Uj Idők, 1921 (27. évfolyam, 1-24. szám)

1921-11-01 / 23. szám - Holt szemek, D'Albert operájáról / Társadalmi, ismeretterjesztő cikkek, genreképek, leírások - Kovács Ákos: Divatlevelek / Társadalmi, ismeretterjesztő cikkek, genreképek, leírások - Wiesner Emil / Társadalmi, ismeretterjesztő cikkek, genreképek, leírások

A KEC-YE-L^ES (SZSA/ete Wiesner Emil November 22-én délelőtt, ötvenhat éves korában meghalt Budapesten Wiesner Emil könyvkiadó, aki évtizedeken át volt egyik vezetője a Singer és Wolfner könyvkiadó vállalatnak. Élete szép példá­ját szolgáltatja annak, hogy mire képes az erős akarat, a szorgalom, a kitartás. Wiesner Emil könyvkereskedősegédből a magyar könyvkiadók egyik leg­kiválóbbja lett. Mindent megtanult, amit könyvkiadónak, könyvkereskedő­nek tudnia kell s gazdag szak­ismeretein kívül széleskörű irodalmi mű­veltséget is szerzett. Foglalkozásában hivatást látott. Hivatást látott hogy minél szélesebb néprétegeket abbar, nyer­jen meg a könyv, a magyar könyv szá­mára, kiadói terveinek megalkotásában a kispénzű emberekre, a szerény anyagi viszonyok között élő nagy tömegekre gondolt elsősorban. Hogy számukra is elérhetővé tegye azt a nagy gyönyörű­séget, amit a jó könyvek olvasása ad, még­pedig olcsó pénzért tegye elérhetővé: ez volt életének alapgondolata, legfőbb törekvése. Amire törekedett, a célt, sike­rült megközelítenie. Nagy része van ab­ban, hogy a Filléres Könyvtár, a leg­kiválóbb magyar ifjúsági írók műveinek olcsó gyűjteménye, megindult és kötetei több százezer példányban elterjedtek országszerte és az ő eszméje, az ő alko­tása a Milliók Könyve című vállalat is, irodalmi színvonalon álló regények olcsó sorozata, amelynek népszerű füzeteiből több millió van forgalomban. Kivette a részét az Én Újságom, a Magyar Lá­nyok s az Új Idők felvirágoztatásából csakúgy, mint abból a munkából, amely a magyar ifjúsági írók útját egyengette. Eleven, találékony, leleményes szellem volt, nagyvonalú az elgondolásokban, pontos és fáradhatatlan a tervek megvalósításában. Aki a tömegkultúra történetét írja meg Magyarországon, nem feledkezhet meg Wiesner Emilről és nagy része volt az ő csöndes, szívós, kitartó munkásságának a­bban is, hogy a magyar könyv, amelyre negyedszázad előtt még nem igen akadt vevő, az utolsó két évtized alatt milliók és milliók szívét hódította meg. Holt szemek — D'Albert és Ewers Hans Heins operája — A proletárdiktatúra óta nem volt be­mutató a budapesti Operaházban. Az utolsó bemutatóest 1919 tavaszán Strauss Richárd Ariadne-jával örvendeztette meg a pesti közönséget, de azok, akik a be­mutatón megtöltötték a széksoroka­t, nem méltányolták még azt a moliérei iróniát sem, amellyel a s­­zövegkön­yv írója, Hofm­annsthal kicsúfolja az úrhat­nám polgárt- Az Ariadne, amelyet az el­múlt napokban újított fel az Operaház, 1919 tavaszán, néhány előadás után, le­került a műsorról. A zenei krónika fel­jegyzi, hogy a bemutató estén az egyik páholyban kifogásolták a dalmű mesteri kvintettjét s aki kifogásolta, úgy véleke­dett, hogy nem helyeselhető, ha egyszerre többen beszélnek vagy énekelnek a szín­padon. Jobb lenne, — javasolta, — ha egy bizalmit bíznának meg óhajaik tol­mácsolásával ... 