Uj Idők, 1928 (34. évfolyam, 27-52. szám)

Címlapok

E rovat elejét látd a 151. oldalon SÜRGŐS. Tévedésben van, ha azt hiszi, hogy „pont ön az a peches", mert az igaz­ság az, hogy körülbelül minden harmadik nőnek van valami hasonló panasza. És ha ön úgy látja, hogy valamennyi barátnője men­tes ettől a bajtól, ebből csak azt kell követ­keztetnünk, hogy azok vagy eltávolíttatták már a fölösleges szálakat, vagy pedig ügye­sen elhalványították, ön határozottan ra­gaszkodik hozzá, hogy mi feltélenül állapít­suk meg, mibe kerülhet a villamos úton való eltávolítás. Ezt nekünk látatlanban meg­mondanunk a legjobb akarat mellett sem lehetséges, mert az orvos honoráriuma nem­csak a páciens anyagi viszonyaitól, hanem elsősorban a végzendő munka nagyságától is függ. Már­pedig mi nem tudhatjuk, hogy mekkora az eltávolítandó szálaknak a száma, h­a a fővárosba jön, orvosi munka­társunk szívesen szolgál minden tekintetben kellő útbaigazítással. Maga az eltávolítás történhetik elektrolizisszel és diathermiával. Ez utóbbi esetben egy-egy ülésben sokkal Szépségápolásban vezet kar Intézete, Erzsébet-körút 8., 1. em. Arany" szépítőszerei biztos hatásúak! Díjtalan tanács­adás! Diszkrét levelezés és csomagszétküldés: több szálat lehet eltávolítani, mint az elek­trolizisszel. HEM­A. 1. Készségesen állunk szolgála­tára és ha esetleg a fővárosba méltóztatik jönni, orvosi munkatársunk szívesen adja meg a szükséges útmutatást. Az eltávolítás nem annyira sürgős, hogy napok vagy eset­leg hetek kérdése, de azért legjobb a kis­asszonykát ettől minél előbb megszabadí­tani. Ügyes sebészre kell bízni, aki a koz­metikai szempontokat tekintetbe véve, úgy el tudja távolítani, hogy semmiféle nyoma sem marad. N­a nem nagy, akkor minden valószínűség szerint vagy rögtön vagy eset­leg 2—3 nap múlva már haza is mehet. Lá­tatlanban nem lehet eldönteni, hogy mibe kerül,­­se egyáltalán nem sokba. 2. Nagyon szívesen szolgálnánk a hennával való fes-OZOMCREM szeplő, májfolt, pattanás, sömör ellen. Ideális arcápoló Szépit, fiatalit. Készíti: RÁCZ U. JÁNOS. GYÓGYSZERTÁRA Kiskunhalas. tésre vonatkozólag útmutatással, de nem méltóztatott megírni, hogy milyen színre óhajtja festeni. Tudvalevő ugyanis, hogy a henna nagyon szépen fest szőkére, vörösre, aranyszőkére, vörösesszőkére, világosbarnár­a és barnára. H­a bennünket értesít, kivétele­sen teljes részletességgel fogjuk a festés módját megismertetni. Megjegyezzük még, hogy a hennával való festés igen fáradsá­gos, de eredménye kiváló. Természetesen ez is bizonyos gyakorlatot és ügyességet fel­tételez. Ezeket a tulajdonságokat azonban kellő kitartással aránylag könnyen meg lehet szerezni. Egyébiránt a henna alkalmazása teljesen ártalmatlan és a festése nagyon sokáig eltart, míg ennek ellenében a vegyi anyagokból való hajfestőszerek igen rövid idő alatt kifakulnak, sőt nem egyszer árta­l­mas alkotórészeket is tartalmaznak. KÁROLY: Ha a nagyfokú korpázást meg nem szünteti vagy legalább is meg nem eny­híti, idővel súlyos hajhullás lesz a következ­ménye. Egyelőre azt javasoljuk, mossa meg fejét kéthetenkint nagyon meleg vízzel és közönséges háziszappannal, de úgy, hogy a korpa felázzék. Utána nagyon bőséges lan­gyos vízzel öblítse le, hogy semmi szappan­hab vagy korpa a hajához tapadva ne ma­radjon. Másodnaponkint dörzsölje be fej­bőrét a szétválasztott fürtök mentén minden irányban a következő hajszesszel megnedve­sített ruhácskával: Acidi saliculici 3.0, Gly­cerini 10.0, Olei Bergamotti 0.5, Alkohol, absolut, ad 200­ 0. Ha ettől nagyon kiszá­radna a