Uj Idők, 1932 (38. évfolyam, 27-52. szám)

1932-08-14 / 33. szám - G. Sas Arany: Leng a fű és ring a nád / Versek - Gál Árpád: Az osztályban / Versek

nem is ábrándulunk ki a hibái miatt. Gon­doljon arra, hány férfi van a világon, aki tisztában van azzal, hogy szerelmese hűt­len, állhatatlan, hazug, ridegszívű, kacér és mégis halálosan szereti őt, szenved miatta, vágyódik utána. Az Ön régi imá­dójának érzései — amennyire levelében lát­hattuk — ebből a fajtából valók, ön te­hát elejétől fogva elhibázta a vele való bá­násmódot és megkeserítette mind a kettő­jük életét. Régen meg kellett volna érte­nie, hogy az, aki nem tud felejteni, ki­ábrándulni és kihűlni, egyet bizonyosam tud: megbocsátani. Olyan nagy szerelem, mint amilyen az övé, még olyasmire is tudna mentséget, amit a társadalom igazi bűnnek ismer; hát még az Ön szerencsét­lenségére, amelyet nem lehet bűnnek ne­vezni. Régen itt lett volna az őszinte val­lomás ideje. Ha az igazság elfordította volna Öntől vőlegénye szívét, akkor egy­úttal ő is kigyógyult volna és nem gyöt­rődött volna tovább. Ha megbocsátott volna, már régen boldogok lehetnének. Hogy jóváteheti-e még a dolgot, az most már a jó Isten kegyelmétől függ. Nem egészen értjük, mit ért vőlegénye idegbe­tegsége alatt. Az „idegbaj" szónak súlyos jelentősége van: reméljük, hogy Ön nincs tisztában vele és az a lelkiállapot, amely­ről beszámol nekünk, csak egyszerű ide­gesség. Hiszen állását sem tölthetné be, ha csakugyan idegbajos lenne. írjon neki: ön szépen, meggyőzően tud írni, írja meg keserves esztendőit, szenvedéseit és ne hallgassa el azt az okot sem, amely miatt volt vőlegényével szemben hosszú időn át ridegen viselkedett. Mi úgy érezzük, hogy meg fog bocsátani. Sohase feledje el: „a szeretet mindeneket elfedez, mindeneket megbocsát, mindeneket eltűr". Ha csalód­nék , akkor meglesz az az elégtétele, hogy visszaadja egy ember lelki békességét és munkaerejét. önmaga számára maga szabja meg a vígasztalódás útját, amikor ezt írja: „Kis húgomat akarom fölne­velni, Anyánk helyett anyjává lenni, hogy rendes, jóravaló, dolgos teremtés legyen belőle; tisztább és jobb, mint én vagyok... Magam akkor vagyok legboldogabb, ha dolgozhatom; nem hiába mondta mindig Édesanyám: kislányom, ha bármiben csa­latkozol is az életben, a munkában soha nem fogsz csalódni, az megmarad szá­modra és mindig vissza fogja adni ön­becsülésedet." Ez a néhány sor: élet­programm. Kívánjuk, hogy legyen ereje a betartásához, akkor is, ha férjhez megy, akkor is, ha — mint írja — társtalanul kell életét végigélnie. Ön szenvedéseinek árán egész emberré edződött, aki megérti azt a nagy vigasztalást, amely az önzet­lenségben van. Viharos boldogság és viha­ros fájdalom helyett derűs, nyugodt na­pok fognak következni életében, mert si­került új és nemes célt találnia. SZOMORÚ ASSZONY. 5933. Ugyan­azokat a kérdéseket veti fel, amelyekre már a múltkor is határozott feleletet adtunk. Önnek csak egy célja lehet: az ura meg­tartása. Minden egyéb mellékes! Ha őt el­veszti, nem fogja Önt kárpótolni sem csa­ládjának elégedettsége, sem a „világ" megnyugvása, sem az a tudat, hogy áldo­zatot hozott valakiért, aki nem érdemli meg. Tudja, kire gondolunk. Nagyra becsüljük az ön jó Édesanyját, de alighanem róla is elmondhatjuk azt a két klasszikus sort, amelyet Arany mondott Toldi Miklós Édes­anyjáról, a magyar családanya kőbevésett mintaképéről, amikor értetlenül állt fia bol­dogtalan, halálos szerelmével szemben. Nem érti — hiába — azt az ilyen bajt a­­ Ki könnyen, vagy régen általesett rajta. A régimódi úriasszony, egy régi szabású, rendes, „száz százalékban" normális csa­ládapa felesége, el sem tudja képzelni, mennyi baj, mennyi komplikáció fordulhat elő egy mai házasságban, különösen akkor, ha a férj amúgy is elégedetlen kissé és ma­gát állásánál többre tartja hivatottnak. És az is gyakran fordul elő manapság, hogy a házasságok a tizedik esztendő eltelte után jutnak válságba. Hogy ez a válság külső­leg mennyire érezhető, az a férj­ jóságától, okosságától, kiegyensúlyozottságától és az asszony tapintatától­ függ. Rendesen ugyan­is a férj az, aki az érett kor, vagy éppen az öregedés küszöbén egyszerre megriad attól a gondolattól, hogy az ő élete már be van fejezve, hogy neki már hiába nyílnak a virágok idegen kertekben, őt már hiába csábítja a mindnyájunkban élő vándor­ösztön : esküje és becsülete arra kötelezi, hogy családja javáért lemondjon mindarról, ami csak neki jó. Minthogy pedig, Wilde szerint, „nem az a baj, hogy az ember meg­öregszik, hanem az, hogy fiatal marad" — igen sok, idáig kitűnő férj lelkébe költözik bele ebben a válságos időben a lázongás, amely neki magának is váratlan megnyilat­kozásokban tör ki. Ilyenkor az asszony ré­széről türelem, türelem és türelem a jelszó, mert egészen bizonyos, hogy az alapjában becsületes és önzetlen férj lelkében lassan­ként lecsillapodik ez a rendetlen indulat. Ha azonban az asszony vak, elbizakodott, vagy ha indulatos, meg nem értő és félté­keny, vége a­ boldogságnak és sokszor a házasságnak is. Elég néha az első idegen nő, aki meghallgatja a panaszt és olyan arcot vág, mintha meg is értené a férjet, aki magát rabnak és méltatlanul szenvedő­nek érzi s a férj máris benne látja a sza­badság kulcsát, a „csakazértis" élő meg­testesítőjét. A „világ" ilyenkor csodál­kozva csapja össze a kezét: milyen szép, milyen jó feleség volt és elhagyta egy egé­szen mindennapi, vagy talán éppen csúnya, nő kedvéért! A világ nem tudja azt, hogy legtöbbször könnyen elkerülhető csekélysé­geken múlik, hogy a házasság megmarad­jon és hogy a „démon", a rontószellem epizódalakká változzék, akit a férj néhány év múlva már meg sem ismer az utcán. Önnek mondjuk mindezt, Asszonyom, aki­nek egyszer már megmutattuk az utat, ame­lyen haladnia kell és aki most újra habo­zik: kicsinyes, nem fontos okokat hord össze önmagának és nekünk, hogy elkerülje .— Sajnálom, szegény ember, hogy így lecsúszott. Majd körülnézek régi ruháim közt, hátha van a maga számára vala­mi viseltes . .. Az Uj Idők számára rajzolta Pólya Tibor 210

Next