Uj idők, 1925 (31. évfolyam, 1-26. szám)

1925-01-25 / 4. szám - Lyka Károly: Magyar képek / Társadalmi, ismeretterjesztő cikkek, bírálatok

radhatatlan Wohl Janka, ki a maga szegénységében, szűk kis lakásában Liszt Ferenccel, Hubayval, Justh Zsigmonddal, Vay Péterrel oly ragyogó szalont tudott teremteni s befejezte a boldogabb békeidő ez evolúció­ját Fesztyné a maga hatalmas méretű társadalmi al­kotásával. Íme itt a Feszty-szalon egy sarka. Fenn a falon az Árpád mester híres triptychonja s alatta a vendégek. Balról Emmer Kornél, Berzeviczy Albert, a fiatal Teleki Domokos, Tolnai Ákos, a szakállába mosolygó Morelli mester, majd tovább Bánffy Györgyné, Berzeviczy Albertné, Bródy Sándor, Uj­falussy plébános, felette Teleszky, alatta Malonyayné, — az asztalnál hátul Hegyessy Mari, Nagy Ibolyka, felettük Vizváry, Vizváryné, Náday, odább báró Szalay Imre, Ferenczy Feri, elötte Rippl Rónai, mellette Kardos festő, Teleki Sándor, Márkus Emma, Vészi József, — legelől jobbra tőlem Ordódyné és Rickl Gyuláné ... És a többiek? Hol van Herczeg Feri? ő fenn a Jókai dolgozószobájá­ban asszisztál az öreg Vadnay Károllyal incsel­kedő Gyulai Pálnak. Olympusi kényes jelen­et! Mikor a fényképezés után lassan felballagunk Mó­ric bácsival az emeletre, a szelid halhatatlan ma­gához inti Herczeget s valami soha el nem felejthető bájosan gyermeteg büszkeséggel mutat műveinek az óriási könyvtárára. Hozzánk fordul és súgja: „Lássá­tok, ezt csináltam, ennyit írtam én, ti most folytassá­tok és tegyetek túl rajtami . .." De figyelmünk csak­hamar a Gyulaiék vitája felé fordul. Ott a dolgozó­szoba másik végében hangosodik a szó; Gyulai bácsi ugyancsak „kedélyesen" marja és eszi az ildomos és menekülni nem tudó Vadnay Károlyt. Végigveszek­szik az egész XIX. század magyar irodalmát, már Bajzánál tartanak ... Jézusom, mikor érnek el a je­lenkorhoz?! Hát azért mégis elérnek ahhoz a jelen­hez. Ugy hajnalban öt óra felé. Akkor mi vagyunk az utolsók, akik a vendégszerető házból az udvarra lépünk. Fölségesen enyhe, koratavaszi hajnal, — a testes öreg Vadnay fellélegzik s a „Fővárosi Lapok" régi ildomosságával menekülne. Szól Gyulaihoz: — önnek nincs igaza. De én önnel való vitámat felfüggesztem ... — — Hohó, — dévajkodik a kis Gyulai bácsi, —­nem oda Buda! Azt a vitát én most itt önnel végérvé­nyesen eldöntöm! — Most? Itt? És ímhol hogyan óhajtja e dönt­ményt? — Hogyan? Versenyfutással! Igenis, verseny­futással, uram! Versenyt futok a tekintetes úrral innen Móricéktól a Bajza­ utcán végig, egész az An­drássy-útig. .. —­ ön elménckedik, Gyulai úr ...? — Dehogy is! Rajta, tessék, indítsa potrohát a tekintetes úr! Majd ez az izé... Dodó főhadnagy (már­mint én!) lesz a pályabíró, fusson előre, öcsém, az Andrássy-útig .. . —­ Futok ... Szegény jó öreg Vadnay Károly ugyan ámult: ilyen nem volt benne a Sasku Károly „Illtanában", se az „általános" se a „részleges illtanban". De hát in­dulni kellett.­­— Rajta, tekintetes úr! És fogadok, hogy legyő­zöm az ön potrohát... Indultak. Micsoda kedvesen komikus verseny! És a kis Gyulai bácsi győzött. De akkorra az Andrássy­úti rendőr is érdeklődött már, én hessegettem el... Régi szebb, boldogabb idők! Oly kevesen vagyunk már abból a szalonból, — és e kevesek nevében egy hálás kézcsókkal hódolok az Árpád özvegyének . . . Magyar képek Irta: Lyka Károly Leszűrt szépségű képek egész sorát állította ki Iványi-Grünwald Béla az Ernst-múzeumban. Ezek mintegy betetőzik festő­ munkálkodását, amelyet eddig­ kiváló értékűn­ek ösmertünk s amelynek fontosabb állomásairól szintén beszámol a kiállításnak egy kép­sorozata. A kezdet: Nagybánya friss tavasza, a betető­zés: túl a dunai magyar falvak képei, főképen a Bala­ton közeléből. Egy szép nyár érett gyümölcseit kap­juk bennük s nem gondolunk többé a közbeeső állo­másokra, Párisra, Olaszországra, mert itt minden magyar levgőjű és magyar beszédű, mintha stílusának fejlődésébe soha semmi külföldi kultúra bele nem szólt volna. Visszatért gyerm­ekkori benyomásaihoz, szűkebb­hazája meghitt tanyái, gémes kútjai közé, széles út­jaira, nagy csöndjébe, együgyű falvak szimpla f­ehér vályogfalai, barna zsúpja, arany kazlai, port szitáló udvarai, kopott legelői közé. Itt aztán nem csak képü­ket látta, hanem újra megérezhette bennük a tős­gyökeres erőt, a monumentális nagyságot. Azt his­­szük, hogy ezekből a­ semmiségekből, amelyek az ide­gen számára csupa néprajzi adat, csak úgy formál­hatta e nagyerejű képeket, hogy egész szívvel rajtuk csüngött és semmi más nem érdekelte rajtuk, mint éppen az, ami az idegenre nézve mindenkorra rejtély marad: a magyar falu költészete. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy e képeken nem művészeti problémák megfejtését állapíthatjuk meg első­sorban, hanem azok tükörképei egy érzéssel teljes embernek, aki most találta meg a lelkéhez leg­közelebb álló dolgot s mivelhogy történetesen éppen festő, a festés eszközeivel sűríti érzéseit formába. Ab­ból is látnivaló ez, hogy semmi festési raffinéria, semmi ötletesség, semmi póz nem fedezihető fel azo­kon: csaknem klasszikus egyszerűség, igénytelen elő­adási, szerényre fokozott eszközök az egész szerel­vénye. Valahogyan illik is ez az előadás ahhoz, amit előad, tárgy és stílus valóban harmóniába olvad itt-A kiállításon szerepel szobrász-társa, Kisfaludi Stróbl Zsigmond egy sor szobra, köztük egy síugár Vénusz, amelynek képét nemrég reprodukálta az Uj, Idők. Azon kívül főkép képmás-szobraival keltett feltűnést, amelyek a karakter élének és reális meg­mintázása révén tűnnek ki. Köztük talán a legszebb éppen kiállító társának, Iványi Grünwald Bélának bronz-büsztje, amely tárgyával és művészi velőssé­gével méltó dísze a festő legújabb műveit magában foglaló teremnek. 86 PORGRÁCZ GYÖRGY SZÜCSIl­ESTER BUDAPEST IV, VERES PrtHOÉ CCCA 19. Készít finom szűcsárut és Átalakításokat legújabb divat szerint, Jutányos árak mellett Telefon: József 86—28.

Next