Uj Idők, 1931 (37. évfolyam, 1-27. szám)
1931-02-08 / 7. szám - Terescsényi György: Párizsi miniatűrök / Tanulmányok, bírálatok, ismeretterjesztő cikkek; kisebb közlemények
Párizsi miniatűrök Irta: Terescsényi György Párizs, 19^1. január végén. A HALÁLOS COCKTAIL. Az absinth gyártását, kimérését és élvezetét 1915-ben tiltotta el Franciaország, mert bebizonyult, hogy a mérges és kesernyés illatú növénypárlat, illetve a különféle szeszeknek absinthtel való kezelése, valóságos társadalmi veszedelmet okozott. Az égetett borok, a pezsgők, a likőrök és a peritifek hazájában most az absinthnek újabb leszármazottja támadt: a cocktail. A likőrpálinkának ez a fajtája angol eredetű. Édes és erős szesztartalmú gyümölcsfőzet az alapja, lényege pedig a keverés művészetében áll. Párizs teaszalonjaiban, a nagy bár-dancingok büféiben, a luxusháztartások fogadóóráin, a modern mondain élet gasztronómiai alkalmain mindenütt szerepel a cocktail. Divat lett és így természetes, hogy a nők terjesztették el; a férfit nehezebben ejti hatalmába a divathóbort és a jó francia szeszkedvelők továbbra is hívek maradtak a tiszta borhoz, a gyenge és keserű sörhöz, a syphonnal vegyített pálinkákhoz. Manapság a cocktail-vegyítés művészete annyira elharapózott Párizsban, hogy versenyeket írnak ki, díjakat osztanak szét, hölgyzsűriket szerveznek és az ügyes cocktail-keverő bizonyos társadalmi tekintélyt élvez a szalonokban. Az üveggyártó ipar is észrevette már a lehetőséget és a Rue de ila Paix, Rue d'Royale. Avenue f Opéra előkelő üzleteinek kirakataiban megjelentek a legfantasztikusabb formájú, színezésű és mintázatú csészék, poharak, szervizek. A parfümös üvegek alakjától kezdve, kubista kiképzésű vázákon, talpakon, amponnákon át virágkehely formájú pohárkákat kínál a szemfüles ipar, méregdrága áron a legújabb méreg számára. A hirtelen elharapózott divat ellen végre is szót emeltek az orvosok. Előkelő szakrevükben, a napisajtó interjúi során mind sűrűbben vetődik fel a cocktail-kérdés. Veszélyesebb-e a közönséges likőrnél, vagy az ezon alá való édespálinkánál? Tekintélyes orvosok egybehangzó véleménye szerint a cocktail a legveszedelmesebb mérgek egyike. A különféle szeszfajták összekeverése sokszorta erősebb hatással van az idegekre, mint a homogén főzetek. Ezenfelül a cocktailt illatosított festékekkel, esszencekkel, elixírekkel keverik és élvezés előtt az egész kotyvalékot jól összerázzák. A Szajna-megye orvosszövetségének vezetői, Barerin és Jolly doktorok érdekes cikksorozatban foglalkoznak a problémával és erélyes állami beavatkozást követelnek. „A cocktail-élvezés szokása — írja Barerin. — hatalmasan elősegíti az alkoholizmus terjedését és főleg a nőkre veszedelmes, kiknek finomabb idegeit valósággal szétroncsolja a cocktail. A Veszedelom, amelyet az egyénre, a családra és a fajra rejteget, sokkal komolyabb, mintsem gondolni lehetne". Mindennek a sok okos tanácsnak, vétónak és figyelmeztetésnek feltétlen biztos következménye lesz a cocktail még hatalmasabb elterjedése. A nők sem itt, Párizsban, sem sehol másutt a kerek világon nem szoktak megrettenni a veszedelmektől, siva-anyánk almacocktail-ja óta legalább is . . . A FIGYELMES DOHÁNYJÖVEDÉK. Kedves kis apróság az alábbi, de rendkívül jellemző a francia közszolgáltatások, az intézmények és