1919 tavasza óta többszörösen megvál­tozott ősszel a rendszer az Operaházban és az az igazgatói karosszéket az a férfiú foglalta el, akinek aránylag a leg­nagyobb szerencséje volt az összes buda­pesti operaigazgatók között:­ Máder Rezső Az első opera, amelynek betanításával és bemutatásával Máder működését elkezdte, reá is jellemző. Az opera szövegkönyvének tárgya ki­próbált hatású. Pantomim, dráma, sőt opera is készült már a feldolgozásából és valamennyi sikert aratott a vak ember történetével, aki azzal, hogy szeme világát­­ visszanyeri, boldogságát veszíti el és a csúf valóságból visszamenekül az örök sötétség álomvilágába. Eb­ből a tárgyból operaszövegkönyvet a legnépszerűbb német írók egyike írt: Ewers, aki, amint azt egy nyilatkozatában kijelen­tette: a nyárspolgárok bosszantásából él. Hozzátehetjük, hogy jól él, mert az epparter le bourgeois még ma is a jöve­delmezőbb foglalkozások közé tartozik. A szövegkönyvhöz­­Albert komponált zenét, aki A hegyek alján-ban már megr­mutatta, hogy nem esik nehezére olyan zenét írni, amely könnyű, dallamos, érzel­mes, de azért hangzásában újszerű, csil­logó és hatásos. Minden reménye meg lehetett tehát Máder igazgatónak arra, hogy ez az opera sikert arat. A Holt szemek azon­­­ban, Marc Henry drámai ötlete, Ewers apró ravaszkodásai, erőszakolt szimbo­lizmusa és evangéliumi vonatkozásai, az Operaház kitűnő előadása, sőt d Albert népszerűsége ellenére sem aratott sikert, aminek, véleményünk szerint, a legfőbb a oka az, hogy a szövegkönyvből hiányzik meggyőző erő. A megborzongtatások mesterének nem lehet hinni és ahogyan ő az evangéliumi jó pásztor példázatát idézi, az opera előjátékában és befejező jelenetében, ez éppen olyan bosszantó, mint az az óvatos és körültekintető, pa­pírmasé satanizmus, amellyel az Alrau­néban örvendezteti meg kiadóit ez a karcsú, monoklis, világosszőke hajú, simaarcú német. D Albertnek az opera problémája, amely a nagy Monteverdit, Rameaut, Gluckot, Wagnert egy életen át foglal­koztatta, nem probléma. Ő nem keres új megoldásokat. Tudja, hogy a siker titka az operában: helyesen adagolni a zenét, a szöveget, a színpadi látványosságot.Hogy a közönséget nem szabad elfárasz­tani, figyelmét túlságosan igénybe venni. Ő az adagolást valóban nem is veti el. És gondja van a változatosságra is. De a zene, amit ad, nem hat a frisseség ere­jével, nem új. Hervadt. És evangéliumi részeiben nincsen hit. Nem nagyvonalú és nincs páthosza. Hasonlítsuk össze Krisztus megérkezésének elnyújtott jele­netét például Lohengrin megérkezésének idegfeszítő, az extázisig felmagasodó zenei előkészítésével és megmértük­­Al­bert skáláját. Ebben a skálában azonban mégis van néhány melankoliás, érzelmes hang, amelyekből nagyívű melódia lesz és van néhány szenvedelmes kitörés is. Nem sok­ kevés. De az szép. És az néha kárpótol negyedórák semmitmondásáért. Í­­gy- Telefon-üzenetek Mühlbeck Károly rajza • - - -­ 58 Téli divat — Párisi levél — Páris, 1921. november. Vernissage, déli korzó, thée premiére, souper a grand hôtel dansant, ragyogó télikertjében. . . mennyi, de mennyi al­kalom a női szépség, a női csillogtatására. . . Illetve nem elegancia is alka­lom, hanem parancsoló szükségszerűség, hiszen a világ fővárosának társaságbeli asszonya semmiképpen sem követheti el azt a jóvátehetetlen mulasztást, hogy elmaradjon a ,,high life" valamelyik társadalmi" eseményéről.­­ Csakhogy persze minden alkalomhoz más és más kosztümök, toilettek, bun­dák, kalapok, cipők kellenek. A következő sorokban megpróbálom leírni egy párisi szépasszony ruhaarze­nálját, melyet déli 11 órától késő éjsza­káig mozgósít a férfivilág ellen való harcában. Ebben a harcban különben a legjellemzőbb az, hogy a drága fegyve­reket rendszerint valamelyik férfiú veszi meg a harcos nő elkábított számára,

Next