Uj Idők, 1931 (37. évfolyam, 1-27. szám)

1931-02-08 / 7. szám - Terescsényi György: Párizsi miniatűrök / Tanulmányok, bírálatok, ismeretterjesztő cikkek; kisebb közlemények

Párizsi miniatűrök Irta: Terescsényi György Párizs, 19^1. január végén. A HALÁLOS COCKTAIL. Az absinth gyártását, kiméré­sét és élvezetét 1915-ben tiltotta el Franciaország, mert bebizonyult, hogy a mérges és kesernyés illatú növény­párlat, illetve a különféle szeszeknek absinthtel való kezelése, valóságos társadalmi veszedelmet okozott. Az égetett borok, a pezsgők, a likőrök és a peritifek hazá­jában most az absinthnek újabb leszármazottja támadt: a cocktail. A likőrpálinkának ez a fajtája angol eredetű. Édes és erős szesztartalmú gyümölcsfőzet az alapja, lényege pedig a keverés művészetében áll. Párizs teaszalonjaiban, a nagy bár-dancingok büféi­ben, a luxusháztartások fogadó­óráin, a modern m­on­dain­ élet gasztronómiai alkalmain mindenütt szerepel a cocktail. Divat lett és így természetes, hogy a nők terjesztették el; a férfit nehezebben ejti hatal­mába a divathóbort és a jó francia szeszkedvelők továbbra is hívek maradtak a tiszta borhoz, a gyenge és keserű sörhöz, a syphonnal vegyített pálinkákhoz. Manapság a cocktail-vegyítés művészete annyira elhara­pózott Párizsban, hogy versenyeket írnak ki, díjakat osztanak szét, hölgyzsűriket szerveznek és az ügyes cocktail-keverő bizonyos társadalmi tekintélyt élvez a szalonokban. Az üveggyártó ipar is észrevette már a lehetőséget és a Rue de ila Paix, Rue d'Royale. Avenue f Opéra előkelő üzleteinek kirakataiban megjelentek a legfantasztikusabb formájú, színezésű és mintázatú csészék, poharak, szervizek. A parfümös üvegek alakjától kezdve, kubista kiképzésű vázákon, talpakon, amponnákon át virágkehely formájú pohárkákat kínál a szemfüles ipar, méregdrága áron a legújabb méreg számára. A hirtelen elharapózott divat ellen végre is szót emeltek az orvosok. Előkelő szakrevükben, a napi­sajtó inter­júi során mind sűrűbben vetődik fel a cocktail-kérdés. Veszélyesebb-e a közönséges likőrnél, vagy az ezon­ alá való édespálinkánál? Tekintélyes orvosok egybehangzó véleménye szerint a cocktail a legveszedelmesebb mérgek egyike. A különféle szesz­fajták összekeverése sokszorta erősebb hatással van az idegekre, mint a homogén főzetek. Ezenfelül a cocktailt illatosított festékekkel, esszencekkel, elixírek­kel keverik és élvezés előtt az egész kotyvalékot jól összerázzák. A Szajna-megye orvosszövetségének veze­tői, Bar­erin és Jolly doktorok érdekes cikksorozatban foglalkoznak a problémával és erélyes állami beavat­kozást követelnek. „A cocktail-élvezés szokása — írja Bar­erin. — hatalmasan elősegíti az alkoholizmus ter­jedését és főleg a nőkre veszedelmes, kiknek finomabb idegeit valósággal szétroncsolja a cocktail. A Veszede­lom, amelyet az egyénre, a családra és a fajra rejteget, sokkal komolyabb, mintsem gondolni lehetne". Mind­ennek a sok okos tanácsnak, vétónak és figyelmez­tetésnek feltétlen biztos következménye lesz a cocktail még hatalmasabb elterjedése. A nők sem itt, Párizs­ban, sem sehol másutt a kerek világon nem szoktak megrettenni a veszedelmektől, siva-anyánk alma­cocktail-ja óta legalább is . . . A FIGYELMES DOHÁNYJÖVEDÉK. Kedves kis apróság az alábbi, de rendkívül jellemző a francia közszolgál­tatások, az intézmények és közhivatalok