Uj Idők, 1931 (37. évfolyam, 1-27. szám)
1931-02-08 / 7. szám - Havas István: A kölni dóm / Versek - Havas István: Egy udvarház előtt / Versek - Havas István: Hallgat, tél csendje / Versek
Elfelejtett írók, elfelejtett írások Justh Zsigmond Több, mint harminc éve, hogy meghalt s írótársain kívül, nagyon kevesen tudnának felelni erre a kérdésre: ki volt? Az irodalomtörténetben helyet kapott. Néhány sorban megemlékeznek róla a századvégi, új irodalmi irányok mozgatói között Birtokán az öreg cselédek emlegetik még az emberséges földesurat. Kortársai, idős arisztokraták és gentryk, ha nevét hallják, bólintanak s azt mondják: Igen, igen, a Justh Gyula öccse volt. Ha nem halt volna meg harmincegy éves ha nem csak álmodta, de meg is alkothatta korában, volna műveit, ma nem csak úgy emlékeznének meg róla, mint a megalkuvást nem ismerő, tüzes politikus öccséről, hanem a politikust emlegetnék úgy, mint a nagy író bátyját. „Ha nem halt volna meg." Sok ilyen tragikus ha találtatik a magyar történelemben, amely tele van olyan nagy ígéretekkel, amelyeket nem váltott be a sors. Justh Zsigmond politikusnak indult. Előkelő és gazdag családból származott. Náluk tradíció volt karddal, vagy ésszel szolgálni a hazát. Józanul, túlemelkedve a vármegyei bölcsesség keretén, szemlélte nemzete hibáit, erényeit és bajait. Kereste és, úgy hitte, meg is találta az orvosságot. A betegség a fajta egyéni tulajdonságaiból fakadt, de ezekben az egyéni tulajdonságokban rejlett az orvosság is. Tudta, hogy a fajta erényei ellensúlyozzák a hibákat: a nembánomságot a munkakedv, a széthúzást a jóindulat; a féktelenséget a férfias erő. Az európai szintű filozófus, a képzett nemzetgazda szemével látta a helyzetet s a regényíró szemléltető erejével akarta megmutatni a helyes utat. Huszonnégy éves korában, párizsi útján, felkereste Tainet, a nagy francia tanulmányesztétikust, aki megkedvelte a fiatal magyart és csodálkozott azon, hogy nem írónak készül. Taine ugyanis a beszélgetés alatt felismerte Justh Zsigmond rendkívüli írói adottságát. Ez a francia lángész keltette öntudatra Justh Zsigmondban az írót. Azt az írót, akiről, halála után, egyik komoly kritikusa azt írta, hogy „nemzetjavító életfelfogása, forró fajszeretete és kivételes írói esztétikája egy elbeszélő Széchenyi Istvánná tehették volna". Hét könyv maradt utána, közöttük a „Kiválás genezise" című sorozat három első kötete: Gányó Julcsa, A pénz legendája és a Fuimus, hatalmas írói készséggel mutatta meg , amelyekben magyarság két legjellegzetesebb típusának: a gentrynek és a parasztnak romlását és újjászületését. Az analitikus regényíró színes, érzékeny eszközeivel rajzolta meg a hagyományaiba, bűneibe és szokásaiba belekövesedett osztály pusztulását, amelynek csak erős, józan és dolgos tagjai tudnak , kiválni és megmenekülni. Tizenkét kötetre tervezte A kiválás genezisét és a tizenkét kötetben az egész akkori magyar társadalmat meg akarta írni. Sajnos, Justh Zsigmond életéből csak három kötetre tellett. Csak a túlkulturált, túlgazdag arisztokrata hölgy lelki drámáját, egy életrevaló parasztlány lelki újjászületését és egy pusztuló, agyonélt főnemesi család regényét írhatta meg. Mind a három regény értékes munka. Alakjait, akár urak, akár parasztok voltak, tisztán látta. Stílusa ma is friss, kifejező, csodálatosan hajlékony. Paraszthőseit, nagyvilági gavallérjait, főúri dámáit és művészeit zökkenő nélkül, simulékonyan kíséri az életízű dialógusokban. Jól épít. Kompozíciója sohasem csinált. Lélekrajza kísértetiesen pontos. Sokáig élt a nyolcvanas évek Párizsában, Flaubert, Maupassant városában, becsületességét, formaművészetét. Átvette ezek irodalmi Technikát a franciáktól tanult, de minden témája, minden alakja, minden célja magyar maradt. Itthon szoros kapcsolatot tartott az irodalmi körökkel, bár külsőségekben a magyar földesurak életét élte. Birtokán lakott Szabadszenttornyán. Betegségét is itt szerezte. Egy meleg tavaszi napon a község plébánosát hozta magához ebédre. Ő hajtotta a négyesfogatot. Hirtelen záport kaptak. Justh Zsigmond ekkor levetette a kabátját és az öreg papra adta, hogy az meg ne fázzék, ő maga bőrig ázott. A hűlést tüdőgyulladás követte és vágtató, gyilkos tüdőbaj. Néhány évig vonszolta még magát Justh Zsigmond a Riviéra és Afrika egyik napfényes helyéről a Magyar műgyűjtők kincsesházából. Böhm Pál: Vén cigány 16* 206