fejbőre, akkor tartson kis szünetet. Magát a hajat zsírozza vagy olajozza be mindannyiszor, valahányszor száraznak érzi. Zsiradékul használhat finom táblaolajat vagy pedig jóminőségü brillantint. Külön Strandoló hölgyeknek nélkülözhet­etlen a Botár-féle haje­ltávolító Eltávolit mindenféle kelleme­len szer­zetet Könnyen kezelhető Ára 4P. Egy­­ düll és kizárólagos szétküldési hely : BOTÁR ARCÁPOLÁSI INTÉZET Budjipest, VII Nyílt­ utca 16. felhívjuk a figyelmét arra, hogy a borbély­hoz mindig vigye magával saját fésűjét és keféjét és sohase engedje meg, hogy a bor­bély az övét használja. Ha ezen szabályokhoz ragaszkodik, állapota csakhamar lényeges javulást fog mutatni. MARIA. Erről a kérdésről megfelelő tájé­koztatást találhat „A szépségápolás művé­szete" című könyvben. (Kapható: "Singer és Wolfner könyvkereskedésében, Budapes­ten, VI., Andrássy­ út 10.) Ha az ott adott útbaigazítás nem volna elég kimerítő, szíves­kedjék bennünket értesíteni, hogy esetleges kívánságának megfelelhessünk. Nem a henna okozza a hajhullást és, ha festés után vissza akarja adni a hajnak természetes fényét. A FRIEDLER-féle szabadalmazott GAMMA hajnövesztő egyszersmind a hajhullás, korpásodás, hajmolyosodás legtökéletesebb gyógyszere Orvosilag kipróbálva és ajánlva! Kapható minden gyógyszertárban és drogériában, valamint a Friedler Laboratóriumban, VII., Murányi­ u. 4­ i. Telefon: József 464—71. méltóztassék kissé beolajozni. A hennával való festés aránylag hosszú ideig tart és miatta bátran tartózkodhatik a napon is. KERESEM, DE NEM TALÁLOM. 1. Nem egyéb, mint 2% formalint tartalmazó kenőcs, amelyből hiányzik a formalinnak átható szaga. Nagy előnye, hogy semmifé­e kellemetlen melléktünete nincs és aránylag elég olcsó. Ha bármely okból nem sikerült megszereznie, felhívjuk figyelmét arra, hogy a jelzett cikkekben egyéb megfelelő szerek­ről és eljárásokról is volt szó. Méltóztassék tehát az adott tanács szerint eljárni. 2. Olyan szőrtelenítő szert nem ismer az orvosi Hónaljizzadás kéz- és lábizzadás és a velejáró kellemetlen zsi­netek, az átizzadt ruhák és azok elviselhetetlen sz­aga csaknem mind­eki kétségbeejtő problémája. „Axillar biztos és tökéletes szer a kellemetlen izzadás teljes megszüntetésére. Egy­tlen próba meg­lepő er­edményt biztosít. Eredeti Üveg Ara 2 pengő The Axillel comp. Ltd magyarorsz. képviselete: I0ROK PATIKA, Budapest, VI Király-u 12. tudomány, amely hosszabb időre meggátolná a szálak növekedését. Bármilyen kenőcsöt alkalmazzon is, a szálak másod- vagy har­madnapra már újból és látható módon kez­denek kinőni. Az új szálak pedig, akár ke-Ultreform Stölzle.féle háztartási befőttes üveg üveg és alkatrész csak Ultreform szó védjeggyel eredeti nőccsel, akár pedig borotválással távolítja el, egyre sötétebbek és durvábbak lesznek. Úgy látjuk leveléből, hogy a végleges el­távolításnak módját jól ismeri és azt his­­szük, az eljárás költségét illetőleg tévedés­ben van. Ha szükséges lesz, orvosi munka­társunk szívesen szolgál részletes tájékoz­tatással is. Aranyufike lexx, ha az Eisner-féle ,,Eau Radieuse"-t hasz­nálja, ára 1.60 P. Barna vagy fekete hajat nyer az Eisner­féle ,,Diókivonattól", ára 1.60 P. Eisner drogéria. József fő­herceg kamarai szállítója. Budapest, Andrássy-út 37/a. Mielőtt a közeledő tavaszi idényre tennis-rakettet vá­sárol, saját érdeké­ben tekintse meg az 1928. évi ÚJDONSÁG-ot SAIL elsőrangú minőségű ver­seny lawn-tennis raketteket KERTÉSZ TODOR-nál Budapest, Kristóf tér 03 p C­o. •o M › 1S1 rn sr £ ^ 11 P» > £ 7* 8. ? C­-i * £ ín sr O O

Next