gére, ízlésére és udvariasságára. Az itteni figyelmessé­dohányjö­vedék (a francia dohánygyártás ugyanúgy állami mo­nopólium, mint a miénk) elhatározta, hogy 1931-ben apró, de közhasználatú ajándékokat helyez el vala­mennyi fajtájú gyártmány lezárt dobozaiba. A női cigaretták finom ajakpirosító rudacskát kapnak, a drágább szivarok egy töltőtollat, más dobozok szi­varszipkát, ízléses naptárakat, jegyzőkönyveket. Ter­mészetesen nem mindegyik csomag, talán csak min­den századik, de így is hatalmas tömegű ajándék­tárgy osztódik szét. Az állami reklámnak ezt az ér­dekes formáját a dohányfogyasztás emelésére hasz­nálták fel és bizonyos, hogy a reklám túlkiadása bőven visszatérü­l majd. A „surprise"-csomagok ki­bocsátása ez év júniusától kezdődően több hónapig tart, egész Franciaország területén. Nagyszerű és ked­ves ötlet, úgyszólván semmibe sem kerül és csak egyetlen körülmény kell hozzá: a köztudat, hogy az állam üzletei nem önmagukért vannak, hanem kizá­rólag a fogyasztóközönség előnyére. Nem lehetne ezt, vagy ehhez hasonló ötletet lemásolni a franciáktól? Milyen kellemes meglepetés volna a zsákdarabok, via­szos papírhulladékok helyett egy-egy „baton rouge", töltőtoll, nyakkendőszorító, cigarettaszipka? Rájuk lehetne vésni, mondjuk, ezt a mondatot: „Boldog új évet kíván a magyar dohányjövedék" ... VADDISZNÓHALÁSZAT_ Meglepőnek tűnik ez a szó­összetétel, de valóban megtörtént, Franciaország leg­nyugatibb fokának egyik kis halászfaluja mellett, az Atlanti-óceán breton partvidékén. Jean Louis Biger, a vén heringhalász, a múlt hét egyik hűvös reggelén bárkájába szállott, hogy kievezzen a tengerre szeren­csét próbálni. A fjordok csipkés partjait azon a vidé­ken hatalmas erdők borítják. Az öböl vize csendes, alig borzolja a szél. Biger, egyszerre csak messze benn, a mély vízben, ezüstösen fodrozó csíkot pillant meg. Rögtön észreveszi, hogy valami úszik ottan. Egy küsz­ködő állat feje .. . Vergődik és vad erővel igyekszik a távoli part felé. Nosza, feléje billenti a bárka orrát, beledől az evezőkbe és csakhamar eléje kerül. Meg­döbbenve ismeri fel az állatot: hatalmas vaddisznó. A szirtes partról eshetett a vízbe, de az is lehet, hogy átvágva a keskeny öblön, a legrövidebb utat válasz­totta. A halász tétovázás nélkül felveszi vele a har­cot és a tehetetlen vadat nagy nehezen kötélhurokba kényszeríti, kivonszolja a partra, összekötözi és vé­gezni is akar már vele, amikor hirtelen eléje toppan bizonyos nevezetű André Gibot, a környékbeli erdők őre. A vadőr erősíti, hogy tiltott vadászat történt, az állatot el kell ereszteni, különben feljelentést tesz. Biger nem engedelmeskedik és a leszű­rt vadat nakra pakkolja, hogy bevigye a közeli városka csel­pia­cára, ahol jó pénzt kap érte. Ott, a piacon letartóztat­ják a csendőrök, mint tettenért vadorzót. — Nem vagyok vadorzó, becsületes halász gyok, — tiltakozik és méltatlankodik a vén breton. va­— Vaddisznóra tilalmi idő i­an, — érvelnek a csendőrök, — de ha nem is volna, akkor is elkövet­ted az orvvadászatot! — Nem igaz! Én ezt a vadkant halásztam! A saját területemen, ahol minden vadjószág, ami a víz­ben van, az enyém, ha meg tudom fogni... A halász mégis hiába tiltakozott. A vadat és a bárkáját lefoglalták. Most aztán a quimperi bíróság törheti a fejét, vájjon lehet-e és szabad-e vaddiszoót halászni? . ..

Next