fiatalember modorában állandóan volt valami mesterkéltség s magas hangja mindig bántó meglepetésképpen hatott Irénre, bármilyen jól ismerte is már évek óta. Most pedig, amikor minden idegszálán annak a másiknak a férfias lénye uralkodott, kétszeres erővel érezte ezt a hatást, amit az első pillanatban nem is bírt teljesen eltitkolni. — Zavarom? — kérdezte Balog. Szabados Sándor, Szamuelly Tibor, közoktatásügyi népbiztos közoktatásügyi népbiztos A forradalmi kormányzótanács tagjai Ágoston Péter, külügyi népbiztos Pogány József, külügyi népbiztos Vajda Manó fényképei '256