Uj idők, 1925 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1925-01-25 / 4. szám - Lyka Károly: Magyar képek / Társadalmi, ismeretterjesztő cikkek, bírálatok
radhatatlan Wohl Janka, ki a maga szegénységében, szűk kis lakásában Liszt Ferenccel, Hubayval, Justh Zsigmonddal, Vay Péterrel oly ragyogó szalont tudott teremteni s befejezte a boldogabb békeidő ez evolúcióját Fesztyné a maga hatalmas méretű társadalmi alkotásával. Íme itt a Feszty-szalon egy sarka. Fenn a falon az Árpád mester híres triptychonja s alatta a vendégek. Balról Emmer Kornél, Berzeviczy Albert, a fiatal Teleki Domokos, Tolnai Ákos, a szakállába mosolygó Morelli mester, majd tovább Bánffy Györgyné, Berzeviczy Albertné, Bródy Sándor, Ujfalussy plébános, felette Teleszky, alatta Malonyayné, — az asztalnál hátul Hegyessy Mari, Nagy Ibolyka, felettük Vizváry, Vizváryné, Náday, odább báró Szalay Imre, Ferenczy Feri, elötte Rippl Rónai, mellette Kardos festő, Teleki Sándor, Márkus Emma, Vészi József, — legelől jobbra tőlem Ordódyné és Rickl Gyuláné ... És a többiek? Hol van Herczeg Feri? ő fenn a Jókai dolgozószobájában asszisztál az öreg Vadnay Károllyal incselkedő Gyulai Pálnak. Olympusi kényes jelenet! Mikor a fényképezés után lassan felballagunk Móric bácsival az emeletre, a szelid halhatatlan magához inti Herczeget s valami soha el nem felejthető bájosan gyermeteg büszkeséggel mutat műveinek az óriási könyvtárára. Hozzánk fordul és súgja: „Lássátok, ezt csináltam, ennyit írtam én, ti most folytassátok és tegyetek túl rajtami . .." De figyelmünk csakhamar a Gyulaiék vitája felé fordul. Ott a dolgozószoba másik végében hangosodik a szó; Gyulai bácsi ugyancsak „kedélyesen" marja és eszi az ildomos és menekülni nem tudó Vadnay Károlyt. Végigveszekszik az egész XIX. század magyar irodalmát, már Bajzánál tartanak ... Jézusom, mikor érnek el a jelenkorhoz?! Hát azért mégis elérnek ahhoz a jelenhez. Ugy hajnalban öt óra felé. Akkor mi vagyunk az utolsók, akik a vendégszerető házból az udvarra lépünk. Fölségesen enyhe, koratavaszi hajnal, — a testes öreg Vadnay fellélegzik s a „Fővárosi Lapok" régi ildomosságával menekülne. Szól Gyulaihoz: — önnek nincs igaza. De én önnel való vitámat felfüggesztem ... — — Hohó, — dévajkodik a kis Gyulai bácsi, —nem oda Buda! Azt a vitát én most itt önnel végérvényesen eldöntöm! — Most? Itt? És ímhol hogyan óhajtja e döntményt? — Hogyan? Versenyfutással! Igenis, versenyfutással, uram! Versenyt futok a tekintetes úrral innen Móricéktól a Bajza utcán végig, egész az Andrássy-útig. .. — ön elménckedik, Gyulai úr ...? — Dehogy is! Rajta, tessék, indítsa potrohát a tekintetes úr! Majd ez az izé... Dodó főhadnagy (mármint én!) lesz a pályabíró, fusson előre, öcsém, az Andrássy-útig .. . — Futok ... Szegény jó öreg Vadnay Károly ugyan ámult: ilyen nem volt benne a Sasku Károly „Illtanában", se az „általános" se a „részleges illtanban". De hát indulni kellett.— Rajta, tekintetes úr! És fogadok, hogy legyőzöm az ön potrohát... Indultak. Micsoda kedvesen komikus verseny! És a kis Gyulai bácsi győzött. De akkorra az Andrássyúti rendőr is érdeklődött már, én hessegettem el... Régi szebb, boldogabb idők! Oly kevesen vagyunk már abból a szalonból, — és e kevesek nevében egy hálás kézcsókkal hódolok az Árpád özvegyének . . . Magyar képek Irta: Lyka Károly Leszűrt szépségű képek egész sorát állította ki Iványi-Grünwald Béla az Ernst-múzeumban. Ezek mintegy betetőzik festő munkálkodását, amelyet eddig kiváló értékűnek ösmertünk s amelynek fontosabb állomásairól szintén beszámol a kiállításnak egy képsorozata. A kezdet: Nagybánya friss tavasza, a betetőzés: túl a dunai magyar falvak képei, főképen a Balaton közeléből. Egy szép nyár érett gyümölcseit kapjuk bennük s nem gondolunk többé a közbeeső állomásokra, Párisra, Olaszországra, mert itt minden magyar levgőjű és magyar beszédű, mintha stílusának fejlődésébe soha semmi külföldi kultúra bele nem szólt volna. Visszatért gyermekkori benyomásaihoz, szűkebbhazája meghitt tanyái, gémes kútjai közé, széles útjaira, nagy csöndjébe, együgyű falvak szimpla fehér vályogfalai, barna zsúpja, arany kazlai, port szitáló udvarai, kopott legelői közé. Itt aztán nem csak képüket látta, hanem újra megérezhette bennük a tősgyökeres erőt, a monumentális nagyságot. Azt hisszük, hogy ezekből a semmiségekből, amelyek az idegen számára csupa néprajzi adat, csak úgy formálhatta e nagyerejű képeket, hogy egész szívvel rajtuk csüngött és semmi más nem érdekelte rajtuk, mint éppen az, ami az idegenre nézve mindenkorra rejtély marad: a magyar falu költészete. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy e képeken nem művészeti problémák megfejtését állapíthatjuk meg elsősorban, hanem azok tükörképei egy érzéssel teljes embernek, aki most találta meg a lelkéhez legközelebb álló dolgot s mivelhogy történetesen éppen festő, a festés eszközeivel sűríti érzéseit formába. Abból is látnivaló ez, hogy semmi festési raffinéria, semmi ötletesség, semmi póz nem fedezihető fel azokon: csaknem klasszikus egyszerűség, igénytelen előadási, szerényre fokozott eszközök az egész szerelvénye. Valahogyan illik is ez az előadás ahhoz, amit előad, tárgy és stílus valóban harmóniába olvad itt-A kiállításon szerepel szobrász-társa, Kisfaludi Stróbl Zsigmond egy sor szobra, köztük egy síugár Vénusz, amelynek képét nemrég reprodukálta az Uj, Idők. Azon kívül főkép képmás-szobraival keltett feltűnést, amelyek a karakter élének és reális megmintázása révén tűnnek ki. Köztük talán a legszebb éppen kiállító társának, Iványi Grünwald Bélának bronz-büsztje, amely tárgyával és művészi velősségével méltó dísze a festő legújabb műveit magában foglaló teremnek. 86 PORGRÁCZ GYÖRGY SZÜCSIlESTER BUDAPEST IV, VERES PrtHOÉ CCCA 19. Készít finom szűcsárut és Átalakításokat legújabb divat szerint, Jutányos árak mellett Telefon: József 86—28.