Uj Idők, 1932 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1932-08-14 / 33. szám - G. Sas Arany: Leng a fű és ring a nád / Versek - Gál Árpád: Az osztályban / Versek
nem is ábrándulunk ki a hibái miatt. Gondoljon arra, hány férfi van a világon, aki tisztában van azzal, hogy szerelmese hűtlen, állhatatlan, hazug, ridegszívű, kacér és mégis halálosan szereti őt, szenved miatta, vágyódik utána. Az Ön régi imádójának érzései — amennyire levelében láthattuk — ebből a fajtából valók, ön tehát elejétől fogva elhibázta a vele való bánásmódot és megkeserítette mind a kettőjük életét. Régen meg kellett volna értenie, hogy az, aki nem tud felejteni, kiábrándulni és kihűlni, egyet bizonyosam tud: megbocsátani. Olyan nagy szerelem, mint amilyen az övé, még olyasmire is tudna mentséget, amit a társadalom igazi bűnnek ismer; hát még az Ön szerencsétlenségére, amelyet nem lehet bűnnek nevezni. Régen itt lett volna az őszinte vallomás ideje. Ha az igazság elfordította volna Öntől vőlegénye szívét, akkor egyúttal ő is kigyógyult volna és nem gyötrődött volna tovább. Ha megbocsátott volna, már régen boldogok lehetnének. Hogy jóváteheti-e még a dolgot, az most már a jó Isten kegyelmétől függ. Nem egészen értjük, mit ért vőlegénye idegbetegsége alatt. Az „idegbaj" szónak súlyos jelentősége van: reméljük, hogy Ön nincs tisztában vele és az a lelkiállapot, amelyről beszámol nekünk, csak egyszerű idegesség. Hiszen állását sem tölthetné be, ha csakugyan idegbajos lenne. írjon neki: ön szépen, meggyőzően tud írni, írja meg keserves esztendőit, szenvedéseit és ne hallgassa el azt az okot sem, amely miatt volt vőlegényével szemben hosszú időn át ridegen viselkedett. Mi úgy érezzük, hogy meg fog bocsátani. Sohase feledje el: „a szeretet mindeneket elfedez, mindeneket megbocsát, mindeneket eltűr". Ha csalódnék , akkor meglesz az az elégtétele, hogy visszaadja egy ember lelki békességét és munkaerejét. önmaga számára maga szabja meg a vígasztalódás útját, amikor ezt írja: „Kis húgomat akarom fölnevelni, Anyánk helyett anyjává lenni, hogy rendes, jóravaló, dolgos teremtés legyen belőle; tisztább és jobb, mint én vagyok... Magam akkor vagyok legboldogabb, ha dolgozhatom; nem hiába mondta mindig Édesanyám: kislányom, ha bármiben csalatkozol is az életben, a munkában soha nem fogsz csalódni, az megmarad számodra és mindig vissza fogja adni önbecsülésedet." Ez a néhány sor: életprogramm. Kívánjuk, hogy legyen ereje a betartásához, akkor is, ha férjhez megy, akkor is, ha — mint írja — társtalanul kell életét végigélnie. Ön szenvedéseinek árán egész emberré edződött, aki megérti azt a nagy vigasztalást, amely az önzetlenségben van. Viharos boldogság és viharos fájdalom helyett derűs, nyugodt napok fognak következni életében, mert sikerült új és nemes célt találnia. SZOMORÚ ASSZONY. 5933. Ugyanazokat a kérdéseket veti fel, amelyekre már a múltkor is határozott feleletet adtunk. Önnek csak egy célja lehet: az ura megtartása. Minden egyéb mellékes! Ha őt elveszti, nem fogja Önt kárpótolni sem családjának elégedettsége, sem a „világ" megnyugvása, sem az a tudat, hogy áldozatot hozott valakiért, aki nem érdemli meg. Tudja, kire gondolunk. Nagyra becsüljük az ön jó Édesanyját, de alighanem róla is elmondhatjuk azt a két klasszikus sort, amelyet Arany mondott Toldi Miklós Édesanyjáról, a magyar családanya kőbevésett mintaképéről, amikor értetlenül állt fia boldogtalan, halálos szerelmével szemben. Nem érti — hiába — azt az ilyen bajt a Ki könnyen, vagy régen általesett rajta. A régimódi úriasszony, egy régi szabású, rendes, „száz százalékban" normális családapa felesége, el sem tudja képzelni, mennyi baj, mennyi komplikáció fordulhat elő egy mai házasságban, különösen akkor, ha a férj amúgy is elégedetlen kissé és magát állásánál többre tartja hivatottnak. És az is gyakran fordul elő manapság, hogy a házasságok a tizedik esztendő eltelte után jutnak válságba. Hogy ez a válság külsőleg mennyire érezhető, az a férj jóságától, okosságától, kiegyensúlyozottságától és az asszony tapintatától függ. Rendesen ugyanis a férj az, aki az érett kor, vagy éppen az öregedés küszöbén egyszerre megriad attól a gondolattól, hogy az ő élete már be van fejezve, hogy neki már hiába nyílnak a virágok idegen kertekben, őt már hiába csábítja a mindnyájunkban élő vándorösztön : esküje és becsülete arra kötelezi, hogy családja javáért lemondjon mindarról, ami csak neki jó. Minthogy pedig, Wilde szerint, „nem az a baj, hogy az ember megöregszik, hanem az, hogy fiatal marad" — igen sok, idáig kitűnő férj lelkébe költözik bele ebben a válságos időben a lázongás, amely neki magának is váratlan megnyilatkozásokban tör ki. Ilyenkor az asszony részéről türelem, türelem és türelem a jelszó, mert egészen bizonyos, hogy az alapjában becsületes és önzetlen férj lelkében lassanként lecsillapodik ez a rendetlen indulat. Ha azonban az asszony vak, elbizakodott, vagy ha indulatos, meg nem értő és féltékeny, vége a boldogságnak és sokszor a házasságnak is. Elég néha az első idegen nő, aki meghallgatja a panaszt és olyan arcot vág, mintha meg is értené a férjet, aki magát rabnak és méltatlanul szenvedőnek érzi s a férj máris benne látja a szabadság kulcsát, a „csakazértis" élő megtestesítőjét. A „világ" ilyenkor csodálkozva csapja össze a kezét: milyen szép, milyen jó feleség volt és elhagyta egy egészen mindennapi, vagy talán éppen csúnya, nő kedvéért! A világ nem tudja azt, hogy legtöbbször könnyen elkerülhető csekélységeken múlik, hogy a házasság megmaradjon és hogy a „démon", a rontószellem epizódalakká változzék, akit a férj néhány év múlva már meg sem ismer az utcán. Önnek mondjuk mindezt, Asszonyom, akinek egyszer már megmutattuk az utat, amelyen haladnia kell és aki most újra habozik: kicsinyes, nem fontos okokat hord össze önmagának és nekünk, hogy elkerülje .— Sajnálom, szegény ember, hogy így lecsúszott. Majd körülnézek régi ruháim közt, hátha van a maga számára valami viseltes . .. Az Uj Idők számára rajzolta Pólya Tibor 210