Uj Idők, 1931 (37. évfolyam, 28-53. szám)

1931-08-30 / 36. szám - Szalay László: A fekete lovag... / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok

— Ki hal meg, Mihály? — Mindig, aki kérdi ! — Ugyan eridj már! Hiszen már te is olyan vén vagy, akár az ördögök nagyapja! — De mégse olyan vén, mint a nemzetes úr! * — Ide hallgass, Mihály! Mindig a háznál a leg­idősebb hal meg? soros! — Leginkább! Mert látja a nemzetes úr, az a * — Te, Mihály! Nem lehetne ezen változtatni? — Min? — Hát izé, a sorosságon! — Hehehe! — Hogy ne én legyek a soros! — Hát ki? Talán én?! — Nem. Se te, se én, — hanem valami har­madik. — Aha. Hát lehetne. — Aztán hogyan? Mondjad már! — Könnyen! Idehozzuk az izsáki szegények­házából Matuzt! Hát! Oszt majd ő lesz a soros! — Nagyszerű! De hát ki az a Matuz? És hogy került az izsáki szegények házába? — A Matuz? Hát a Matuz először őrmester volt Königrécnél. Oszt ugyancsak ott, a burkusok ágyú­ból ellőtték a jobb lábát tövig! — Még hogy! Hát osztán? — Osztán imetten maradott a fél lábával, mint munkaképtelen koldus, mire gondolt egyet, tanyai oskolát nyitott az orgoványi kis magyaroknak, aki­ket írás-olvasásra, meg az egyszeregyre oktatott. — No nézd már. — De, hogy oszt elöregedett, meg el is tiltották a tanítástól, hát kukoricacsősznek csapott föl. S mi­kor azt se győzte, — koldulgatni kezdett. Mire bevit-Iskolakönyveket is rendelhetnek számlájukra az Uj (VI., Andrássy-út 16.). Részletes ték az izsáki szegények házába. Hát. Mert ez a ka­tonasors. — Hm. Hát osztán gondolod, hogy vállalná a sorosságot? — Mér' nem? Hiszen úgy se sokat ér az élete. Oszt ha mi itt jól tartanánk, elélne az még tíz évig is! — No, ne mondd. — Mert most csak rántott levesen, meg krump­lin tartják! — Hát tudod mit? Nekem az a tanító holnap itt legyen! Érted-e? — Értem, értem! * Másnap ebédtájt megállt a tanyaudvaron a kocsi. Szuhay érkezett — Matuz tanítóval. Az izsáki piactéren lelte, ahogy bagóra vadá­szott, a teremtés koronája. Kegyetlen jelenség volt az öreg. A nyomor ön­magát múlta fölül benne. Először megtaposta, aztán kicsépelte, majd kilúgozta, — végül megaszalta. Csak a zörgő csontjait s a megereszkedett inait kímélte, hogy szét ne essen. Bennünket, gyerekeket, velőnkig megrendített a borzalom, s a bánat jajdája kezdte zokogtatni a lelkünk. Templomok omlottak össze bennünk. S a hit, a remény és a szeretet oltárai. Megfürösztötték és tisztát adtak rá. Czaneff, a bolgár kertész megnyírta-borotválta. Úgy, hogy egé­szen ember formája lett, mire asztalhoz ültették. — Mi hír van Izsákon? — kérdezte tettetett hetykeséggel tőle, iszonyodva a nagyapám. Mire megfordult kínos lassúsággal, egész testé­vel, mert a nyaka merev volt. — I­zsá­kon? — kezdte reszketeg, éneklő han­gon, — nincs-ott-sem­mi! Idők olvasói Singer és Wolfner könyvkereskedésében tájékoztató a boríték 2. oldalán A Szent István-napi ünnepségek. Felvonulnak a kormányzó lovastestőrei 20 257 i

Next