közhivatalok gére, ízlésére és udvariasságára. Az itteni figyelmessédohányjövedék (a francia dohánygyártás ugyanúgy állami monopólium, mint a miénk) elhatározta, hogy 1931-ben apró, de közhasználatú ajándékokat helyez el valamennyi fajtájú gyártmány lezárt dobozaiba. A női cigaretták finom ajakpirosító rudacskát kapnak, a drágább szivarok egy töltőtollat, más dobozok szivarszipkát, ízléses naptárakat, jegyzőkönyveket. Természetesen nem mindegyik csomag, talán csak minden századik, de így is hatalmas tömegű ajándéktárgy osztódik szét. Az állami reklámnak ezt az érdekes formáját a dohányfogyasztás emelésére használták fel és bizonyos, hogy a reklám túlkiadása bőven visszatérül majd. A „surprise"-csomagok kibocsátása ez év júniusától kezdődően több hónapig tart, egész Franciaország területén. Nagyszerű és kedves ötlet, úgyszólván semmibe sem kerül és csak egyetlen körülmény kell hozzá: a köztudat, hogy az állam üzletei nem önmagukért vannak, hanem kizárólag a fogyasztóközönség előnyére. Nem lehetne ezt, vagy ehhez hasonló ötletet lemásolni a franciáktól? Milyen kellemes meglepetés volna a zsákdarabok, viaszos papírhulladékok helyett egy-egy „baton rouge", töltőtoll, nyakkendőszorító, cigarettaszipka? Rájuk lehetne vésni, mondjuk, ezt a mondatot: „Boldog új évet kíván a magyar dohányjövedék" ... VADDISZNÓHALÁSZAT_ Meglepőnek tűnik ez a szóösszetétel, de valóban megtörtént, Franciaország legnyugatibb fokának egyik kis halászfaluja mellett, az Atlanti-óceán breton partvidékén. Jean Louis Biger, a vén heringhalász, a múlt hét egyik hűvös reggelén bárkájába szállott, hogy kievezzen a tengerre szerencsét próbálni. A fjordok csipkés partjait azon a vidéken hatalmas erdők borítják. Az öböl vize csendes, alig borzolja a szél. Biger, egyszerre csak messze benn, a mély vízben, ezüstösen fodrozó csíkot pillant meg. Rögtön észreveszi, hogy valami úszik ottan. Egy küszködő állat feje .. . Vergődik és vad erővel igyekszik a távoli part felé. Nosza, feléje billenti a bárka orrát, beledől az evezőkbe és csakhamar eléje kerül. Megdöbbenve ismeri fel az állatot: hatalmas vaddisznó. A szirtes partról eshetett a vízbe, de az is lehet, hogy átvágva a keskeny öblön, a legrövidebb utat választotta. A halász tétovázás nélkül felveszi vele a harcot és a tehetetlen vadat nagy nehezen kötélhurokba kényszeríti, kivonszolja a partra, összekötözi és végezni is akar már vele, amikor hirtelen eléje toppan bizonyos nevezetű André Gibot, a környékbeli erdők őre. A vadőr erősíti, hogy tiltott vadászat történt, az állatot el kell ereszteni, különben feljelentést tesz. Biger nem engedelmeskedik és a leszűrt vadat nakra pakkolja, hogy bevigye a közeli városka cselpiacára, ahol jó pénzt kap érte. Ott, a piacon letartóztatják a csendőrök, mint tettenért vadorzót. — Nem vagyok vadorzó, becsületes halász gyok, — tiltakozik és méltatlankodik a vén breton. va— Vaddisznóra tilalmi idő ian, — érvelnek a csendőrök, — de ha nem is volna, akkor is elkövetted az orvvadászatot! — Nem igaz! Én ezt a vadkant halásztam! A saját területemen, ahol minden vadjószág, ami a vízben van, az enyém, ha meg tudom fogni... A halász mégis hiába tiltakozott. A vadat és a bárkáját lefoglalták. Most aztán a quimperi bíróság törheti a fejét, vájjon lehet-e és szabad-e vaddiszoót halászni? . ..