Uj Idők, 1926 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1926-05-30 / 22. szám - Krúdy Gyula: Finomkodás a Tisza-mentén / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
valami éji dalt daloltatott magának kedvenc hangszerével. A férfi oda is fülelt, meg a fülemülére is. A fülemüle csak most kezdte rá istenigazában. Mintha megérezte volna, hogy most olyan valaki hallgatja, akinek az ő dala a legkedvesebb muzsika. Fent, a sötétkék égen fehérszárnyú ködrajok úsztak. Mintha vándorsirályok szálltak volna nesztelenül a májusi éjszakában. Egyik kergette a másikat, azok is szerelmesek lehettek egymásba. rokat. A férfi nézte a holdfényes égi úton siető vándohallgatta a fülemülét, magába szítta az orgonabokrok lelkét. A pittypalatty vert a mezőn. Ott most minden gyémántharmattól ragyog. A szellő meglopja a kakukfü keblét. A májusi éjszaka feltárja minden titkát. Nincs most, aki azt meglesse, csudálja. Odabent elhalóan hangzottak az utolsó akkordok. A fülemüle felelgetett rájuk. Mintha azt mondta volna: én szebbet tudok annál. Csattogott, tele tüdővel, megszakadó szívvel. A verandáról olyan sóhajtás szállt el, mintha gordonka kisérte volna a fülemüle dalát. A kerti úton nehéz lépések csikordultak. A tót bakter járta körül a környéket. A vén Csincsala, aki húsz év óta, tavasztól késő őszig, egy éjszakát sem töltött fedél alatt, most éppen erre került-fordult, végezve megszokott hivatalát. Ebben még a gazdájával sem cserélt volna. Nem volt, aki parancsoljon neki. Független úr volt az éjszakák átvirrasztásában. Ilyenkor odamehetett, ahova neki tetszett. A holdvilágos verandán ülő embert ésszre kellett vennie. — Jó estét — morbult feléje tisztességtudóan. Az úr megkérdezte, hogyan vetődik erre s ledobta neki a csemegét, a még égő szivarvéget. — Hát csak, instálok, hallgatok, hogy de te milyen szépen fityoli ez a madár!.. . Még a vén Csincsala is ettől részegedett. Eljött a kert végéről, hogy közelebbről hallgassa. És odabent, a mesterséges illatok párázatában van valaki, akinek ez unalmas. (Egy szép fehérkarú valaki, akinek selymes, hullámos szőke hajáért úgy bolondult az ura s aki a száján nyíló piros rózsát még pirosabbra festegette a divatból.) Csincsala érezte, hogy ő itt felesleges. „Jóscakát" kívánt s elcsikorgott a porondos úton. A férfi a verandán hallgatta a fülemülét és találgatta, hogy miket mond. Az is asszonynak dalol. Egy igénytelen kicsi asszonynak, aki sohasem mondja neki, hogy itt unalmas. Aki a dalok költőkirályától tudja meg, hogy mi a szerelem.A májusi éjszaka csendjében szól a fülemüle. Egy-egy felséges crescendója után ellágyul, megpihen. Templomi csend következik rá. Titkos némaság tölti ki az ilyen szüneteket. Még az éjjeli bogár is halkabban zúg. Azután újra kezdődik a lágy introdukció és felcsendül megint a szárnyas trubadúr torkából a nagy érzés, így csak a fülemüle tudja azt elmondani. A férfi már nem bírja hallgatni. Úgy lopódzik el a verandáról, mint a saját lelke árnyéka. Az asszony félálmában felel a fülemülének: — Na . .. ne . .. bolondos, — hallgasson! . .. És patyolatkarját kitárja. Fínomkodás a Tiszamentén — Elbeszélés — írta: Krúdy Gyula I. Kicsi ez a birtok, nem hozhat jövedelmet. Csak vesződség van vele, mert egyik része Tiszáninnen, a másik meg Tiszántúl terül el, — mondá egy téli napon Palugyai uram, a százharminckilós tiszttartó, Godofréd grófnak, amikor az a kályha mellett a gazdasági számadásokat tanulmányozta, tudniillik, kibontotta, meg összecsukta őket. Godofréd grófnak szokása szerint terhére esett a beszéd, ezért bizonyos fáradt sóhajtással vezette be szavait. — te hát mennyi birtokunk is van nekünk? Palugyai uram az ujjain, ezeken a vastag hurkakon számolt: — Szabolcsban van tizenegyezer holdunk, Sárosban tizenhétezer holdunk. Mondom én mindig, hogy nem hozhat jövedelmet. Godofréd gróf beleegyezőleg bólintott, a gazdasági írásokat visszaadta a tiszttartónak, aztán így szólott: — Darabidőre elutazom innen. — Bizony azt tanácsolom én is. Akárhol van a gróf, mindenütt jobb helyen van, mint ebben a bagolyvárban. Godofréd gróf ezidőtájt negyvenesztendős volt. Tizenhat esztendeje volt a vőlegénye Szegilongi kisasszonynak, akit minden karácsonykor és húsvétkor meglátogatott egy tiszamenti kastélyban, ahová nem járt vonat, a nádasok és vadvizek miatt a kocsiutazás sem volt barátságos, ugyanezért az útnak egy részét dereglyén kellett megtenni. A kisasszony a vizivárban fáradhatatlanul várta Godofrédot, mint azokat a lovagokat várták vissza a kisasszonyok, amely lovagok hajdanában a Szentföldre mentek. Éppen ezen különös viszonylat miatt nevezik el róla az egyébként becsületes nevezetű grófot e környék humoristái Godofrédnek, amely név rajta is maradt, hogy már alig emlékeznek az igazi nevére. A birtok kicsinysége miatt aggódó tiszttartó amúgy is tudta, hogy Godofréd gróf a világon sehová sem szokott utazni, mint csupán arra az egy helyre, a tiszamenti kastélyba. Ezért nem is csodálkozott amikor a gróf rendelkezésére lovasember vágott neki a holdvilágos téli éjszakának, hogy a tiszai révészeket idejében értesítse a gróf érkezéséről. A lovas patkói elhangzottak a keményre fagyott országúton, alakját csodálatosan megnövelte a holdvilág, amikor felléptetett az első buckára. De Palugyai uram a ,,bagolyvárral" szemközt levő kastélyából azt is látta, hogy Godofréd szobájában egész éjszaka nem alszik ki a világosság. Természetesen a gyertyafény, amellyel úriembernek világítani illik. A kályhafűtő ugyancsak estélig hordozta fel azokat a nehéz fáskosarakat az emeletre, amely fával a gróf szobáját a folyosóról fűtötték, — de hát utóvégre a kályhafűtő is ember, aludni kell neki is. Godofréd árnyéka azonban fáradhatatlanul járt-kelt a kopottas függönyök mögött. Néha még azzal is megpróbálkozott, hogy a bojtos csengő zsinórját meghúzza, de persze, senki sem jelentkezett a csengetésre. Az ilyen álomvilágban élő gróf azt hiszi, hogy a szolgák csak azért vannak a világon, hogy vele foglalkozzanak. Szuppé után egyáltalában az egész világon szabadságuk van a komornyikoknak. De végre engedett sűrűségéből a téli éjszaka, miután a hold aludni ment, a fehér fák megváltó fény- 608