Uj Idők, 1920 (26. évfolyam, 1-29. szám)
1920-06-01 / 15. szám - Pásztor József: A Múzsa csókja. Regény / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
Rápillantott Angélára. — Nem olvasott tőle semmit? — Nem. — Majd hozok magának egy könyvet teile. Nekem van két kötetem is. Angela szeme megcsillant. — Hozza el mind a kettőt. Zsembely pillantása belesimult az Angela szemébe s a szája széle megrándult. — Ilyen emberrel kellene magának megismerkednie. Igen, Angela. Angela elpirult. — Miért? — Hát... érdekből. . . Sok barátja van a színháznál. Benfentes mindenütt.. . Ez csak szólna valamelyik színigazgató barátjának. Angela kék szeme sötét fénykén megvillant. A hosszú, bársonyos szempillája leereszkedett a szemére s halkan mondta: — Gondolja? — Gondolom. Angela aztán rántott egyet a vállán s az arca elborult. — Mit törődik ő velem? Zsembely maga elé nézett. — Hát csak úgy mondtam . .. Angela visszapillantott Barabás felé s észrevette, hogy Barabás még mindig nézi. Odafordult Zsembelyhez s zavartan mondta: — És mit csinálhat ő itt? Ebben a kis erdei házban ? — Hát ki ismeri ezeknek a szeszélyét? Tavaly az Adrián utazott a saját hajóján. Azelőtt Svájcban. Most elbújik ebbe a csöndbe. Talán alkot valamit? — Alkot? Mi az, hogy alkot? — Hát ír. Valami regényt, vagy színdarabot. • Angela szeme megcsillant. — Színdarabot is? — Hát persze. Százezer koronát is keres egy darabbal. — Százezer koronát? Elhallgattak. Lassan felértek a gerincre. Angela elkomolyodva, maga elé meredve lépegetett a Zsembely oldalán, Zsembely mélyet sóhajtott s az Angela keze után nyúlt. Angela elrántotta a kezét. Zsembely szemrehányással pillantott rá s csalódottan szaladt ki a száján: — Angela! S odasimult Angélához. Angela elhúzódott tőle s hűvösen szólt: — Mit akar? Zsembely szeme nedves fényben csillant meg. — Hát Angela.. . Nem lát bennünket senki . . Angela gúnyosan felelt: — Csókolózni akar? Nincs kedvem hozzá. Zsembely riadtan pillantott rá. — Angela! Aztán zavartan hebegte: — Hiszen maga . .. Maga lesz az én kis feleségem ... Maga Angela. Angela megállt. A szemébe nézett Zsembelynek: — Olyan bizonyos ez, Zsembely úr? — Angela! Angela szeme megcsillant. — Hát mondtam én, hogy férjhez akarok menni? Zsembely pislogott. — Mi, akik művészlelkek vagyunk... Annyira összeillenénk... Hát majd kiadom a verskötetemet, Angela... És én is híres ember leszek. Akarja, hogy elszavaljam „A tölgyfá"-t? S hirtelen pózba vágta magát. — Nem — mondta hirtelen Angela s a tekintete hidegen vágott, mint az acél. Zsembely orra megnyúlt. Ekkora balsikere rég nem volt. Angela odaért a Brommer-villa kapujához. Nekitámasztotta fejét a kapunak s benézett a kapun. Zsembely félszemmel Angélára pislantott s óvakodva kérdezte: — Nem akar egy kis görög táncot, Angela? Angela szeme megcsillant. De azt. Azt igen. Belekarolt hirtelen a Zsembely karjába. — Tudja, úgy szeretném egyszer . .. Olyan ruhában . .. Olyan izében . .. Mint ahogy a moziban láttam . .. Oszt énekelnék is valamit hozzá ... Olyan kurta kis szoknyában s a hajam is úgy fésülném . . . Csupasz karral, mezítláb. Belepirult, ahogy mondta: — Én csinálok is magamnak olyan kis ruhát, a rajzok után. — Miből? — Ócska lepedőből. Aztán a hajamat is majd úgy fésülöm. Olyan hegyes konttyal, jaj, így táncolok egyszer! — Mikor? Angela szemén fény villant meg. — Majd egyszer. Zsembely elővette a tárogatóját. Szomorúan feldagasztotta az arcát, belefújt a tárogatóba s könnyű kis ritmusokat csalt ki belőle, olyanokat, mintha a zergéknek fújna valamit az ugrabugrálásuk alá. Angela előrefutott, a térdét emelgette, aztán a karjait félkörben a feje köré hajlítva, visszalépkedett. Körültáncolta Zsembelyt s a tánc végén nevetve eresztette a tenyerét a fejére. Zsembely szeme csillogott, mint az olvadó jégcsap. .Angela lihegve ült le. Zsembely letette a tárogatót a földre és az Angela arca fölé hajolt. — No, most csak megérdemlem? Angela közömbösen az arca közepére mutatott. — Itt. Zsembely letérdelt a fűbe s pát hosszal mondta: — A költő adja a múzsájának. És rácuppant a szája Angela arcára. Angela rámeresztette a szemét. — Mondja, mi az a múzsa? Zsembely zavartan nézett vissza rá. — A múzsa, az egy nő ... Antik nő . . . Régi nő" . . . Nagyon régi nő. Angela félrehúzta a száját. — Régi nő? Szóval vén. Akkor nem érdekel. Megcsípte a Zsembely karját. — De a Barabás könyveit hozza el holnap. Zsembely lehajtotta a fejét. — Elhozom. Angela rámosolygott Zsembelyre s hirtelen megveregette az arcát. — Hiszen olyan édes, olyan cuki fiú maga lelépkedtek a hegyoldalról. Az ebédnél Angela, mikor a törtkrumplit, hús nélkül legyűrte, odafordult az anyjához: — Tudják-e, ki lakik a hegytetőn, a Brommerházban? — Ki? — Egy híres író, Kubicsek felnézett, a tenyerével végigtörölte a száját. — Hát osztán? 280